2023. március 22. szerda

márc. 22
6:51
Megegyezett Ukrajna és az IMF: hatalmas támogatást kap a háborúzó ország (Mandiner)
A szervezet nemrég változtatta meg a szabályait, így Ukrajna is kaphat támogatást jelenlegi helyzete ellenére.
márc. 22
6:51
Rászállt a NAV a Fővárosi Roma Önkormányzatra, több millióval tartoznak (Nyugati Fény)
Sok pénzt keresnek.
márc. 22
6:51
2050-re megduplázódhat azoknak a száma, akik nem jutnak biztonságos ivóvízhez (Telex)
Az ENSZ jelentése szerint 80%-kal fog eddigre nőni a víz iránti igény.
márc. 22
6:54
Érdemes sietni a bevallással, ha pénz jár vissza az államtól (Azenpenzem)
Március 15-étől már elérhetőek elektronikusan a NAV által elkészített szja-bevallási tervezetek az adóhatóság honlapján. Akinek visszaigényelhető adója van, annak érdemes minél előbb jóváhagynia és benyújtania, hogy 30 nap múlva megkapja az összeget. A bevallási határidő a hétvége miatt most május 22. Akinek nincs ügyfélkapuja, és eddig nem kérte,
márc. 22
6:54
Erling Haaland megsérült, bizonytalan a visszatérése (Igényesférfi.hu)
Erling Haaland a Burnley elleni FA Kupa-mérkőzésen sérült meg és már az edzőtáborba is lágyék-fájdalmakra panaszkodva érkezett.
márc. 22
6:54
Kampánnyal hirdeti költőpályázatát a Starbucks (Márkamonitor)
A 2023. február 20-án indult Kávéköltők pályázat idén első alkalommal mutatkozik be olyan átfogó kampánnyal, amelynek célja az irodalom és a kávéházi kultúra szoros kapcsolatának erősítésén túl a Starbucks Magyarország kulturális, közösségi és társadalmi tevékenységeinek szélesebb körben való megismertetése.   Mivel irodalomról van szó, a kávézólán
márc. 22
6:54
Kvíz: mit jelent a kotnyeles magyar szó? 100-ból 50-en valószínűleg azonnal elhibázzák a választ (Promotions)
Olyan szavak következnek, amelyek gyakran előjönnek, ti pedig sokszor nem tudjátok a jelentésüket.
márc. 22
6:54
Fény derült a ChatGPT sötét oldalára (Mínuszos)
Világszerte rohamléptekkel nő a ChatGPT népszerűsége, a médiában megjelenő hírek azonban csak az alkalmazás intelligens válaszokat generáló tulajdonságát emelik ki. Egy tanulmány szerint, eközben elrejtik az alkalmazás veszélyes oldalát. A szlovák it-biztonsági társaság, az ESET szerint a bűnözők visszaélhetnek a chatbottal, így elősegíthetik, hogy
márc. 22
6:54
A betűből. A szóból: Tandori Dezső és Kurtág György találkozásairól nyílik kiállítás (Magyar Hírlap)
Péntektől Szegeden, a Tiszatáj Szalonban tekinthető meg a tárlat - tájékoztatott az irodalmi folyóirat.
márc. 22
6:57
Már a vakcinagyártók is készülnek a fenyegető új járványra (Infostart)
A WHO szerint a madárinfuenza mutációja jelentené most a legnagyobb járványveszélyt.
márc. 22
6:57
Az újfent időszerű Szolzsenyicin (Magyar Nemzet)
Az orosz művészeknek az ukrajnai háborúhoz ugyan közük nincs, de az emberi ostobaság és a fékevesztett háborús propaganda nem ismer korlátot.
márc. 22
6:59
Az Ftc kint van a vízből, nyolcaddöntős a Bajnokok Ligájában (Magyar Nemzet)
A Fradi pólósai 12-8-ra nyertek a vendég Spandau Berlin, ott lesznek a belgrádi végjátékban.
márc. 22
7:01
A kezdetektől az atomenergiáig (Magyar Nemzet)
Nagyon bölcs és felelős döntés született akkor, amikor a kormány szerkezetén belül egy külön energiaügyi tárcát hoztak létre.
márc. 22
7:03
Az EU lőszerrel árasztaná el Ukrajnát - bejelentkezett egy békeközvetítő (Menedzsment Fórum)
Az EU szeretne rengeteg lőszert gyártani és szállítani Ukrajnának, ehhez felpörgetnék a védelmi ipart. Hszi Csin-ping bejelentkezett békeközvetítőnek, de Washington ennek nem tud felhőtlenül örülni. Összefoglaló a háború 392. napjának elején.
márc. 22
7:03
Nem először keresik a rendőrök a 16 éves Horváth Jolán Gabriellát (BorsOnline)
A lány 2021. december 8-án, 14 évesen is elszökött már.
márc. 22
7:03
Tömegbaleset történt az M5-ös autópályán (Magyar Nemzet)
A balesetben négy jármű ütközött össze. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani.
márc. 22
7:09
A magyar állam tavaly 253 millió forintot fizetett ki a "nép ügyvédeinek" (Infostart)
A csúcs a 2011-es év volt: akkor 15 430 ember kért támogatást, ehhez képest a tavalyi év ennek a számnak a harmada.
márc. 22
7:09
Zelenszkij javaslatot tett Kínának (Mandiner)
Az ukrán elnök egyelőre nem kapott választ.
márc. 22
7:12
Hátszél dagasztja a tengerentúli aktív részvényalapok vitorláját (vg.hu)
Az S&P által publikált riportok már több, mint egy évtizede azt mutatják, hogy az aktívan kezelt nagy kapitalizációjú amerikai részvényalapok többsége alulteljesíti az S&P 500-at.
márc. 22
7:12
Még a premier dátuma sincs meg, de a királyi családot máris felzaklatta A korona új évada (Hamu és Gyémánt)
Egyes források szerint a Netflix sikersorozata, A korona felzaklatja Harry herceget és a királyi családot, mivel olyan képek jelentek meg a forgatásról, amelyeken Diána hercegné balesetét ábrázolják.
márc. 22
7:15
Kóstold meg egy helyen a legjobb magyar borokat: Winelovers Grand: a borkedvelők paradicsoma (ProfitLine)
2023. április 1-jén ismét a borok kerülnek a középpontba a Corinthia Budapest impozáns termeiben, és ez nem áprilisi tréfa!
márc. 22
7:15
Így játszotta ki Szili Katalin az EU szabályozását (Nyugati Fény)
Hiányzott neki a kormányzat.
márc. 22
7:18
Sárba tiporják a jogállamiságot a németek és a franciák, őket mégsem bírálja senki (Ripost)
Ennek ellenére Brüsszel bőszen hallgat.
márc. 22
7:18
Briatore: A Ferrari télen mindig bajnokesélyes, aztán mégsem (m4sport.hu)
Nincs új a nap alatt Maranellóban – véli a korábban bajnokságokat nyerő olasz csapatfőnök. Flavio Briatore szerint ebben a Ferrari politikai erőtlensége is nagy szerepet játszik.
márc. 22
7:18
Folytatódik a botrány! Mischinger Péter videóban reagált Szorcsik Viki vádjaira (BorsOnline)
Hamarosan eljön a nap, amikor Szorcsik Vikinek a bíróság elé kell állnia és felelnie kell állításai miatt. A színésznő úgy véli, neki van igaza, Péter pedig most válaszolt...
márc. 22
7:18
Ketyeg az óra: alig maradt időnk a klímakatasztrófa megelőzésére, állítja az Ipcc (SzMo)
Azonnali drasztikus lépésekre lenne szükség, hogy ne lépjük át már a 2030-as évek első felében a 1,5 C fokos küszöböt, ami után vízhiány, alultápláltság, halálos hőhullámok és a tengerszint emelkedése fenyegeti az emberiséget.
márc. 22
7:18
StoreDots: Számos gyártó teszteli az Xfc akkumulátorcellákat (Autószektor)
Jelenleg több, mint 15 globális autógyártó teszteli a StoreDot XFC gyors töltésű, nagy energiájú akkumulátorait. Jelenleg több, mint 15 globális autógyártó teszteli a StoreDot XFC gyorstöltő, nagy energiájú akkumulátorait. Emellett az izraeli akkumulátorspecialista szerint további gyártási partnerségek vannak előkészületben az idei évre. Az XFC
márc. 22
7:21
Rémisztő ENSZ-jelentés jött ki a vízről (Infostart)
A világ lakosai 26 százalékának nincs tiszta ivóvize, 46 százalékának nincs hozzáférése WC-hez.
márc. 22
7:21
Harry herceg sorsa vár Györgyre? Katalin és Vilmos tiltakoznak (Metropol)
Györgyöt is Harry herceg sorsára juttatják?
márc. 22
7:21
Gusztustalan dolog derült ki Schadl Györgyről és "gazdájáról" (ATV)
Újabb lehallgatott telefonbeszélgetés látott napvilágot. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke nagyon jó kapcsolatot ápolt R. Róberttel, aki szintén a korrupciós úgy vádlottja. A Blikk cikke szerint a két férfi gyakran szólította egymást Gazdának, Gazdimnak. A nyomozók undorító beszélgetéseket rögzítettek Schadl és R. Róbert közöt
márc. 22
7:21
Az erdélyi fejedelem, aki nem a nőkhöz vonzódott (Helló Magyar)
Az erdélyi fejedelmek sorában akadt egy, aki vélhetően meleg volt. De vajon befolyásolta-e ez az uralkodását? És mit tudott tenni a házasságával?
márc. 22
7:21
Felmentették a robotpilótát egy tavaly márciusi balesetben (Villanyautósok)
Kiderült mi okozta a karambolt.
márc. 22
7:21
A bíróság elkaszálta az államkincstárt: jogtalanul rángattak meg egy nagycsaládos autóvásárlót (Telex)
Olvasónkat tavaly októberben szólították fel, hogy vissza kell fizetnie a több mint 2,5 millió forint autóvásárlási támogatást az államkincstárnak. Ügyvédjével pert indítottak, és nyertek. Az ítélet jó hír lehet minden érintettnek, akitől szintén jogtalanul követelték vissza az autóra kapott milliókat.
márc. 22
7:24
Tajpej: A védelmi tárca Kínával kapcsolatos válságtervet készített az elnök távolléte idejére (hirado.hu)
Po Hurng-huej a tajvani parlament ülése előtt leszögezte: „a legrosszabb forgatókönyvre” is felkészültek, ám részleteket nem közölt.
márc. 22
7:24
Nem Hamilton-kompatibilis a Mercedes – „Még nem szembesültem ilyennel” (m4sport.hu)
Van egy alapvető problémája a Mercedes idei autójának, amivel Lewis Hamilton nem boldogul. Bevallása szerint még nem szembesült ilyesmivel. Ezt kérte számon, amikor arról beszélt, hogy nem hallgatott rá a csapat a télen?
márc. 22
7:24
Tíz év után lemondott a Moschino kreatív igazgatója, Jeremy Scott (Glamour)
Hivatalosan is lezárul egy korszak a Moschino történetében, hiszen Jeremy Scott kreatív igazgató tíz hosszú és tartalmas év közös munkáját követően távozik az olasz divatház vezetői pozíciójából.
márc. 22
7:24
A magyar űrhajózás új nagy alakjait avatják fel Aranyosi Péter és Hadházi László személyében (Márkamonitor)
Nem kevesebbre, mint a magyar űrutazás forradalmasítására vállalkozott a Comedy Club tavaszi évadja, amelynek reklámfilmjében Aranyosi Pétert és Hadházi Lászlót láthatjuk majd egy nagyszabású Holdfoglalás közben. A stand-up műsor előzeteséből egyelőre csak pár képkockát villantott meg a humorcsatorna.   A Comedy Club asztronautái, miután Föld körül
márc. 22
7:24
Nadal 18 év után nincs a top 10-ben (Igényesférfi.hu)
A spanyol teniszlegenda, Rafael Nadal 2005 óta először csúszott ki az ATP top 10-ből, miközben folyamatosan azon dolgozik, hogy visszanyerje erőnlétét.
márc. 22
7:24
Napi horoszkóp 2023. március 22.: a Szűz kiönti a szívét valakinek, a Halak utánajár az igazságnak (Life)
Nagyon jó energiák hatnak ránk, közel még a Kos újhold, és az asztrológiai újév is most vette kezdetét, de néhány fordulattal azért számolni kell.
márc. 22
7:24
A Google bekeményített, durván kirúgta a kínaiak lábát (Promotions)
A Google az amerikai kormányhoz hasonlóan szigorúan áll a vélt kínai kémkedéshez
márc. 22
7:24
Annyit költünk az autóra, amennyiből egy egzotikus nyaralásra is mehetnénk (KKV Magazin)
Kiszámoltuk már valaha, mennyibe kerül a saját autónk, pusztán attól, hogy van? Valóban használjuk és kihasználjuk olyan mértékben, hogy megérje fenntartani, és fizetni utána évről évre a tetemes költségeket? Ma már elavult szemlélet az, hogy saját autó nélkül megáll az élet, hiszen olyan bérlési formák állnak rendelkezésre, amelyeknek köszönhetően
márc. 22
7:26
ENSZ: A világ negyedének nincs tiszta ivóvize (hirado.hu)
A világ lakosai 26 százalékának nincs tiszta ivóvize, 46 százalékának nincs hozzáférése WC-hez egy friss ENSZ-jelentés szerint.
márc. 22
7:27
Curtis elhagyta az országot: New Yorkból üzent (Metropol)
A Nagy Almából köszönt be Curtis.
márc. 22
7:27
Megvan a magyarázat, mitől lehet ma jó a kedve (Magyar Nemzet)
A sok napsütés pozitívan befolyásolja hangulatunkat, ezért érdemes minél több időt a szabadban tölteni.
márc. 22
7:27
Támadás érte a Ferrarit, az olaszok nem hajlandók váltságdíjat fizetni (Racing)
Néhány hónap leforgása alatt másodszor történik ilyen, az első eset közvetlenül azután következett be, hogy együttműködést kötöttek egy román céggel.
márc. 22
7:30
Baleset miatt útlezárás van a 32-es főúton (vg.hu)
.
márc. 22
7:30
Bikiniben mutatta meg pocakját a várandós Hosszú Katinka (Life)
Bár már régóta pletykálták, pár napja Hosszú Katinka hivatalosan is bejelentette, hogy kisbabát vár. A háromszoros olimpiai-bajnok úszónő most a hasát is megmutatta.
márc. 22
7:33
Durva autós üldözés volt az V. kerületben, amíg aludtál (BorsOnline)
Két autóval is ütközött a rendőrök elől menekülő sofőr.
márc. 22
7:33
Válságtervet készített a tajvani védelmi minisztérium (Infostart)
Caj Jing-ven elnök Amerikába látogat.
márc. 22
7:33
A világon élők felének nincs WC-je, a negyedének nincs tiszta ivóvize, és egyre nagyobb a baj (Portfolio)
A világ lakosai 26 százalékának nincs tiszta ivóvize, 46 százalékának nincs hozzáférése WC-hez egy friss ENSZ-jelentés szerint.

Keresés