Akkumulátorcsere állomás e-autókhoz Németországban. (Kép: EnBW) A betöltés bosszantó és lassú. Az elektromos autó csatlakoztatásának alternatívájaként Kínában meghonosodott a teljesen automatikus akkumulátorcsere. A rendszer immár Németországban is megvetheti a lábát: a kínai e-autó-gyártó, a Nio (amely még nem képviselteti magát Ausztriában) megny
Egyelőre stagnál szerda reggel a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap több mint másfél százalékkal erősödött a magyar deviza. A nemzetközi pánikhangulat enyhülésével a forinton is kisebb lett a nyomás, már nem a 400-as lélektani árfolyam határozza meg a jegyzést.
Budapest lakosságának létszáma tovább csökkent, 1,63 millióra, az agglomerációs településeké növekszik . Az országon belül Érden nőtt a leginkább a lakosság száma. Utána következnek: Erdőkertes, Nagytarcsa, Biatorbágy és Gyömrő. Itt az ingatlanok átlagos négyzetméterára 4-21 százalékkal nőtt.
Nemrég módosult a Munka Törvénykönyve, jól járnak a kisgyermekes szülők, de a friss édesapák is több szabadságot kapnak a gyermekük után, mint korábban. A próbaidővel kapcsolatban is változott a törvény, ahogy a felmondással kapcsolatban is vannak új szabályok, melyekkel érdemes tisztában lenni, írja a Pénzcentrum.
Egyelőre stagnál szerda reggel a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap több mint másfél százalékkal erősödött a magyar deviza. A nemzetközi pánikhangulat enyhülésével a forinton is kisebb lett a nyomás, már nem a 400-as lélektani árfolyam határozza meg a jegyzést.
A tavasz beköszöntével a kültéri szabadidős tevékenységek kerülnek a figyelem középpontjába a vásárlásaink terén is. A sport, kertészkedés és más szabadtéri tevékenységek szerelmesei már most keresik azokat az eszközöket és kiegészítőket, amelyek segítségével még élvezetesebbé, vagy éppen kényelmesebbé tehetik az elkövetkező hónapokat. Az Euronics
Kiemelték, a MÁV-Volán-csoport leányvállalatainak egyre több járművén van lehetőség a bicikliszállításra, már nem csupán vonaton, hanem néhány távolsági buszjáraton is. A közleményben ismertetik, hogy a vasúton a 2021-es biciklis forgalom az elmúlt évek legjobb eredménye, 2019-ben 880 ezren, 2020-ban 917 ezren, 2021-ben pedig 1 millióan vonatoztak
Az Eurofins Analytical Services Hungary a víz világnapja (március 23.) alkalmából két olyan fontos területre szeretné felhívni a figyelmet, amik ugyan más módon, mégis ugyanazt a típusú, jelentőségében sajnos rendkívül komoly környezetvédelmi kihívást jelentik az emberiség számára.
Penész lehetséges jelenléte miatt visszahívják és a forgalomból is kivonják a Danone Oikos Görög élőflórás áfonyás sajttorta ízű, négyszer 125 gramm kiszerelésű joghurtot - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Lezárja a jelenleg még kapható, 7 éves, inflációkövető 2030/I sorozatú lakossági Prémium Magyar Állampapír értékesítését az Államadóság Kezelő Központ (ÁKK). Helyette hasonló kondíciókkal indít új sorozatot március 28-ától – adta hírül az ÁKK.
Kenguru, azaz Mayer Balázs az, akit valóban úttörőnek lehet nevezni: a vad és felszabadult kilencvenes években trendet teremtett, a kétezres években feltette Budapestet a nemzetközi divathetek térképére, majd meghonosította itthon az igazi goa bulikat.
Egyelőre stagnál szerda reggel a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap több mint másfél százalékkal erősödött a magyar deviza. A nemzetközi pánikhangulat enyhülésével a forinton is kisebb lett a nyomás, már nem a 400-as lélektani árfolyam határozza meg a jegyzést.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4820-an léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3149-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
Az emberi jogi eszme nem lehet egy hatalmaskodó vagy hangoskodó elit akaratának egyoldalú kierőszakolása, mert az végül jogfosztáshoz vezet – mutat rá Thio Li-Ann, a National University of Singapore professzora, akivel Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alkalmából beszélgettünk.
Bill Gates, a Microsoft alapítója szerint az OpenAI generatív mesterséges intelligenciája egyike annak a két forradalmi technológiának, amellyel életében találkozott – írja a Bloomberg.
29,5%-ot emelkedett kedden az amerikai bankrendszer mostani leggyengébb láncszemének, a First Republic Banknek az árfolyama, miután Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter jelezte: minden esetlegesen szükségessé váló intézkedést megtesznek a betétesek védelmére és a bankrendszer stabilitásának a megőrzésére.
A debreceni akkumulátorgyár mögött is álló kínai gyártó, a CATL másfél évvel ezelőtt jelentette be, hogy lítium-ion és nátrium-ion cellákat egyaránt használó akkumulátorcsomagokon dolgozik. A kínai akkumulátor-színtér egy kis és viszonylag új szereplője, a HiNa Battery Technologies azonban megelőzte őket a prototípus-szakaszban nátriumion-celláival
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Finnország lett a világ legboldogabb országa, megint. A finnek azt vallják, a boldogság egy megtanulható készség és ezt egy ingyen út során hajlandóak is bebizonyítani.
Mintegy 150 millió forintot próbál behajtani a NAV a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzaton - írja a HVG. A lap emlékeztetett: a szervezet számláját már korábban zárolták, ám a tartozást azóta sem sikerült behajtani. A NAV munkatársai már március 8-án is megpróbáltak bejutni az önkormányzat irodájába, azonban az zárva volt. Ezúttal várják majd a
Hazánk folyói, tavai, felszín alatti vízkészletei állapotának megőrzése, a velük kapcsolatban élő ökoszisztémák megóvása alapvető nemzeti érdekünk, hiszen a következő generáció számára is biztosítanunk kell a tiszta és egészséges vízkészletet - hangsúlyozta szerdai közleményében Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a ví
A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban – jelentette be szerda reggeli közleményében Nagy István. Az agrárminiszter tájékoztatása szerint a kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint n