A vállalat idén negyedszer állt a dobogó legfelső fokára a Bsi (Budapest Sportiroda) által meghirdetett, kifejezetten cégeket, vállalatokat, intézményeket és munkahelyi közösségeket célzó „Fut a cég” országos megmérettetésén. A Robert Bosch Kft. és a Bosch Rexroth Kft. csapata 2022-ben összesen 11 500 kilométert futott, 4260 kilométert kerékpározot
Finnország hatodik éve tartja előkelő első helyét a listán, amely a világ országait rangsorolja a társadalom általános boldogsága szempontjából. Mit tud Finnország, amit mi nem?
Alapvetően kitart az árcsökkenési trend a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,8 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal lett olcsóbb. A kukorica 0,5 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Hamis autódiagnosztikai eszközöket és autóalkatrészeket, illetve illegális szoftvereket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozástól – közölte a hivatal. A megbukott cég ügyvezetője interneten kínálta eladásra a hamisítványokat, amivel hozzávetőleg 95 millió forint kárt okozott a jogtulajdo
Kilencedik alkalommal tiltakoznak utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal csütörtökön a kormány nyugdíjreformja ellen. Gérald Darmanin belügyminiszter tájékoztatása szerint 12 ezer rendőr és csendőr fogja biztosítani országszerte a felvonulásokat.
Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.
Daróczi Szilárd nemrég tisztító ceremónián vett részt egy balinéz gyógyítónál. Részletesen elmesélte, mit élt át, valamint azt is, kinek való egy ilyen program és kinek nem.
Végre jönnek a napsütéses hónapok, és vele együtt az idő, amikor a bőr védelme még fontosabbá válik. A Qms színezett hidratálójával egyszerre ápolhatod, védheted a bőrödet, aminek egészséges bronzos fényt is kölcsönözhetsz. Mindezt egyetlen termékkel!
Kedden este egy amerikai katona végzett a három gyermekével és volt felesége munkatársával, majd saját magával is – írja a 24.hu. A szörnyű eset a dél-karolinai Sumter városában történt az édesanya házában, ahol a három gyerekkel élt.
Kiszámíthatatlan, és gondoskodik arról, hogy az ellenfélnek minél nehezebb legyen – Mark Webber régi harcostársként és barátként mesélt Fernando Alonsóról.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A soha nem látott mértékű növekedés forrása részben az a kormányzati szándék, hogy a munkaerőhiányt bevándorlók toborzásával enyhítsék – közölte a kanadai statisztikai hivatal.
Az amerikai jegybank esti kamatdöntő ülésén újabb 0.25%-os emelést jelentettek be, amivel 5%-ra növekedett az alapkamat. Kedvező fejleménynek számított, hogy az ezt indokló sajtóközleményből kikerült a korábbiakban mindig szereplő, további emelésre vonatkozó utalás, ami helyett az ”időszerű lehet megfontolni egy új irányvonalat” szerepelt. Az ezt k
A kínai haditengerészet távozásra szólított fel egy amerikai rombolót, amely behajózott a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére – jelentette be a kínai hadsereg csütörtökön.
Az előadást szervező Nem Adom Fel Alapítvány szerint ők hibáztak, és azóta leszedték Facebook-oldalukról a videót. A világhírű motivációs előadó-prédikátor másik budapesti előadása is megosztóra sikerült: a Közszolgálati Egyetemen Amerikát szidta és a Magyarország ellen törő EU-ról beszélt.
Miközben a világ az amerikai jegybank tegnap esti döntésére figyelt, a tőzsdefelügyelet sem tétlenkedett és páros lábbal szállt bele a kriptovilágba. Az esti órákban több ismert iparági szereplő ellen is eljárást jelentettek be. Az elsőt Justin Sun, valamint az általa létrehozott Tron (TRX) és BitTorrent Token (BTT) ellen. A hatóságok szerint ezek
A szebb jövő reményében George Russellnek nem esik nehezére türelmesnek lenni a gödörből kapaszkodó Mercedesszel, mert tudja, lesz még ideje a nagy sikerekre.
Dr. Szalay Rita 2023. év elején irodai tagként csatlakozott a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal csapatához. A szakember a jogi és adótanácsadási fókuszú Esg (Environmental, Social, and Governance) szolgáltatásokért felel a jövőben. Új pozíciójában elsődleges feladata a fenntarthatósági portfólió fejlesztése és koordinálása az ügyvédi
A gyorsneutronos reaktorok fejlesztéséről, a nukleáris üzemanyagciklus zárásáról írt alá hosszú távú együttműködési megállapodást Alekszej Lihacsov, az orosz Roszatom vezérigazgatója és Csang Ko-csien, a Kínai Népköztársaság Atomenergia Hatóságának (CAEA) vezetője Hszi Csin-ping kínai elnök oroszországi látogatása során Moszkvában.
Volkswagen Kalugában, Oroszországban Fotó: Volkswagen A Volga-parti Nyizsnyij Novgorodban a bíróság elkobozta a wolfsburgi székhelyű oroszországi autóipari konszern vagyonát a volt orosz VW-partner, a GAZ keresetét követően. A Gaz a bírósághoz fordult, hogy semmisítse meg az összeszerelési szerződés felbontását, és kötelezze a VW-t 15,6 milliárd ru