Az első harmad közepén került előnybe a jégkorong bajnokság döntőjében összesítésben 2-0-ra vezető Fradi, majd a középkezdés után szinte azonnal növelni tudta előnyét .
Az immár 31. alkalommal meghirdetett Magyar Innovációs Nagydíj díjazottjai és további résztvevői kiváló példái annak, hogy a kitartó kutatófejlesztő munka eredménye a megfelelő piaci ismeretekkel és elkötelezettséggel párosulva meghozhatja azt az eredményt, amely nélkül nincs gazdasági siker.
A TikTok kínai munkatársai látják a felhasználók adatait – ismerte el a közösségi médiacég főnöke egy ellenséges hangulatú amerikai kongresszusi meghallgatáson. Joe Biden elnök már letiltotta a hivatalos telefonokról az alkalmazást, de Amerikában akár totális tilalom is jöhet.
A legnagyobb magyar sztárokkal és legendákkal várja látogatóit az EFOTT fesztivál július 12. és 16. között a Velencei-tónál. Hat színpadon több mint 100 fellépőt láthatnak a fesztiválozók, többek között a VALMAR, Azahriah, a Wellhello, a Halott Pénz, Majka vagy a nagyszínpadra visszatérő Korda György és Balázs Klári produkcióját.
A Sikoly-széria immáron hatrészesre duzzadt. A legégetőbb kérdés talán az, hogy szükség volt erre? A rövid válaszom egy csalódással igencsak magas mértékben túlfűtött nem. A helyzet viszont az, hogy már a tavalyi darabra sem volt feltétlen szükség, de bevallom, nekem az mégis baromira tetszett. Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett ügyesen idézték
A rendelkezésre álló adatok szerint egy személyautó egy gyalogost ütött el péntek este, a 472-es főút 203-as kilométerszelvényénél Hódmezővásárhely közelében. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére a főút érintett szakaszát lezárták. Nem sokkal korábban a 10-es út 28-a
Ha a természetben mártóznánk meg, nem kell mindig a tengerpartokra gondolni. Európa-szerte rengeteg folyóvízi fürdőhely van, amelyek tiszták, hozzáférhetőek és biztonságosak. A nyüzsgő városközpontoktól a gyönyörű nemzeti parkok mélyén megbúvó strandokig mindenki találhat magának valamit. Persze folyóvizekről van szó, ezért fokozottan óvatosnak kel
A hétvégén sok sztár vesz majd részt a NASCAR austini futamán. A sorozat versenyzői közül pedig többen is szeretnék, ha nem csak egy versenyen érkeznének a vendégek.
Az ENSZ azzal vádolta meg pénteken, kijevi sajtótájékoztatóján az ukrán és az orosz hadsereget, hogy számos hadifoglyot önkényesen kivégeztek, illetve foglyokat bántalmaztak.
Csaknem 35 milliárd forintnyi veszteséggel számol a fővárosi közösségi közlekedés ebben az évben. A villamosok és a buszok azonban egyelőre nem fognak leállni, ami részben a főváros energiabeszerzési politikájának köszönhető – mondta el Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az Infostart tudósítása szerint.
Átadták a 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseit. A jelentős üzleti haszonnal járó, kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítmény elismerésére a nagydíjat a Mediso Kft. kapta.
Néha napján mind szeretnénk ragyogó, sima és rendezett frizurát – ennek leggyorsabb módja pedig a hajvasalás. Viszont, ha nem megfelelő módszerrel, illetve túl gyakran vasaljuk hajunkat, óriási károkat okozhatunk.
A brit Quacquarelli Symonds (QS) idei oktatási ranglistán az előadóművészeti kategóriában a száz legjobb között végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.
Salvador Dalít senkinek sem kell bemutatni; ő a 20. század modern művészetének egyik leghíresebb alakja. Univerzuma próbára teszi a valóságérzékelést és kitolja a racionális gondolkodás határait.
Magyar is örülhetett, amikor az Avatar – A víz útja idén megkapta a legjobb vizuális effektusok Oscar-díját. Keresztes Dániellel beszélgettünk, aki már egy évtizede dolgozik a trükkszakma egyik legjelentősebb műhelyében, az új-zélandi Wetánál.