Jön a szép idő és egyre többet vagyunk kint a kertben, a szabadban. Ehető vadnövények sokasága van előttünk, melyeket ha ismerünk, akár egy jó salátára valót is összegyűjthetünk.
Tovább drágultak az albérletek februárban, amiben kiemelt szerepet kaptak a béremelések és a lakásvásárlások elhalasztása. Az átlagos lakbérek országosan 1,8 százalékkal nőttek januárhoz képest, a fővárosban 1,4 százalékos volt az emelkedés. Éves összevetésben pedig 19,8 és 21,5 százalékos többletet mutat a statisztika. Ugyanakkor a 2020 eleji reko
Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából mintegy ötszáz, a költőhöz kapcsolódó kézirattal bővült az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) internetes tartalom-szolgáltatása, a Copia. Az online adatbázisban mától elérhetővé váltak az intézményben őrzött Petőfi-hagyaték legmarkánsabb részei, köztük a költő versei, levelei, rajzai, valamint fe
Bűnösnek mondta ki csütörtökön egy brit bíróság a nigériai szenátus volt alelnökét és feleségét, akik a vád szerint megszervezték egy nigériai utcai árus Londonba csempészését azzal a céllal, hogy egy ottani kórházban kivetessék a férfi veséjét és azt súlyos vesebetegségben szenvedő lányuknak adományoztassák – közölet a brit Királyi Ügyészség (CPS)
Több precíziós csapást hajtott végre az Egyesült Államok hadserege Szíriában csütörtök éjjel Irán-barát milíciák ellen, megtorlásul egy haszakai dróntámadásra, melyben egy amerikai meghalt – jelentette be a Pentagon.
Amíg manapság egyre kevesebb gyártó van a ralizás elitjében, ez nem volt mindig így. Amikor a 80-as évek végén hivatalosan is betiltották az über B-csoportos autókat, sorba álltak a gyártók, hogy csatlakozhassanak a Rally Világbajnoksághoz (WRC). Ekkor vezették be ugyanis az A-csoportos szabályrendszert, ahol az autók tudása sokkal földhöz ragadtab
Idén ősszel induló egyéves intenzív képzésére vár 28 év alatti fiatalokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vezetőképző akadémiája. A jelentkezés határideje április 30.
Schadl György fegyelmi ügyekkel állíttatta félre az ellenségeit, és ha az érdekei úgy kívánták, meg is akasztott eljárásokat. Mindezt egy törvénymódosítással olajozta meg, amit Völner Pál segítségével vittek át az Országgyűlésen. Megüzente a fegyelmi tanácsoknak, hogy milyen ítéletet vár el egyes ügyekben, máskor viszont egy minisztériumi főosztály
Látta őt félszeg gokartosként, káprázatos fiatal tehetségként, bajnokként és veteránként – Pedro de la Rosa elmesélte, mikor döbbent rá a százszoros dobogóssá váló Fernando Alonso különlegességére, és mi az, amit a legjobban csodál honfitársában.
Az elmúlt hetekben jelentős változások zajlottak a pénzpiacon, az Egyesült Államokban bekövetkezett bankcsődök és a Credit Suisse felvásárlása borzolta a kedélyeket.
Az összeomlott egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik tovább – mondja Dr. Szijjártó László gyermekorvos, a MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. Szerinte orvosként kötelességük felemelni a szavukat.
Az elmúlt jó pár évben szinte megszokottá váló váratlan helyzetek, események a személyes és szakmai életünkre is nagy hatást gyakorolnak. Hogyan lehet egy olyan időszakban vállalatot vezetni, amikor folyamatosak az újratervezések, milyen eszközökkel őrizhető meg a pénzügyi stabilitás, milyen beruházások jelenthetnek gazdasági versenyelőnyt és hogya
A tuberkulózis (tbc) az a fertőző betegség, amely tavaly a legtöbb ember halálát okozta. Ennek ellenére szinte semmit sem hallottunk a tbc-ről. 2022-ben valószínűleg mintegy 1,4 millió ember halálát okozta, ami meghaladja a COVID miatt elhunytak számát. És mégis, a gazdag országokban – ahol lényegében már senki sem hal meg tuberkulózisban – a figye
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az utóbbi hónapokban újra szárnyra kaphattak a gyártók és a fejlesztők, és hozzánk is végre elérhettek régóta várt okos otthoni innovációk a globális chiphiány mérséklődésével és az ellátási láncok akadozásának javulásával. A MediaMarkt szakértői most összeszedtek öt trendet, ami jelenleg és a közeljövőben is meghatározza az otthonunkkal kapcsolato
Elérkezett az idő, nem lehetünk szemérmesek, mondjuk ki: ez az ideológiai gyarmatosítás a nemzetközi baloldal régóta dédelgetett álma, és sajnos a hazai baloldalban szövetségesére talált.
Sarkvidéki eredetű levegő árasztja el a Kárpát-medencét a jövő hét elején, keddtől védeni kell az éjszakai fagyoktól a virágzó gyümölcsfákat - írta eheti agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.