Berlin külvárosába érve az urbexelők paradicsomába érkezünk: egy háborús romokból épített hegyre, ahol a lábunk alatt egy náci egyetem romjai fekszenek, előttünk pedig az amerikai-brit kémbázis maradványai.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 818,92 ponton zárt pénteken, 2,57 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A mostani hangulat dacára nem semmisültek meg teljesen azok a politikai erők Németországban, amelyek az Oroszországgal való együttműködést szorgalmaznák.
Az online randizás nagyjából egyidős az internettel, hiszen az emberek szeretnének ismerkedni, szeretnének jól választani, és ehhez minden alkalmat megragadnak. A motivációs levél pedig sokak számára az egyik leggyűlöltebb eleme a munkakeresésnek, hiszen arról kell meggyőzni pár mondatban egy ismeretlen embert valami nagyon eredetivel, hogy annál a
Az országoknak nem szabadna alávetniük szuverenitásukat az Egészségügyi Világszervezetnek jelentette ki csütörtökön Elon Musk, a Twitter elnök-vezérigazgatója, akinek szavait a WHO főigazgatója nyomban visszautasította a mikroblogportálon, nevének említése nélkül álhírterjesztéssel vádolva meg az amerikai multimilliárdost.
A K-vitamin szerepéről a szervezet egészséges működésében sokkal ritkábban esik szó, mint például a C-, vagy D-vitaminról. Emiatt sokan nem is tudják, miért fontos a K-vitamin, kinek kell különösen ügyelnie a megfelelő bevitelre és hogy milyen természetes forrásai vannak. Az újszülöttek esetében különösen fontos ez a vitamin, a véralvadásban játszo
Miközben az egész világon azt találgatják, hogy az amerikai és európai bankproblémák szélesebb körű válsággá fajulnak-e, a legnagyobb jegybankok kamatokat emelnek, az EKB egyenesen 50 bázisponttal. Ha a szemlélő ebből arra következtet, hogy a jegybankok szerint egyáltalán nem veszélyes a jelenlegi helyzet, akkor a jegybankok a kamatemelésekkel mári
A BMW Group új magasságokba emelte a gyártervezést – ezzel a járműgyártás digitalizációjának legújabb mérföldkövét állította fel. Több mint két évvel a termelés hivatalos beindítása előtt már most folyik a járműgyártás a leendő debreceni gyárban – legalábbis virtuálisan, hiszen Debrecen a BMW Group első olyan létesítménye, amelyet teljesen virtuáli
A hazai innovátorok kivételes teljesítményének elismerésén túl fontos tudatosítani a társadalomban, hogy alkotó emberek nélkül nincs haladás, versenyképes gazdaság, versenyképes társadalom, vagyis nincs versenyképes jövő – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a 31. Magyar Innovációs Nagydíj átadó ünnepségén a Parlamentben.
Magyarország érdeke, hogy templomaink ne csupán kulturális örökségünk élettelen részei, hanem élő közösségek otthonai maradjanak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap az angyalföldi református templomban.
Az egész Európát jellemző fogyás a Kárpát-medencei magyarságot is húsba vágóan érinti – a szórványvidéken hamarosan iskolabuszok járnak minden elérhető magyar gyermekért.
Az állami adó- és vámhatóság a 2023-as ellenőrzési terve alapján kiemelt ellenőrzési területként kezeli az autóalkatrész kereskedőket és autószerelő műhelyeket. Ez a kiemelt érdeklődés az adóhatóság közelmúltbeli ellenőrzési tapasztalataiból is következhet, mivel az adóhatóság feltárta, hogy bizonyos kereskedők fiktív vevőkkel próbálták áfa-fizetés
Nincsenek jobb hírek a gyógyszerellátással kapcsolatban pár hónap elteltével sem. Akadozik az ellátás Európa-szerte és Magyarországon. Az OGYÉI szerint ez leginkább ellátási zavar, mintsem hiányállapot.
Érdemben lelassult az elmúlt napokban a kisebb amerikai bankoktól a nagy intézmények, köztük a JP Morgan és a Wells Fargo felé zajló betétátáramlás - tudta meg a CNBC.
A januári igénylés során 13 fafajból 10 ezer fát igényeltek a települések a Településfásítási programban, ezzel tavasszal és ősszel csaknem 450 település zöldülhet - emelte ki Nagy István agrárminiszter Győrzámolyon, ahol a program részeként tíz fát ültettek pénteken.
Magyarországon a felszíni és felszín alatti vízkészlet is védelemre szorul, részben az ipari szennyeződések, részben a mezőgazdaság szennyezése miatt - hangsúlyozzák az MTI által a víz világnapján megkérdezett természetvédelmi szervezetek.
Tavasszal már jelentősen megnövekedik a turisták száma a Balatonon. Ebben az időszakban szinte minden településen szerveznek olyan eseményt, amely miatt a kora tavaszi időszakban is érdemes a magyar tengerhez utazni.
A Thália Színház március 24-én mutatja be új darabját Kelemen József rendezésében. A darabban szereplő Szervét Tibor színművész szerint a színházak feladata, hogy árnyaltabban mutassák meg az orosz drámaíró hőseit.
A darázs- és kullancscsípés nemcsak az emberekre, hanem a házi kedvenceinkre is életveszélyes lehet. A legtöbb gazdi kétségbeesik, ha megcsípi kutyáját vagy macskáját, ám nagyon fontos, hogy ilyenkor gyorsan cselekedjünk. Sokan nem tudják, hogy mi az első lépés, amit ilyenkor tenni kell, ezért a Blikk egy állatorvoshoz fordult, aki hasznos tanácsok