Az emberiség nem tud megbirkózni a klímaválsággal, az atomháború veszélye a kubai válság óta nem volt ilyen nagy, az állami dokumentumok titkosítását nem sikerült átláthatóvá tenni, mondja Daniel Ellsberg.
Egykori elítéltek vallomásai alapján állított össze jelentést egy emberjogi szervezet arról, hogyan bánnak valójában az észak-koreai börtönökbe zárt emberekkel.
Csütörtök óta nem tudják megfékezni a szezon első jelentősebb erdőtüzét Spanyolországban. A lángok az ország keleti partvidékének közelében csaptak fel, Castellóntól bő ötven kilométerre, és már több mint 4000 hektáron pusztítanak. A térségből 1700 embert kellett kitelepíteni - írja az Euronews.
Ismét nem várt izgalmakat hozott a Cápák között című üzleti showműsor: vasárnap este négy vállalkozás mutatkozott be a befektetőknek, és egy közülük olyan ajánlatot kapott, amilyenre még sosem volt példa ezelőtt. Lakatos István ugyanis fel akarta vásárolni az egész cégüket szőröstül-bőröstül, semmi kedve nem volt töredékszavazatokkal vacakolni. Hog
A sztárok szerelmi életét már hosszú évtizedekkel előtt is megannyi rejtély és titok övezte, és bár az afférok nagy része még a nyilvánosságra kerülést sem élte meg, addig a boldogító igen már egészen más tészta.
Hálószobafestés előtt állsz, de nem tudod eldönteni a számos színlehetőség közül, hogy melyik a legideálisabb? Világos vagy sötét, meleg vagy hideg, időtlen vagy trendi? Bár némi erőfeszítést igényel a megfelelő szín megtalálása, mindenképpen megéri az időt.
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő vasárnapi Twitter-bejegyzésében leszögezte: az Európai Unió (EU) kész új szankciókat bevezetni Fehéroroszországgal szemben, amennyiben a minszki vezetés elfogadja orosz atomfegyverek elhelyezését az országa területén.
Közel 200 évvel ezelőtt halt meg, Ludwig van Beethoven halálának okát mégis mindössze a napokban sikerült felfedni DNS-tesztek elvégzésével – számolt be a hírről a Current Biology folyóirat. A tanulmány szerint a zeneszerző genetikailag hajlamos volt a májbetegségekre, mindezt pedig tetézte alkoholizmusa.
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő vasárnapi Twitter-bejegyzésében leszögezte: az Európai Unió (EU) kész új szankciókat bevezetni Fehéroroszországgal szemben, amennyiben a minszki vezetés elfogadja orosz atomfegyverek elhelyezését az országa területén.
Érvénytelen volt a merészebb klímavédelmi célokat kitűző berlini népszavazás - közölte a tartományi választási bizottság röviddel a szavazatok feldolgozásának lezárulta előtt.
Kimi Räikkönen másodjára indul ezen a hétvégén a NASCAR élvonalában, és azt emelte ki, hogy nem olyan mesterséges a versenyzés, mint a DRS-sel fűszerezett F1-ben.
Forrás: croatiaairlines.com Rámutattak: a légi közlekedésben részt vevő összes utas 70 százalékban schengeni, 30 százalékban pedig a schengeni övezeten kívüli. Kivétel a dubrovniki repülőtér, ahol ez az arány fele-fele. "A schengeni szabályok repülőtereken történő alkalmazása nagymértékben felgyorsítja az utasok áramlását és tehermentesíti a határr
A koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit) - mondta Richard Hughes, a kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő és a felelős költségvetési politika felett őrködő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) elnöke a BBC-nek.
Az egyik legbefolyásosabb brit gazdasági előrejelző cég vezetője szerint a koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
A HCEMM kutatócsoportjának csapata a világ negyedik leggyakoribb daganatos megbetegedése, a melanóma immunterápiás modelljét fejleszti tovább új technológiával és kísérleti modellekkel.
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő vasárnapi Twitter-bejegyzésében leszögezte: az Európai Unió (EU) kész új szankciókat bevezetni Fehéroroszországgal szemben, amennyiben a minszki vezetés elfogadja orosz atomfegyverek elhelyezését az országa területén.
Két további állomásfőnök és egy vasúttársasági ellenőr a jövő héten áll az ügyészség elé a február 28-i, 57 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt. A hatóságok azt vizsgálják, hogy a két személy - egy vállalkozó és a Görög Vasutak veterán alkalmazottja - a műszak vége előtt távozott-e, és egy tapasztalatlan kollégájára bízta-e két, ugy
Bárcsak olyan egyszerű lenne, hogy ahol a fogkefénk, ott a hazánk, mondja Orsós László Jakab, és az ő fogkeféje jó ideje Brooklynban van ugyan, de sem Brooklynt, sem a jelenlegi Magyarországot nem tekinti a hazájának. A Népszabadság egykori kritikusa közel húsz éve foglal el fontos művészetmenedzseri pozíciókat New Yorkban. Mit gondol a New York-ia
A svájci pénzügyi felügyelet, a FINMA közölte, hogy mérlegeli, fegyelmi eljárást indítson-e a Credit Suisse vezetői ellen, miután Svájc második legnagyobb bankját a múlt héten meg kellett mentenie a UBS-nek - írta a VG.hu
Érvénytelen volt a merészebb klímavédelmi célokat kitűző berlini népszavazás - közölte vasárnap este a tartományi választási bizottság röviddel a szavazatok feldolgozásának lezárulta előtt.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 818,92 ponton zárt pénteken, 2,57 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 46,88 milliárd forint volt az előző heti 61,24 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.
Meg kell védeni az emberek egészségét az ukrán gabonadömping káros hatásaitól - emelte ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke vasárnap este az M1 aktuális csatornán.