Pest közepén áll egy hatalmas, nemesi palota, évtizedek óta zárva, üresen. A Belváros egyik legrégebbi épületéről beszélünk, bőven a középkori városfalon belül, az ötödik kerület szívében pompázik ez a páratlan történelmű, mindent túlélt szemtanú.
Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket helyez el a szomszédos Fehéroroszországban - mondta Vlagyimir Putyin elnök szombaton, ami az 1990-es évek közepe óta az első alkalom, hogy Moszkva ilyen fegyvereket az ország határain kívül helyez el.
Vilmos herceg és Katalin hercegné a jövő hónapban ünnepli 12. házassági évfordulóját. A walesi herceg és hercegnő 2011-ben tette le az esküt, és azóta három gyermekük született, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg.
A Microsoft társalapítója, Bill Gates szerint az OpenAI ChatGPT nevű mesterséges intelligencia modellje a legforradalmibb technológiai előrelépés azóta, hogy 1980-ban először látott modern grafikus asztali számítógépet.
Vlagyimir Putyin orosz elnök március 25-én azzal fenyegetőzött , hogy országa taktikai nukleáris fegyvereket szándékozik elhelyezni Fehéroroszországban kiképzés céljából.
A plazmaadás a véradás egyik speciális formája: olyan folyamat, melynek során a donortól csupán a plazmafolyadék kerül levételre, miközben a vér egyéb, úgynevezett alakos elemei azonnal visszajutnak a szervezetbe.
Látványos együttállás, "bolygósorakozó" lesz a jövő héten: március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint egy foknyira látszik majd egymástól az égbolton.
A joghurt sokunk mindennapi étrendjének a része. Ez teljesen rendben is van, hiszen alapvetően egy egészséges élelmiszer, és megannyi gyümölcsös vagy egyéb ízesített verzióban is fogyaszthatjuk, de arra mindig érdemes ügyelnünk, hogy ne legyen tele hozzáadott cukorral és egyéb, kevésbé kedvező összetevőkkel. De gondoltad volna, hogy kifejezetten úg
A tavasz a megújulás, az újrakezdés időszaka, a természet éledezik, nyílnak a virágok. Itt a kínálkozó alkalom, hogy az arcápolási rutinunkat felfrissítsük és felkészítsük az arcbőrünket a melegebb hónapokra.
Erős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük például az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet - írta a honlapján a Guardian című brit lap.
Ködösen indul a vasárnap, aztán szó szerint kettészakad az ország: lesz, ahol kisüt a nap, máshol viszont zivatarokra számíthatunk. Mutatjuk, milyen időjárás várható a hét utolsó napján és a következő napokban.
Ha a marslakók Erdős Pál életében léptek volna kapcsolatba a Földdel, Erdősnek minden esélye meg lett volna arra, hogy őt nevezzék ki a bolygónkat képviselő nagykövetté.
A Faurecia 2005 óta van jelen Oroszországban, és a közelmúltig hat gyártóüzeme volt ott: három Togliattiban, egy-egy pedig Szentpéterváron, Kalugában és Lugában (Leningrádi terület). A vállalat fő ügyfelei Oroszországban a Renault-Nissan, a Ford, a Volkswagen, valamint a Mitsubishi, a PSA, illetve más vállalatok voltak. A vállalat tavaly, az Oroszo
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Tiszatarjánban polgármestert, Nórápon pedig a képviselő-testület feloszlása miatt a településvezetőn kívül képviselőket is választanak.
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Tiszatarjánban polgármestert, Nórápon pedig a képviselő-testület feloszlása miatt a településvezetőn kívül képviselőket is választanak.
A Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar-francia kettős két játszmában kikapott a Leylah Fernandez, Taylor Townsend kanadai, amerikai duótól a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna női páros versenyének első fordulójában.
A gibraltári Lee Casciaro és a svéd Zlatan Ibrahimovic lett a két legidősebb játékos, aki ugyanazon az estén szerepelt az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, és mindkettő túlszárnyalta a korábbi olasz kapus, Dino Zoff közel negyven évvel ezelőtti korrekordját.