Augusztus 3. és 13. között Glasgowban és Skócia-szerte rendezik meg az Uci összkerékpáros világbajnokságot, a történelem egyik legnagyobb kerékpáros eseményét, amely első alkalommal egyesíti mind a 13 Uci-világbajnokságot egy nagyszabású rendezvénybe. A Lidl számára mind nemzetközi, mind hazai szinten stratégiai fontosságú az egészségtudatos élet
A február vegyesen alakult a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 13 tőzsdei árfolyama emelkedett saját devizában nézve és 12 vállalaté pedig csökkent. Januárban valamivel jobb volt a helyzet, hiszen 16 vállalat részvényeinek kurzusa emelkedett, decemberben viszont csak 7 cég papírjainak kurzusa emelkedett, novemberben még 22-en mondhattá
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta egy magyarországi digitális projekttel kapcsolatos vizsgálatot, több mint 3,6 millió euró uniós támogatás visszafizetésére tett javaslatot. Az Európai Szociális Alap által finanszírozott projekt célja az oktatási létesítmények korszerűsítése volt, miközben javította és növelte az e-learninghez való ho
Teljes mértékben elkötelezett az elektromos mobilitás mellett az Audi: 2026-tól a négykarikás márka kizárólag tisztán elektromos új modellekkel kíván megjelenni a világpiacon, 2033-ig pedig fokozatosan leállítja belsőégésű motorral készülő modelljeinek gyártását. Ezen egyértelmű döntése alapján és „Vorsprung 2030” vállalati stratégiája keretében az
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, Novák Katalin férje katonai esküt tett múlt szombaton. "Büszke feleségként voltam szemtanúja annak, hogy férjem, István szakasztársaival együtt, a kiképzést követően letette az önkéntes tartalékosok esküjét. Szükségünk van az erős tartalékos haderőre is!" - írta korábban a köztársasági elnök a közösségi
Február közepén olvashattunk először azokról a pletykákról, melyek Király Viktor válságba jutott házasságáról szóltak. Az akkori híreket sem az énekes, sem felesége, Király-Virág Anita nem akarta megerősíteni, ám azóta kiderült, hogy tényleg hullámvölgybe jutottak.
A Vodafone 2022-től fokozatosan vezeti ki 3G-s hálózatát, ezt követően már csak legalább 4G-képes mobilokkal lesz használható a szolgáltató mobilnet-hálózata.
Magyarázkodnia kellett az Alpha Tauri csapatfőnökének a dolgozók előtt, miután híre ment, eladhatóvá válhat a csapatuk. Helmut Marko eközben a korábbi nyilatkozatát pontosította.
A bíróság tavaly decemberben ítélte jogerősen letöltendő börtönbüntetésre a népszerű trombitást, akiről azt pletykálták, hogy idén februárban kell majd a rácsok mögé vonulnia. Galambos Lajos azonban beteg és ezért halasztást kértek az ügyvédjével, a napokban pedig kórházba is került az egykori médiasztár.
Az egészségügyi államtitkár kijelentette a Magyar Nemzetnek, meglepődött volna, ha a feljelentéskultúrát a vérében hordozó magyar baloldal nem fordult volna az Európai Bizottsághoz.
Társadalmi és szakmai egyeztetés céljából a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján.
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon a turizmus januári számai és a felülvizsgált külkereskedelmi statisztika érkezik, illetve érkezik majd az MNB szokásos havi hitelintézeti statisztikája ám ez sem valószínű, hogy jelentősen befolyásolná a befektetők viselkedését. Késő este azonban fontos lehet a Moody’s hitelminősítői felülvizsgálata, de várha
Az egészségügyi államtitkár szerint a kötelező orvoskamarai tagságot megszüntető, kedden elfogadott törvénymódosítás az orvosokat védi, az új ügyeleti rendszer pedig az eddiginél sokkal jobb feltételeket teremt számukra. Takács Péter a Magyar Nemzetnek azt is kifejtette, hogy a magyar baloldal az emberek egészségügyi ellátását is képes veszélyeztet
Csalók hívnak telefonon magánszemélyeket és a jegybank nevében próbálják megszerezni az ügyfelek adatait, pénzét - figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.
Nem sokkal korábban az Európai Bizottság jelezte, hogy a helyreállítási pénzek kifizetését is veszélyeztetheti a Magyar Orvosi Kamarát kicsináló törvény.
Nem is kérdés az élcsapatok szerint, hogy az Aston Martin csatlakozni fog hozzájuk az élen folyó küzdelemben. Fernando Alonso és az F1 is dörzsölheti a tenyerét?
Egy pár hetes szünet után újra egymás karjaiban Dárdai Blanka és L.L. Junior. A szerelem szép dolog, de nem biztos, hogy a zenész válóperének levezető bírója is díjazni fogja, hogy épp a pálmafák alatt romantikázik ahelyett, hogy részt venne a tárgyaláson.
Rengetegen álmodoznak arról kisgyerekként, hogy felnőve híres színészek lesznek. Ehhez azonban nem elég a tehetség, jó nagy adag szerencse is kell ahhoz, hogy az ember révbe érjen. Sajnos sokaknak mindez nem adatik meg, míg mások nem is vágynak annyira a világot jelentő deszkákra, mégis oda sodorja őket az élet.