Szerkesztőségünk összegyűjtötte, mit lehet tudni az oroszok legyőzhetetlen fegyverzetének részét képező RS–24 Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétáról.
Nehezített pályán indult, ma már jól menő szoftvercéget irányít és díjnyertes cégvezető. Bodrogközi László a Neurontól megannyi élethelyzetben képes volt feltalálni magát – legyen szó nincstelen gyermekkorról, Dózsa György úti újságosbódéról vagy vadul tomboló recesszióról.
Az arcfelismerő és -megfigyelő rendszerek használata rendkívül érzékeny kérdésnek számít mindenütt a világon. Az Egyesült Államokban, ahol szabadabban használják őket, mint Európában, a Clearview AI vált azzá az ikonikus céggé, amelyhez (ha megérdemelte, ha nem) e technológia összes negatív felhangja kapcsolódik. De ez az üzletet látszólag nem zava
Elkészült az új idősek napközi otthona Mezőtúron, a tervek szerint az intézmény tavasz végén nyílik meg – közölte a csaknem húszezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei város polgármesteri hivatala az MTI-vel.
A cégek közötti verseny főszereplői az OpenAI mellett a Google és a Microsoft, de az IBM, az Amazon, a Baidu és a Tencent is dolgozik hasonló technológián.
Családi pótlék 2023 április havi utalás időpontja. Mennyit kell még várni a családi pótlékra? Cikkünkben mutatjuk a családi pótlék kifizetésének pontos dátumát. A gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást (a továbbiakban együtt: családi pótlék) nyújt.
A fejlődő országok közül a legmagasabb inflációs szinttel, fennmaradó jegybanki szigorral és visszafogott növekedéssel számol Magyarország esetében az S&P Global Ratings. Elemzésük szerint idén az alapkamathoz nem is nyúl majd hozzá a Magyar Nemzeti Bank, legfeljebb az egynapos betéti tendernél (a tényleges, 18%-os irányadó kamat esetében) jöhet vá
Szokatlanul hosszú idő után, de végül tény lett a tervből: a kormány rendeletében a jelenlegi 3000 ezer forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentette a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját.
Az EP-képviselő az Orbán-kormányra való uniós nyomásgyakorlást üdvözlő és szorgalmazó Katarina Barley EP-alelnök nyilatkozatára reagált. A politikust megkérdeztük a svéd NATO-tagság elismerésének késleltetéséről is.
Berlin Európára helyezett nyomása a szintetikus üzemanyagok elfogadása ügyében Németország egy évszázados energiafüggetlenségi törekvéseit visszhangozza.
Utólag beszélt csak Max Verstappen arról, mennyire rosszul volt valójában a Szaúd-arábiai Nagydíj előtti betegeskedése során, és ennek milyen hatása volt a teljesítményére.
Az új műsor elsődleges célja, hogy a hírportál írott tartalmai mellett minőségi, párbeszéden alapuló videós formátumban is foglalkozzon sokakat érintő hazai közéleti történésekkel – mindezt közérthetően. Az Index új videós sorozatát Rónai Egon vezeti, aki sok évtizedes újságírói és televíziós tapasztalatával támogatja az Indexet. Rónai Egon a mag
Január második felétől meglepő módon több telefonhívást is kaptam, amiben segítséget kértek a gazdálkodók. Egy apró, „pajorszerű” kártevőre panaszkodtak a szamóca és a cserepes dísznövények gyökerei között. Meglepődtem, ugyanis számítottam a hívásokra, azonban csak egy hónappal később, február végétől.
Egy édesanya számára a saját kisbabája úgy tökéletes, ahogy van. Egy baba formás, gyönyörű, aranyos és annyira tiszta. Na és persze ügyes, hiszen mennyire erős, ahogy a kis fejét emelgeti, ahogy megtanul létezni a kinti világban! De vajon megadunk-e neki mindent, hogy a megfelelő ütemben fejlődjön, erősödjön? Vajon tudjuk-e, mennyi és milyen jelleg
Az orosz-ukrán háború újra bebizonyította, hogy az ellátási láncok sérülékenyek. Rövid időn belül nem először változik meg alapjaiban a működésük. A világjárvány után a háború is jelentős mértékben befolyásolta az élelmiszerellátási láncok működését, és hatásai jól beazonosíthatók.
A második mérkőzést rendezik a kézi-Bl magyar párharcában, a dartsosok Németországban játsszák a következő fordulót, Forma–1-ben közeledik az Ausztrál Nagydíj.
A felírt receptek is láthatók már az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A technológiai ipar vezető szereplői nyílt levélben sürgették szerdán a mesterséges intelligencia fejlesztések azonnali felfüggesztését a társadalmat fenyegető kockázatok miatt.
Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés - mondta az MTI megkeresésére a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke.
Mailáth Mónika onkopszichológus azt mondja, sok csodát látott 20 év alatt. Szerinte a lélek gyógyítása is fontos, ha a test daganattal küzd. Ha pedig valakinél biztossá válik a halál közeledte, létezik a méltóságterápia, ami segít elbúcsúzni.
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta bizonytalanságok miatt a kormány úgy döntött, hogy a tavaly beszerzett különleges gázkészlet is a hazai tárolókban marad.
Bár Szabó Zsófi néhány nappal ezelőtt árulta el, hogy jelenleg nincs párkapcsolata. sőt, nem is tervezi, hogy lesz, a férfiak mégis gőzerővel ostromolják. Most nem is akárki bukkant fel lájkolóként a fotói alatt.
Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés - mondta az MTI megkeresésére a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke.