2023. március 31. péntek

márc. 31
13:00
Precíz, nagy sebességű vetés, a megoldás az új John Deere 1725Nt (GépMax)
John Deere 1725Nt vetőgép: nagy sebességű munkavégzés mellett is biztosított a vetésmélység-tartás, a tőtáv-egyenletesség.
márc. 31
13:00
Három gyerek tűnt el két nap alatt - Látta őket? (AC News)
Még alig lélegzett fel az ország, hogy épségben került elő a Tolna-Mözs településen eltűnt Gergő, máris három gyerek után kutat a rendőrség és a lakosság.
márc. 31
13:00
Ha DK-s politikust kérdezünk, mi vagyunk az erőszakosak, ha tankerületi vezetőt, akkor pedig az interjúalany (Telex)
Két párhuzamos dimenzió találkozott az ellenzéki párt kommunikációjában, és kezet fogott egymással.
márc. 31
13:03
Meglepetés az inflációban (Piac és Profit)
A vártnál jobban mérséklődött márciusban az infláció az euróövezetben éves szinten, tovább távolodva az októberi rekordszinttől - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
márc. 31
13:03
Rezsiemelés: fontos módosítást fogadott el az Országgyűlés, mit kap ebből a magyar lakosság? (Pénzcentrum)
Az Országgyűlés elfogadta a költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét - közölte a Pénzügyminisztérium.
márc. 31
13:03
Szili Katalin csatlakozik a KDNP-hez (Demokrata)
Semjén Zsolt a Parlamentben a közmédiának elmondta: öröm és megtiszteltetés Szili Katalin csatlakozása a KDNP-hez.
márc. 31
13:03
Képeken Orbán Viktor látogatása a Vatikánban (Növekedés)
Orbán Viktor miniszterelnök Vatikáni látogatása során lerótta kegyeletét Karl-Joseph Rauber bíboros-érsek, egykori budapesti apostoli nuncius ravatalánál 2023. március 31-én.
márc. 31
13:06
Orbán Viktor Vatikánba utazott: Fontos oka van a miniszterelnök látogatásának (Femcafe)
A miniszterelnök a Vatikánba utazott.
márc. 31
13:06
Magyarország bemutatkozott az ITB Berlin nemzetközi turisztikai vásáron (Spabook)
A fenntarthatóság, a Z generáció utazással kapcsolatos elvárásai, a biztonságos utazás kérdése, és a megújult magyarországi infrastruktúra– egyebek mellett ezek a témák szerepeltek az idei ITB Berlin programjában. A nemzetközi vásáron a…
márc. 31
13:06
Áll a bál: Varga Ferenc válaszokat követel Pintér Sándortól, miután egy súlyos ügyben elmarasztalták az Orbán-kormányt (Nyugati Fény)
A magyar állam nem tett eleget kötelezettségeinek.
márc. 31
13:06
Orbán leütögeti a sapkát az árakról (AC News)
De semmi pánik - nem egyszerre, hanem fokozatosan, egyenként…
márc. 31
13:09
Egész évben marad a rezsicsökkentés - itt a Pénzügyminisztérium közleménye (Infostart)
Az Országgyűlés elfogadta a rezsivédelmi költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét, ezzel biztosítva, hogy minden magyar család továbbra is a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztás mértékéig - közölte a Pénzügyminisztérium.
márc. 31
13:09
A szuperdögös Jennifer Aniston ruhája huncutul omlik rá a frenetikusan formás fenekére, a látvány maga a mennyország (Promotions)
Jennifer Aniston fantasztikusan néz ki 54 évesen.
márc. 31
13:09
Cseh külügyminiszter Magyarországnak: Üdv a klubban! (Mandiner)
Jan Lipavský arra reagált, hogy hazánk is felkerült az oroszok által barátságtalannak minősített országok listájára.
márc. 31
13:12
Fontos új feladatokat kapott Müller Cecília (Forbes)
A járási hivatalok helyett mostantól az országos tisztifőorvos, Müller Cecília dönt egy sor fontos egészségügyi kérdésben.
márc. 31
13:12
A sokat hibázó Verstappen hiába volt gyors, nem érezte a ritmust (Racing)
Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapján Max Verstappen futotta meg a legjobb időt, de kijelentette, hogy még nem érzi a ritmust. Ez nem is csoda annak tükrében, hogy a második edzést lényegében elmosta az eső. A címvédő éppen ezért az átlagostól eltérően nem a második, hanem az első tréningen jegyezte a nap legjobb eredményét, amikor rendszerint
márc. 31
13:12
Marad a rezsicsökkentés és emelik a nyugdíjat (AC News)
Az Országgyűlés elfogadta a rezsivédelmi költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét, ezzel biztosítva, hogy minden magyar család továbbra is a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztás mértékéig.
márc. 31
13:14
A török-magyar barátság megtörhetetlen (AC News)
A bátorságról, a segítőkészségről és az önzetlenségről szóljon a török és magyar barátság következő 100 éve is - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a törökországi Kocaeliben (korábbi nevén Izmitben) pénteken Mancs, a híres mentőkutya szobrának felavatásakor.
márc. 31
13:15
Szobrot kapott Mancs Törökországban - Novák Katalin mondott beszédet (Infostart)
A bátorságról, a segítőkészségről és az önzetlenségről szóljon a török és magyar barátság következő 100 éve is - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a törökországi Kocaeliben (Izmit) pénteken Mancs, a híres mentőkutya szobrának felavatásakor.
márc. 31
13:15
Nem fizet osztalékot az Alteo - másra kell a pénz (ProfitLine)
A tegnap megjelent közgyűlési dokumentumok alapján az Alteo igazgatósága nem javasolja osztalék fizetését a tavalyi rekord, 12,9 milliárd forintos eredményt hozó év után.
márc. 31
13:15
A magas kalciumszint jelei és kiváltó okai (WebBeteg)
Magas kalciumszintről, vagyis hiperkalcémiáról akkor beszélünk, amikor a vér kalciumszintje a normál tartomány felső értéke felett mérhető. Ennek hátterében számos ok állhat, legtöbb esetben a hormonális szabályzó mechanizmus valamilyen zavara.
márc. 31
13:15
Kötter Tamás: Aggódom Milánó afrikanizálódásáért (Mandiner)
Szerintetek a multikulturális társadalmak, akár csak közép távon is, a társadalmi békét szolgálják?
márc. 31
13:17
Íme, ők nem szavazták meg a Fidesz-KDNP békepárti határozatát (Mandiner)
Nem meglepő módon egy ellenzéki sem támogatta.
márc. 31
13:18
Owen Wilson elbaltázta: gyerekként kapott egy All Access kártyát egy Stones-koncerten, de hamar vissza kellett adnia (SzMo)
Egy élethosszig tartó, mindenhová bejutást biztosító különleges laminált belépőt kapott. A biztonsági személyzet viszont elég hamar visszavette tőle.
márc. 31
13:18
Szépen teljesített új Bmw i5 az Északi sarkkörtől az Alpokig vezető téli teszteken (Autószektor)
A havas tájakon és jeges felületeken keresztülvezető tesztprogram a kezdeti tesztköröktől az utolsó finomhangolási fázisokig összesen mintegy egy évet ölelt fel. Az országutakon, autópályákon és speciálisan előkészített tesztpályákon végzett megmérettetések során a fejlesztőmérnökök kiemelt figyelmet fordítottak az autó alacsony hőmérsékleti viszon
márc. 31
13:18
A Porsche terve most lett teljes Le Mans-ra, miközben a Cadillac váratlant húzott… (Racing)
A Porsche négy autóval is készül Le Mans-ra, mégsem ők vállalták a legnagyobbat a sportautó világbajnokságra (WEC).
márc. 31
13:19
Ezt a demencia elleni étrendet követheti, ha csökkentené a betegség kockázatát (Mandiner)
Egy friss tanulmány szerint a mediterrán étrend 23 százalékkal csökkentheti a demencia kockázatát.
márc. 31
13:21
A Mol húzza a magyar tőzsdét (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a hazai blue chipek közül egyedüliként a Magyart Telekom részvényei vannak mínuszban.
márc. 31
13:21
Orbán Viktor váratlanul a Vatikánba utazott (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Rómában lerótta kegyeletét Karl-Joseph Rauber bíboros-érsek, egykori budapesti apostoli nuncius ravatalánál - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
márc. 31
13:21
Szili Katalin belép a KDNP-be (Mandiner)
A politikus azt nyilatkozta, a Kereszténydemokrata Néppárt közössége áll hozzá a legközelebb.
márc. 31
13:24
Közeli szelfit lőtt magáról a 27 éves amerikai rapper: a fél világot megdöbbentette, hogy néz ki igazából a bőre (Femcafe)
A 27 esztendős Doja Cat olyasmire vállalkozott, amire a sztárvilágban nem mindenki: egészen közeli szelfit készített sminkmentes arcáról, és cseppet sem zavarta, hogy ezzel leleplezi megannyi bőrhibáját a nagyközönség előtt.
márc. 31
13:24
Tóth Andi tisztázta Marics Petivel való szakítását (Glamour)
Hivatalos: Szakított Tóth Andi és Marics Peti. A tegnap felreppent információt maga az énekesnő erősítette meg egy Instagram-sztoriban, március 31-én, pénteken.
márc. 31
13:24
Megjött a válasz: Így reagált a súlyos balatoni nyomozásra Keszthely polgármestere (Nyugati Fény)
A Nyugati Fény megérdeklődte a legfrissebb fejleményeket.
márc. 31
13:24
Szili Katalin az Mszmp és az MSZP után belépett a KDNP-be (Telex)
Az MSZP korábbi házelnöke jelenleg miniszterelnöki főtanácsadóként is dolgozik.
márc. 31
13:24
Megszólalt a kaktusz, de az is lehet, hogy csak böfögött egyet (Telex)
Izraeli kutatók azt állítják, hogy a növények kommunikáció céljából ultrahangokat adnak ki, és ezt rögzíteni is lehet. De az is lehet, hogy a pattanó hang csak fiziológiai eredetű.
márc. 31
13:24
Kósa: Nem lenne egyszerű, de ha jönnének, visszafogadnánk a Liu testvéreket (Telex)
A korcsolyaszövetség elnöke arról az ügyről is beszélt, hogy Sebestyén Júliát gyerekbántalmazással vádolták meg a pedagógiai módszerei miatt.
márc. 31
13:27
Következő fokozatba kapcsolt a bútorháború Magyarországon: erős kihívóra talált az IKEA (Pénzcentrum)
Befutottak a nagyobb bútoráruházláncok elmúlt üzleti évének eredményei, melyet a korábbi évekhez hasonlóan idén is megvizsgáltunk. A számok alapján kijelenthető, hogy a koronavírus járvány alatt számos változás lépett életbe, részben ezek hatására pedig dinamikus fejlődés jellemzi a piac szereplőit. Kiderül, hogy ki milyen változtatásokkal igyekeze
márc. 31
13:27
Így ültesd el a szabadgyökerű facsemetéket! (Agroinform)
Egy kis gyorstalpaló arról, hogy mikor is ültetjük a különböző csemetéket.
márc. 31
13:27
Orbán Viktor a Vatikánba utazott (444.hu)
Magyarország egykori pápai követének ravatalához.
márc. 31
13:30
Szili Katalin belépett a Kdnp-be (SzMo)
– Hazataláltam, és ha szolgálhatom úgy a nemzetet, hogy vállaltan egy értékrendet is szolgálok, akkor ezt szívesen teszem – mondta.
márc. 31
13:30
Tarr Béla, Fekete István, ChatGpt-féle Godot és a Műanyag égbolt (Könyves Magazin)
E heti programajánlónkban találsz kerekasztal-beszélgetést a 21. századi roma kultúráról és művészetről, valamit a Jak sorsáról. Emellett ajánlunk izgalmas néznivalókat: friss bemutatót és retrospektív vetítést is.
márc. 31
13:30
A Cardano felhasználók hozzáférhetnek az Ethereum dAppokhoz az ADA tárcákból (BitcoinBázis)
A lépés azután válik lehetővé, hogy a Milkomedán, az Ethereum Virtual Machine (EVM) hálózatán egy új funkció indul el. A
márc. 31
13:30
Nagyon furcsán viselkedtek a Ferrari szerelői, ez lehet az oka (Racing)
A Ferrari szerelői szokatlan módon nem értek hozzá a hátsó szárnyhoz, miközben betolták az autót, amire van logikusnak tűnő magyarázat.
márc. 31
13:30
Az elektromos járművek tökéletesítése a célja a Bosch és a BME közös fejlesztésének (Villanyautósok)
Nagyobb hatótáv, optimális működés.
márc. 31
13:30
Balogh Levente: a válság purgatórium (AC News)
A Cápák között című műsorban került képernyőre - és egy csapásra megismerte az ország. A Szentkirályi Magyarország Kft. tulajdonosa az AcNewsnak őszintén beszélt arról, hogy mi motiválja mostanában, és hogy egyre több időt szán a regenerálódásra. Az üzletembert az InStyle Man rendezvényén faggattuk.
márc. 31
13:33
Volt MSZ(M)P-s prominenst igazolt a KDNP (Infostart)
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP) történő belépését jelentette be a kisebbik kormánypárt elnöke.
márc. 31
13:33
Nőnek vallják magukat a spanyol rabok, hogy másik szárnyba kerüljenek (HírTV)
Egyre több transz nemű rab lehet Spanyolországban. A büntetés-végrehajtási intézmények attól tartanak, hogy a férfi elítéltek közül egyre többen próbálják meg kihasználni a 16 éves kortól szabad nemváltást biztosító új transztörvényt, hogy átkerüljenek a lazábban őrzött női börtönökbe. A HírTV-t Spanyolországból Tóth Brigitta tudósította.
márc. 31
13:33
Szombaton indul a tavi viharjelzési szezon (Alternatív Energia)
Szombaton indul a tavi viharjelzési szezon a Balatonon, a Velencei- és a Tisza-tavon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
márc. 31
13:33
A kormány durván belenyúlna a gépjárművezetői képesítési szabályokba (Portfolio)
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott egy rendeletmódosítási tervezetet, amely átírná a Gépjárművezetői Képesítési Igazolványhoz kapcsolódó továbbképzési kötelezettség szabályait. Ez nagy könnyítést jelent azoknak a tehergépjármű-vezetőknek, akik nem e-learning rendszerben szeretnék teljesíteni a követelményeket.
márc. 31
13:33
Magyarország 2025-ben ismét részt vesz a balti államok légtérvédelmében (Demokrata)
2025-ben újra magyar Gripenek védik a balti államok légterét – mondta Szijjártó Péter.

Keresés