A Delta Technologies Nyrt. csoportszinten 18,8 millió forint adózott nyereséget ért el a márciusban zárult 2022-2023-as üzleti éve első fél évében az előző év azonos időszaki 300 millió forintot meghaladó veszteség után - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A 2023-as GLAMOUR Women of the Year Az év énekesnőjének járó díjat a Margaret Island frontembere, Lábas Viki vihette haza. Interjúnkban Vikit többek között arról kérdeztük, mit jelent számára ez az elismerés, hisz-e a férfi-női egyenlőségben, és hogyan készülnek 10. évfordulójukra.
Az első tavaszi napsugarakkal együtt minden növényrajongó lázasan kezdi el tervezni kertjének, teraszának vagy balkonjának növénybeültetéseit. Hazánkban a húsvéti ünnepek a virágkereskedelem szempontjából is kiemelkedően fontos ünnep, hiszen ha az időjárás is engedi, jellemzően ilyenkor látnak neki az emberek a virágzó növények ültetésének, ilyenko
A Párbeszéd feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt és „fideszes társait” rémhírterjesztésért – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón.
A bazofil granulocita a fehérvérsejtek egyik típusa. A csontvelőben termelődő sejtes elemek, melyek feladata az allergiás reakciók kiváltásában, a sebgyógyulásban, az immunvédekezésben van.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MKB Alapkezelő írását olvashatják:
Elment az egyik legnagyobb magyar filmkészítő, aki csaknem ötven át alkotott az élvonalban, mindig megújulva, de eleganciáját, humorát és érzékenységét sem felejtjük el soha.
A magyar munkaerőpiacon 500 ezer emberre van szükség, akiket lehetőleg Magyarországon kell megtalálni, utána jöhetnek csak a vendégmunkások - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén Budapesten.
Döbbenetes fotók! Éveket öregedett, húsz kilót fogyott Szabó Bálint, a nyári traktoros tüntetés szervezője, Orbán Viktor üldözője a november letartóztatása óta. A szegedi önkormányzati képviselő ellen közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak a vád. Szabó szeptemberben több alkalommal is követte Orbán Viktor kormányfő konvoját, egy
A növények képesek műszerekkel hallható hangokat kiadni – ezt pedig egy izraeli tudóscsoportnak sikerült is hangszalagon rögzíteni. Most itt az egyedülálló lehetőség, hogy meghallgassa, hogyan panaszkodnak a növények, ha nem jutnak elég vízhez, vagy letörött az egyik levelük.
Felszállás után lezuhant és a kifutópályának csapódott egy kisrepülőgép Horvátországban, a pulai repülőtéren, két külföldi állampolgár életét vesztette - közölte pénteken Nina Vojnic Zagar, a repülőtér igazgatója.
Az Országgyűlés elfogadta a rezsivédelmi költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét, ezzel biztosítva, hogy minden magyar család továbbra is a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztás mértékéig. Az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika energiaár-robbanást és soha nem látott szankci
Az Európai Unió valamennyi kereskedelmi csomópontjára kiterjeszti a gázárplafon-rendszerét. Brüsszel szerint a lépés még szélesebb körű védelmet nyújt a magas és ingadozó gázárakkal szemben.
Amíg tovább tombol a háború, addig biztosan nem fognak jelentős számban külföldi turisták érkezni Ukrajnába, a belföldi idegenforgalom ad egyedül reményt az ország harcok által nem érintett részein.
A NAV munkabérrel és járulékkal kapcsolatos, visszatérő trükköt fedezett fel egy cégnél, majd azt helyreigazítva több mint 5 millió forint költségvetési befizetést ért el.
Azonnali, feltétel nélküli tűzszünetre és béketárgyalásra van szükség az ukrajnai konfliktusban - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Minszkben, több száz tisztségviselő és vendég előtt.
72 milliárd forintos nyereséggel zárta 2022-t a magyar Raiffeisen Bank, szemben az egy évvel korábbi 37 milliárd forinttal – derül ki a bank által pénteken közzétett éves jelentésből.
Technikai recesszióba került Csehország, miután a tavalyi utolsó két egymást követő negyedévben is csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez viszonyítva - mutatott rá a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken nyilvánosságra hozott pontosított statisztikai jelentésében.
Joey, Monica, Chandler, Rachel, Ross és Phoebe – a mára már ikonikussá vált hatos, akik 10 éven keresztül tették vidámmá a mindennapjainkat. Igen, a Jóbarátok című vígjátéksorozat szereplőiről van szó, akik egyértelműen úttörők voltak a 1990-es években. De nem a Central Perk-i csapat volt az egyetlen, akik jó kedvre derítettek minket ebben az idősz
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja egy év alatt 8,8 százalékkal nőtt, négy év alatt pedig 27 százalékkal drágult. A casco átlagdíja 2019. óta 42 százalékkal emelkedett – derült ki a Netrisk adataiból.
A Barcelona megerősítette, hogy a klub kapcsolatban van Lionel Messivel, akiről az elmúlt hetekben elterjedt, hogy visszatér a katalán labdarúgócsapathoz.
"Sok embert, akit a rendőrség velem együtt zárt be, kékre-zöldre vertek. Annyira összezsúfoltak minket, hogy csak állva fértünk el a szűk helyen. Ráadásul nem is etettek minket."