Az Eurostat előzetes adatai szerint márciusban 6,9 százalékra csökkent az infláció az euróövezetben a februári 8,5 százalékról, miután októberben még rekordszinten, 10,6 százalékon állt.
31 taggal megalakult a hazai precíziós állattartás fejlesztését célul kitűző egyesület. A civil szervezet alapítói állattenyésztési szakemberek, állattartók, kutatók, és az állattartáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtanak a cégek, köztük kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. is.
Az év hagyományosan legnagyobb sátoros ünnepének szokás- és hiedelemvilága igen változatos képet mutat, ahogy az is, mit őriztünk meg a régiek gyakorlatából, és mi az, amire már csak kulturális kuriózumként emlékezünk. Húsvét a belső és külső feltámadás ünnepe, és bár manapság leginkább egyénre szabottan és szűkebb családi körben éljük meg, tágabb
Ukrajna soha nem bocsátja meg az orosz csapatoknak a Bucsa városában elkövetett atrocitásokat – jelentette ki közösségi oldalán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, a Kijevtől északnyugatra fekvő Bucsa kisváros tavalyi, 33 napos orosz megszállását követő visszavételének első évfordulóján.
Áprilisban is elképesztő mennyiségű tartalom érkezik az HBO Maxra. Érkezik a Tudhattad volna és a Hatalmas kis hazugságok szellemi örököse, az Elizabeth Olsen főszereplésével készült Szerelem és halál, Bill Hader dramedy sorozatának utolsó évada, a Barry, a lengyel HBO saját gyártású thriller sorozata, a #BringBackAlice és Damon Lindelof új, termés
Annak ellenére, hogy a kriptovaluta piac az utóbbi években hullámvasúton ült, továbbra is egy népszerű befektetési lehetőségnek számít. 2023 áprilisába
A MindGeeket – több felnőtt szórakoztató oldal, köztük a Pornhub, a Brazzers és a Redtube tulajdonosát – egy kanadai magántőke-befektető cég, az Ethical Capital Partners (ECP) vásárolta meg.
Több mint 3000 középiskolás diákot mozgatott meg az immár ötödik alkalommal megrendezett Bank/Code verseny. A Pénzmúzeum és a Pénziránytű Alapítvány országos tudásalapú versenye idén is rámutatott arra, hogy a tizenévesek nyitottak a pénzügyi ismeretszerzésre.
A mesterséges intelligencia ijesztő ütemben terjed, a világunk pedig folyamatosan telítődik elképesztő dolgokra képes digitális rendszerekkel. Míg Elon Musk és mások az AI fejlesztésének szüneteltetésére szólítottak fel, mások aggodalom nélkül szeretnék folytatni az előrehaladást.
Kína és Brazília megállapodást kötött arról, hogy saját valutájukban fognak egymással kereskedni, és elhagyják a közvetítőként használt amerikai dollárt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Péntek hajnalban egy ismerős nyilatkozott a sajtónak arról, hogy zátonyra futott Marics Peti és Tóth Andi kapcsolata, méghozzá az énekesnő féltékenykedésének eredményeként. Tóth Andi nem sokkal később 24 órán át elérhető Instagram-történetében reagált a hírre. „Varázslatos szép péntek reggelt kívánok mindenkinek! Igen, szakítottunk. Annyit kértem
Izraeli légicsapás következtében Szíriában meghalt Milad Hejdari, az Iráni Forradalmi Gárda egyik tisztje, katonai tanácsadó – közölte a gárda a hivatalos hírügynökségének minősülő Sepah News internetes oldalon pénteken.
Winston Churchill 1941 májusában adta utasításba, hogy a Bismarckot el kell süllyeszteni. A német tengeri haderő zászlóshajója május 24-én, mindössze 8 perc alatt küldte tengerfenékre a brit királyi haditengerészet büszkeségét, az Hms Hoodot, és újabb prédára vadászott. Ezt a hajszát dokumentálja modern Cgi-felvételekkel a Bismarck: Az utolsó 24 ór
Rekordalacsony szinten stagnált a munkanélküliségi ráta az euróövezetben februárban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése alapján – közölte az MTI.
A német pénzügyi felügyelet, a BaFin engedélyt adott a Stuttgart Stock Exchange Digitalnak kriptoeszköz-letétkezelési tevékenységre. A stuttgarti tőzsde már régi
Japánból származó pletykák szerint a jelenlegi, ötödik generációs Supra 2025-ös kifutásával nem fog befejeződni a sorozat története, jó esély van rá azonban, hogy ez az utolsó, amit még belső égésű motorral szerel a Toyota. A japán autóügyekben mindig jól értesült BestCarWeb magazin írta meg, hogy a típus következő generációja már elektromos sporta
Huszonkét hete nem született telitalálatos az Ötöslottón, ahol a szombati sorsoláson már 3,823 milliárd forint jackpot várja a játékosokat. A főnyeremény összege maximum 52 húzáson keresztül halmozódhat, a játék történetében eddig 39 hét volt a leghosszabb telitalálat nélküli időszak.A rég nem látott nagyságú főnyeremény azzal is jár, hogy rekord m
Daniel Ricciardo úgy véli, hogy ha nagyon vissza akarna térni jövőre a Forma-1-be, akkor azt könnyen abszolválhatná. Tavaly intett búcsút egymásnak az ausztrál versenyző és a McLaren. Ugyan érvényes szerződése volt a feleknek, ám a csapat úgy döntött, hogy a fiatalabb Oscar Piastrinak ad lehetőséget. A 33 éves versenyző az elmúlt években kissé bele
A Vulkan Akták ritka bepillantást adnak az orosz titkosszolgálatok működésébe és abba, hogyan akart a Kreml kibernagyhatalommá válni. Az iratok bemutatják a kritikus nyugati rendszereinek feltérképezésére és az internetes dezinformáció terjesztésére szolgáló programokat és az azokat fejlesztő orosz céget is.
A közbeszerzés magyar jogi kerete megfelelő, de a rendszer gyakorlati működése és ellenőrzése hiányos - állapította meg az Integritás Hatóság első jelentése, amelynek megjelenése az Európai Unió (EU) kondicionalitási eljárásának egyik mérföldköve.