Zak Brown kijelentette, nincs kilépési záradék Lando Norris szerződésében, így nem érdemes még a távozásáról beszélni. A McLaren tavaly vissza tudta küzdeni magát a középmezőnybe, mivel a szezonkezdet nem úgy alakult, ahogy eltervezték. Idén ugyanazt a forgatókönyvet élik meg, bár eddig nem sok jele van a javulásnak. Emiatt drasztikus lépésekre szá
A civilek szerint kiszámíthatatlan, hogy valóban segítenek-e a menekülteknek azok az intézmények, amelyeknek ez lenne a feladata, és az is kérdéses, eljutnak-e az iskolába a gyerekek.
Május 14-én időközi polgármester-választást tartanak Gödön. A Fidesznek - úgy tűnik - nem lesz hivatalos jelöltje, az olimpiai bajnok Kammerer Zoltán pedig függetlenként próbálkozik. Eddig két riválisáról tudni.
A Delta Technologies Nyrt. csoportszinten 18,8 millió forint adózott nyereséget ért el a márciusban zárult 2022-2023-as üzleti éve első fél évében az előző év azonos időszaki 300 millió forintot meghaladó veszteség után - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A 2023-as GLAMOUR Women of the Year Az év énekesnőjének járó díjat a Margaret Island frontembere, Lábas Viki vihette haza. Interjúnkban Vikit többek között arról kérdeztük, mit jelent számára ez az elismerés, hisz-e a férfi-női egyenlőségben, és hogyan készülnek 10. évfordulójukra.
Ahogyan arról már mi is beszámoltunk, Reviczky Gábor prosztatarákban szenved, hónapok óta küzd a gyógyulásért. A színész elmondta, hogy a hagyományos orvoslás eljárások mellett az alternatív gyógymódokat is kipróbálja.
Az első tavaszi napsugarakkal együtt minden növényrajongó lázasan kezdi el tervezni kertjének, teraszának vagy balkonjának növénybeültetéseit. Hazánkban a húsvéti ünnepek a virágkereskedelem szempontjából is kiemelkedően fontos ünnep, hiszen ha az időjárás is engedi, jellemzően ilyenkor látnak neki az emberek a virágzó növények ültetésének, ilyenko
A Párbeszéd feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt és „fideszes társait” rémhírterjesztésért – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón.
A bazofil granulocita a fehérvérsejtek egyik típusa. A csontvelőben termelődő sejtes elemek, melyek feladata az allergiás reakciók kiváltásában, a sebgyógyulásban, az immunvédekezésben van.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MKB Alapkezelő írását olvashatják:
Elment az egyik legnagyobb magyar filmkészítő, aki csaknem ötven át alkotott az élvonalban, mindig megújulva, de eleganciáját, humorát és érzékenységét sem felejtjük el soha.
Döbbenetes fotók! Éveket öregedett, húsz kilót fogyott Szabó Bálint, a nyári traktoros tüntetés szervezője, Orbán Viktor üldözője a november letartóztatása óta. A szegedi önkormányzati képviselő ellen közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak a vád. Szabó szeptemberben több alkalommal is követte Orbán Viktor kormányfő konvoját, egy
A növények képesek műszerekkel hallható hangokat kiadni – ezt pedig egy izraeli tudóscsoportnak sikerült is hangszalagon rögzíteni. Most itt az egyedülálló lehetőség, hogy meghallgassa, hogyan panaszkodnak a növények, ha nem jutnak elég vízhez, vagy letörött az egyik levelük.
Felszállás után lezuhant és a kifutópályának csapódott egy kisrepülőgép Horvátországban, a pulai repülőtéren, két külföldi állampolgár életét vesztette - közölte pénteken Nina Vojnic Zagar, a repülőtér igazgatója.
Az Országgyűlés elfogadta a rezsivédelmi költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét, ezzel biztosítva, hogy minden magyar család továbbra is a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztás mértékéig. Az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika energiaár-robbanást és soha nem látott szankci
Az Európai Unió valamennyi kereskedelmi csomópontjára kiterjeszti a gázárplafon-rendszerét. Brüsszel szerint a lépés még szélesebb körű védelmet nyújt a magas és ingadozó gázárakkal szemben.
Sehol egy baleset, sehol egy leállt autó, se törmelék, de még csak egy felszakított csatornafedél vagy elszabadult reklámtábla sem, mégis piros zászló – a GPS-rendszer miatt? Ez állt a melbourne-i edzésmegszakítás hátterében.