A kutya az ember legjobb barátja - hallottuk mindannyian számtalanszor, ám abba talán még bele sem gondoltunk, milyen barátság mégis az, ahol alá- és fölérendelt viszonyban vagyunk egymással. Márpedig általában így tekintünk kutya és "gazdája" kapcsolatára, erre pedig még sokszor a szakértők is ráerősítenek. Nem így Tóth Katinka biológus, kutyavise
Verhetetlen, ami a pozitív tulajdonságait jelenti, igazi társ a mindennapok forgatagában: csomagszállító öszvér, útitárs és űrrepülő: a BMW X7 xDrive40d. Így teljesít az egyik legprímább SUV a hétköznapokban.
A Magna kanadai autóalkatrész-beszállító üzemet épít Vecsésen, a nagyjából 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Óriásit emelkedett a temetkezés költsége Magyarországon az utóbbi 5 évben, egyre több temetést fizetnek személyi hitelből – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal fél éve kezdett konzultáció-sorozatából, melynek keretében „tájékozódik az egyes piacok folyamatairól és felhívja a gazdasági szereplők, illetve az őket képviselő szövetségek figyelmét a tis
Van, aki manipulációra használja fel a nőiességét, van, aki csupán játékból, de ismerünk olyan csillegjegyet is, amelyikből teljes mértékben hiányzik a számító forróvérűség.
A mai Kormányinfón a kancelláriaminiszter bejelentette, hogy a kamatstop addig marad érvényben, amíg a pénzpiaci kamat (Bubor) 10 százalék alá nem megy. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményben viszont azt jelezte: a kormány elvi döntése szerint a kamatstopok kivezetésére csak akkor adódik lehetőség, ha a jegybanki irányadó kamat egysz
A ValóVilág 11. évadának győztese, VV Kriszti, azaz Karnics Krisztina új fejezetet nyitott a 36 millió forintos fődíjnak köszönhetően. A 23 éves lány korábbi nélkülözésének emlékeiben gyökerező takarékoskodási szokásai ugyanakkor továbbra is jelen vannak az életében.
Palvin Barbara egyik Instagram-képét túlságosan erőszakosnak ítélte a közösségimédia-felület „gazdái”, ezért törölték a fotót, amin a párjával Dylan Sprouse-zal szerepel a gyönyörű modell. Barbara meglepve osztotta meg, milyen indokkal távolították el a bejegyzését.
Josef Fritzl 24 éven át tartott fogva a pincében a lányát, aki hét gyermeket szült neki ezen idő alatt. Az életfogytiglani börtönre ítélt szörnyeteg most először beszélt a szabadságvágyról és arról, hogy szeretné újra látni a családját.
A Silicon Valley Bank összeomlását követő betétkivonások 30 szuperregionális intézményben koncentrálódtak, állapították meg a New York-i Fed kutatói egy most közzétett tanulmányukban, írja a Reuters.
Izraelben megölt egy idős férfit és többeket megsebesített egy lakóházba becsapódó gázai rakéta az ország középső részén lévő Rehovot városban - jelentette a helyi média csütörtök este.
A balestek számának csökkentése érdekében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyenruhások Fejér vármegye közútjain a szabálytalankodók forgalomból történő kiszűrésére. Az ellenőrzést ezúttal egy drón is segítette. A Fejér Vármegyei
Nicolas Sarkozy volt francia államfő bíróság elé állítását kezdeményezte a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség a 2007-es győztes elnökválasztási kampányának gyaníthatóan törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében - közölte csütörtökön a vádhatóság.
Az orosz-ukrán front mindennapjaiból döbbenetes jelenet került fel a Twitterre. A hónapok óta ostromlott Bahmutnál, az orosz vonalak fölött felderítést végző ukrán drónnak kézmozdulatokkal jelez egy orosz katona, hogy ne
A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciója legutóbbi rendezvényén ismertették az idei verseny eredményeit. A tűzvédelem és mentésirányítás terén második helyen végzett Holczer Kristóf Gyula győri tűzoltó
Egy rejtélyes alakra hívták fel a figyelmet a XIII. kerületi fiatal anyák, akik azt állítják, hogy egy titokzatos férfi zaklatja őket: először kiszemeli magának a védtelen fiatal nőket, kisgyermekes anyukákat, majd követni kezdi őket, bárhová is mennek.
Milliárdokat hagynak veszni a pénztártagok, pedig kis odafigyeléssel megkaphatnák a személyi jövedelem adójukból (szja) a 150-280 ezer forintos visszatérítést – hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a május 22-ei szja-bevallási határidő közeledtével.
Jelentősen, 43 százalékkal nőtt tavaly a magyarországi McDonald's éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. nettó árbevétele, ugyanakkor adózás előtti eredménye 22 százalékkal csökkent, főként költségeinek növekedése miatt - írja a Haszon.hu.