Színháztörténeti napot rendeznek a Magyar Nemzeti Levéltárban; a Bécsi kapu téri épületben izgalmas programokkal várják a látogatókat az Emlékhelyek napja alkalmából, vasárnap.
Filmek és sorozatok tekintetében bővelkedünk a jobbnál jobb alkotásokban, de csak kevés olyan gyöngyszem van, ami úgy igazán nyomot hagyott bennünk. Amelyik igen, azoknál általában a színészi játéknak, a történetnek vagy a csattanónak - esetleg ezek mindegyikének - köszönhetjük, hogy még évek múltán is visszagondolunk rájuk. Nézzük, mi volt az a 10
Imran Hán ellen korrupciós bűncselekmények miatt folyik eljárás, támogatói szerint viszont politikai indíttatásból akarják lejáratni ellenfelei a közelgő választások előtt.
Emelkedik a növényi alapú termékek népszerűsége Magyarországon egy felmérés szerint, amelynek megállapításairól csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t a Danone Magyarország Kft..
Egy idős, mozgásában korlátozott nő meghalt egy családi házban keletkezett tűzben csütörtökön Tákoson - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Zöldségek, maradék rizs, különböző állagok és egy nagyon csípős szósz adja a kereteit ennek a koreai ételnek, amelyet most a praktikum és a spórolás jegyében vettünk elő.
A hagyományos családteremtést nevezte a nemzeti jövő építése alapkövének Giorgia Meloni miniszterelnök, aki Ferenc pápával közösen szólalt fel a születésszámnak szentelt konferencián Rómában csütörtökön.
Vadnai Jonatán az előkelő negyedik helyen áll a Nemzetközi Vitorlás Szövetség által elkészített legfrissebb világranglistán az IlCA7 (korábban Laser) hajóosztályban.
Veszprémben a múlt adja a biztos alapokat, legyen szó akár hagyományokról, épületekről, követendő példákról – mondta Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében átadott ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ pénteki ünnepélyes megnyitóján.
Július 1-jéig kötelező adatszolgáltatást kell adniuk a vendéglátósoknak, akik ezt nem teszik meg, azok nagy bajba kerülhetnek. Csaknem 38 ezer vendéglátóipari egység érintett, köztük több száz balatoni hely.
Az ENSZ Alapokmányával összhangban állónak nevezte a Moszkva által Ukrajna ellen indított „különleges hadműveletet” Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken a szentpétervári 11. Nemzetközi Jogi Fórumon.
Az eseményen mutatják be a Filmintézet Inkubátor Programjában, a Filmsquad gyártásában megvalósult, két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét elmesélő Látom, amit látsz című romantikus filmet. A közönség először június 8-án Veszprémben, majd június 22-től országszerte a mozikban láthatja a Vilmányi Benett, Hartai Petra, Nagy Mari, L
Ott Tanak vezeti a Portugál Rallyt a péntek délelőtti szakaszok után Kalle Rovanpera és Dani Sordo előtt. Takamoto Katsuta kiesett, de Pierre-Louis Loubet is nehéz helyzetbe került.
Oroszország Ukrajna elleni támadásának megindítása óta először küld magas rangú diplomatát Peking Kijevbe – közölte a kínai külögyminisztérium pénteken.
A cél az, hogy erős, jól kiképzett, a hagyományait megőrző, de felszerelésben és működésében modern nemzeti haderő jöjjön létre, amely képes a NATO szövetségesi vállalásainak teljesítésére is – mondta a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában.
Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését - “béke és jólét” - akkor mi végre az Európai Unió, írta fel a kérdést az égre figyelmeztető ujjával a történelem ura - hangoztatta Orbán Viktor Veszprémben, ahol Nagy Károly, Napóleon, sőt Hitler birodalmi törekvéseit sorolta. A beszédét azzal zárta: “Éljen az Európai Unió!”
Washington és Peking kölcsönösen a normális kommunikáció visszaállítására törekszik – ebben értett egyet a két ország egy-egy vezető diplomatája, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és a kínai külügyek legmagasabb rangú irányítója egy titkos megbeszélésen Bécsben.
Bár elsőre kézenfekvőbb megoldásnak tűnik a darált kávék vásárlása a szupermarketekben, de jobb, ha tudod, hogy ezek, amíg a polcon arra várnak, hogy megvásárold őket, elveszítik az aromák egy jelentős részét.
Calum Taylor-Doddot az angliai M5-ös autópályán érte a baleset a somerseti Bridgwater közelében szerdán. A 34 éves édesapát a helyszínen halottnak nyilvánították.
A technológia fejlődésével napjainkban könnyen felszerelhetjük a konyhánkat háztartási kisgépekkel, amelyek megkönnyítik a munkát. Már senki nem veri a tojáshabot kézzel, nem darálja a kávét kézi darálóval, és a kávé- vagy teakészítéshez is a legmodernebb gépek állnak a rendelkezésünkre.
Bár a világ legegyszerűbben kezelhető alapanyagának tűnhet, megannyi konyhai katasztrófa forrása lehet a tojás: letapad, szétesik, elreped, a sárgája szétfröccsen, a tökéletes főzési időt elszámoljuk, és még sorolhatnánk.
Új korszak kezdődik a magyar energia- és hidrogéngazdaság történetében és fejlesztésében, "új világot teremtettünk" - fogalmazott Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden a Békés vármegyei Kardoskúton, ahol átadták Magyarország első hidrogénelőállító üzemét.