A stúdióban Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője és Skype-on kapcsoltuk Stier Gábor külügyi szakértőt, a Moszkvatér.com főszerkesztőjét. Műsorvezető: Árendás Péter.
Az olasz külügyminiszter szerint a Néppártnak folytatnia kell a párbeszédet az uniós választások után az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjával, és támogatja az egyhangú uniós, döntéshozatal korlátozását is.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a termékek ökocímkéinek a tartósságra, valamint a környezetbarát jellegre utaló megtévesztő állítások, az úgynevezett zöldrefestés (greenwashing) tilalmára vonatkozó javaslatot - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban márciusban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség, a ráta harmadik hónapja nem változott.
Az egynapos elektronikus sztrádamatrica 200 koronába (3300 forint) fog kerülni. Az éves matrica ára az eddigi 1500 koronáról 2300 koronára (37 950 forint) emelkedik. A havi sztrádabélyeg ára 440 koronáról 430 koronára (7095 forint), a tíznapos pedig 310 koronáról 270 koronára (4455 forint) csökken. "Az új sztrádadíjakat a minisztérium az érvényes e
Megduplázódott az elmúlt öt évben a jégverésből eredő károk száma, az okozott anyagi kár mértéke pedig a sokszorosára emelkedett, a biztosító egyedül 2022-ben közel egymilliárd forintot fizetett ki emiatt. A szakértők szerint fontos a kármegelőzés, de mivel váratlanul lecsapó időjárási jelenségről van szó, a leghatékonyabb óvintézkedés a biztosítás
A 18 és 70 év közötti lakosság 76 százalékának jelentősen, 19 százaléknak pedig enyhén nőttek a költései, mindössze 4 százalék gondolja úgy, hogy nem történt változás a kiadásaiban – derült ki az OTP Bank reprezentatív Öngondoskodási index felméréséből.
A kora reggeli órákban a Viasat 3-on látható vígjátéksorozat egyik epizódját kiskorúakra káros tartalma miatt 12 éven felülieknek szóló korhatár-kategóriába sorolná a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület hatósági szerződés megkötését kezdeményezi egy szombathelyi rádiós frekvenciapályázat nyertesével.A Viasat 3 csato
Vége lesz a 20 éve tartó Erdoğan-korszaknak Törökországban? Ha igen, a reformokat ígérő Kemal Kılıçdaroğlu rendezheti Törökország alig-demokráciáját. Ha nem, Recep Tayyip Erdoğan tovább roncsolhatja azt.
A nemzetközi hálózatépítést folytatva az MCC tulajdont szerzett a bécsi Modul Egyetemben, így újabb egyedülálló képzési és tanulási lehetőséghez jutnak az MCC-s és kárpát-medencei magyar diákok. Ezen túlmenően a tehetséggondozó intézmény komoly nemzetközi kutatásokba is bekapcsolódik.