A dániai Bornholm balti-tengeri szigeten szombaton regisztrált kisebb rengések sorozata zavarba ejtette a tudósokat, akik most azt mondják, hogy azokat „ismeretlen forrásból származó akusztikus nyomáshullámok” okozták.
A világ legnagyobb fosszilisüzemanyag-termelői felelősek az elmúlt negyven évben Észak-Amerika nyugati részén tomboló erdőtüzek által felperzselt terület több mint egyharmadáért - derült ki az Environmental Research Letters című tudományos folyóiratban frissen közzétett tanulmányok egyikéből.
A nyár elsősorban a pihenésről és a strandolásról szokott szólni, azonban a jó mozikat a nagy melegben sem szabad elhanyagolni. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan nyáron megjelenő Netflix-filmet mutatunk be, amit nem érdemes kihagyni!The Perfect FindMegjelenési dátum: 2023. június 23.Gabrielle Union és Keith Powers egyesítik erejüket Numa P
Az előző negyedévhez mért növekedés tekintetében hátulról a negyedik, éves bázison pedig a második legrosszabb volt a magyar növekedési adat az EU-ban az első negyedévben. Emellett Magyarország azon kevés ország közt van a kontinensen, ahol recesszió van, és idehaza tart az egyik leghosszabb ideje a recesszió. Sovány vigasz, hogy van pár ország, ah
Az eddig tervezett 18 milliárd köbméter helyett „csak” 10 milliárd köbméter lenne az éves kapacitása annak a két úszó LNG-terminálnak és visszagázosítónak, amelyet az észak-keleti Rügen sziget Mukran kikötőjében állomásoztatnak majd – jelezte egy névtelenséget kérő német kormányzati forrás a Reutersnek.
Pankotai Lili egy ,,Elvieg független Katalin" feliratú pólóban jelent meg a Köztársasági Elnöki Hivatal nyílt napján, a Magyar Hangnak pedig később azt nyilatkozta, hogy nem ő volt a felelős a pólóján szereplő feliratért – írja a Mandiner.
Az Etele Plaza-ban található 14 termes, hipermodern mozi már a tavalyi nyitása óta nagy kedvencünk, imádjuk a dönthető foteleket, az óriásvásznakat, a hihetetlen hangtechnikát ̶ és persze a Premium termekben a korlátlan snackfogyasztás lehetőségét.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Beismerő vallomást tett a müncheni tartományi bíróságon Rupert Stadler, a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi autógyár igazgatótanácsának volt elnöke a VW dízelbotrányának eddigi legnagyobb szabású büntetőperében.
Hamarosan a parlement elé kerülhet egy új versenyképességi csomag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium gondozásában, melynek társadalmi egyeztetése a múlt héten zárult le és parlamenti elfogadása még a nyáron várható - hangzott el a tárca háttérbeszélgetésén. A csomag egyik legfontosabb eleme és legnagyobb újdonsága az építményjog intézményének létre
A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Elmondta: a 21 súlyos sérült közül ketten továbbra is mélyaltatásban vannak.
Ahányan vagyunk, annyiféle kedvenc sportra esküszünk. Egyikünk ezer éve megszállott futó, a másikunk a legmodernebb edzőtermek csúcsgépeit preferálja, vagy esetleg már el sem tudja képzelni a napjait jóga nélkül.
Az OpenAI korábbi szakemberei által alapított vállalat egy olyan egyedi „alkotmánnyal” rendelkező mesterséges intelligenciát (MI) fejleszt ki, amely minimális emberi
A végrehajtói kar volt elnöke tesz vallomást a bíráson. Állítja, csak kellemes munkaebédeket töltött el a fideszes exállamtitkárral, nem a végrehajtók kinevezéseiről machináltak.
A "szervezett bérmunkás-import" megszüntetését, ezáltal a hazai bérek védelmét sürgette budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.
A román bruttó hazai termék (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden gyorsjelentésében az országos statisztikai intézet (INS).
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója új szabályokat állított fel a cég életében. Ennek értelmében a vállalat csak akkor vehet fel új munkatársakat, ha ő személyesen jóváhagyja őket, beleértve a vállalkozókat is - számolt be róla a Reuters.
Az egészségügy kiberbiztonságának javítása érdekében létrehozzák a pénzügyi szektorban már kiválóan működő KiberPajzzsot. Ennek érdekében stratégiai megállapodást kötött az Egészségügyi Menedzserképző Központ és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet – közölte a két szervezet kedden az MTI-vel.
Kihívásokkal teli év után, 9,9 százalékos éves növekedést követően 1323 milliárd forintos forgalommal zárt 2022-ben a belföldi online kiskereskedelem – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép kutatásának idei első, tavaszi fordulójából. A magyar vásárlók egyre jobban kedvelik az online vásárlást: a piac növekedésének el
Izgalmas látványterveket mutatott be a Fővárosi Önkormányzat a Budapest zöldítését célzó projektről. Szinte rá sem lehet ismerni a képeken a Clark Ádám térre. Képeken mutatjuk hogyan nézne ki a tervek alapján a Lánchíd környéke.
Elkezdődött a Völner-Schadl ügy bizonyítási eljárása, melyen Völner Pál nem jelent meg. A bíróság Schadl esetében viszont úgy döntött, a volt fideszes igazságügyi államtitkárnak letartóztatásban kell maradnia.
A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek meg, őket a szakolcai, a nagyszombati, a malackai, illetve három pozsonyi kórházban ápolják. Fotó: Szlovák Tűzoltóság Menczer Tamás elmondta: a külügyminisztérium call centerébe 31 hívás
A világ legnagyobb fosszilisüzemanyag-termelői felelősek az elmúlt negyven évben Észak-Amerika nyugati részén tomboló erdőtüzek által felperzselt terület több mint egyharmadáért - derült ki az Environmental Research Letters című tudományos folyóiratban frissen közzétett tanulmányok egyikéből.
Szali Lauráról az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani, pedig egykor a fél ország róla és Tóth Dávidról beszélt. Most kiderült, hogy ő is indult a Miss Influencer Hungaryn.
Változatlan célárral továbbra is vételre ajánlja a Nyomda részvényeit a Concorde elemzője a vállalat tegnap este publikált negyedéves gyorsjelentését követően.