Érdes tapintású folt, rózsaszínes elszíneződés, viszketés, érzékenység – a bőrrák megelőző állapotnak számos, sokszor alig észrevehető tünete lehet. Dr. Borbola Kinga, bőrgyógyász, klinikai onkológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az éves anyajegyszűrésen ezek a figyelmeztető jelek is kiszűrhetők és a korai felfedezésnek hála, ebben a fázisban mé
A végbélsérv (más néven végbélsüllyedés, rectocele), illetve a végbélelőesés (prolapsus) kellemetlen, székletürítési problémát okozó kórképek. Nők körében gyakrabban fordulnak elő, mint a férfiaknál.
Szijjártó Péter öt kínai nagyvállalat vezetőjével is tárgyalt a nap folyamán, amely társaságok közül négy az elektromos autóiparhoz kapcsolódóan fog beruházást végrehajtani Magyarországon.
Bár sokan így gondolják, valójában nem kizárólag a fizetés mértékén múlik, hogy elvállalunk-e egy állást vagy váltunk-e egy másik munkahelyre – derül ki számos felmérésből. Nyilván fontos a pénz, de a végső döntésben sokkal inkább az elismerés, a motiváló munkakörnyezet az a két fő szempont, amely kiemelten fontos az álláskeresők számára-számolt be
Egyre nagyobb számban fordulnak elő mentális egészségügyi problémák, pedig egyre több bizonyíték van arra, hogy az étkezésünk létfontosságú összetevője lehet annak, hogy jobban érezzük magunkat.
A cargo-partner 40. évfordulóját ünnepli. Tulajdonosa és alapítója, Stefan Krauter úgy döntött, hogy értékesíti az osztrák globális logisztikai vállalatot a japán tőzsdén jegyzett Nippon Express Holdings részére, amely többek között a Nippon Express, az APC és a Franco Vago anyavállalata is. Stefan Krauter 1983-ban öt munkatárssal kezdte meg a munk
Két nappal a Magyarországot érintő ukrán fenyegetések után újabb megdöbbentő dokumentumot szivárogtatott ki a Washington Post. Azt állítják, hogy Putyin „szakácsa” valójában áruló.
Mérhetetlen szeretet, impozáns termet és hatalmas erő jellemzi a bernáthegyi kutyafajtát. Megjelenése általában nemes és arisztokratikus, ez a kutya egyik erős pontja, egy elemmel több, ami elbűvölővé teszi.
Te sem vagy odáig a reggelekért? A felkelés és a munkába indulás előtti teendők elvégzésének gondolata rémisztőnek tűnik, ha már az ágyból való kikelés is kihívást jelent.
A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Berényi Antal által vezetett MTA-SZTE Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok laboratóriumában végzett kutatás új terápiás lehetőségeket jelenthet a depresszió kezelésében. Az elmúlt években a kutatók felfedezték, hogy az agyi régiók közötti hatékony kommunikációhoz a neuroncsoportoknak össze kell hangolniuk t
Nőként fontos, hogy tisztában legyünk a saját menstruációs ciklusunkkal és ennek megfelelően a testünkkel dolgozzunk, ne pedig ellene. Ha a ciklusunkhoz igazítjuk tudatosan az edzésünket, azzal sokkal közelebb kerülhetünk a testünkhöz és a sportolás is élvezetesebb lesz.A ciklus tüszőfázisában, amely általában a második héten van, akkor az ösztrogé
A visszérbetegség Magyarországon nagyon gyakori, szinte minden ötödik embert érint ez a probléma. Cikkünkben összeírtuk a négy legfontosabb tanácsot, melyek betartásával késleltethetjük a visszerek megjelenését, illetve biztosíthatjuk, hogy a meglévők állapota ne romoljon tovább.
A sok ezer fős, több száz külföldi vendéget felvonultató Cpac Hungary a magyar jobboldal nemzetközi jelenlétének erős szimbóluma – értékelt lapunknak Szánthó Miklós.
Az európai bankok 92 százaléka kihasználja a jogszabály kiskapuit, és továbbra is átláthatatlanul kezeli a határokon átnyúló utalások átváltási díjait - állapította meg a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég a legújabb kutatását összegző közleményben.
A végrehajtói kar mostanra lemondott elnöke eddig is ártatlannak vallotta magát, de a dolgát még megnehezítheti, hogy 22-ből 10 vádlott már beismerte a bűnösségét.
Ha nagyon hideg vizet iszunk, akkor a testünknek keményebben kell dolgoznia, hogy felmelegítse, tehát több kalóriát éget el. Na de eleget ahhoz, hogy fogyjunk tőle?
Az Utódlás világában sosincs akkora győzelem, amit a Holdról is lehet látni. Hátba szúrások, hazugságok és a legrosszabbkor szembe dörzsölt vaszabi az évad eddigi leghosszabb részében.
Nagyon durva idő lesz kedden: zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az egész országra, a brutális eső miatt pedig 5 vármegyében van érvényben riasztás.
A diéta nem egyenlő a koplalással vagy a trendi fogyókúrákkal. A divatdiétákkal ugyan gyorsan leadhatjuk a felesleget, a kilók azonban éppolyan tempóban térnek vissza, mint ahogyan megszabadultunk tőlük, sőt az immunrendszer is legyöngül az éhezéstől. Hogyan érjük el az ideális súlyt, és ami még fontosabb: hogyan tartsuk meg egy életen át?
Jelentősen, 0,4-0-1,1 százalékponttal csökkent egy hónap alatt a lakáshitelek kamatszintjét befolyásoló mutató, a Birs (Budapesti Kamatswap Ügyletek) értéke - közölte a money.hu. Közben a Hitelintéző szolgáltatás adatai alapján a lakáshitelek iránti érdeklődés 17 százalékkal nőtt áprilisban az előző hónaphoz képest. Ha tartós marad ezt a trend, akk
Az elmúlt jó egy évtized során számos olyan fogalmat ismert meg a művészvilág, amely a nyugati társadalmak gyarmatosító múltjához köthető. De van-e mindenhol alkalmazható nemzetközi standard?
Az ENSZ 2015-ben tartott közgyűlésén 193 ország vállalta, hogy teljesít 17 fenntarthatósági fejlődési célt (FFC). Az országok abban állapodtak meg, hogy a nemzetközi együttműködési tervet 2030-ig teljesítik: a szóban forgó célok az olyan legfontosabbnak ítélt globális problémákra fókuszálnak, mint például a szegénység, az egyenlőtlenség, a klímavál