Az apa szandál valószínűleg pontosan olyan, mint amilyennek képzeled. Ezek a darabok általában olyanok, amelyeket egy középkorú férfi egy túrázás alkalmával szívesen felvesz – gyakran zoknival párosítva. Most viszont eljött az idő, hogy búcsút mondjunk ezeknek a sztereotípiáknak, ugyanis az apa szandál nem ciki többé, sőt trendi.
A májusi eső aranyat ér, szokás mondani, bár hazánk egyes pontjain több is esett, mint ami opcionális lenne. Az Omsz elemzése szerint a folytatásban érkezik a növények fejlődéséhez szükséges meleg, csapadék pedig már csak elszórtan várható a jövő hét közepéig.
A korábban rendszeresen megrendezett összejöveteleikhez képest szokatlan környezetben, a bírósági tárgyalóteremben találkoztak újra annak a szélsőséges közösségnek a tagjai, akik az egyik piknikjükön, két éve szeptemberben többek között Orbán Viktor miniszterelnökre, Áder János államfőre, a kormány tagjaira, főbírókra, járványügyi szakértőkre és ál
Műsorunk vendégei Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász voltak, merthogy feljelentették Zelenszkíjt terrorfenyegetés miatt, miután közölte, hogy felrobbantaná a Barátság kőolajvezetéket.
85 éves korában elhunyt Robert Lucas Jr., az újklasszikus közgazdasági iskola legnevesebb alakja, a közgazdaságtudomány egyik legnagyobb hatású művelője. A tudós többek között a racionális várakozások fejlesztéséért és alkalmazásáért érdemelte ki a Nobel-díjat 1995-ben, az indoklás szerint "Lucas volt az a közgazdász, aki a legnagyobb hatást gyakor
Szijjártó aláhúzta, hogy a kiváló logisztikai és infrastrukturális adottságok, az emberek képzettsége és szorgalma lehetővé teszi az újabb beruházásokat a városban.
Áprilisban a DataHouse előzetes adatai szerint 66 992 személygépkocsi cserélt gazdát Magyarországon, ami csupán egy százalékkal marad el a tavaly áprilisban regisztrált 67 648-as mennyiségtől.
Egy férfi a mesterséges intelligencia segítségével újra alkotta a néhai Erzsébet királynő képeit, nem is akárhogyan, a néhai uralkodó ugyanis táncra perdül a fotókon.
Ismert orvosok nevével élnek vissza és hirdetnek gyógyhatásúnak mondott szereket ismeretlenek vásárlásra és fogyasztásra buzdítva az embereket – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) csütörtökön.
Továbbra is evakuálják a lakosokat a víz alatt levő épületekből az áradás sújtotta Emilia-Romagna területén, melyet katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánítottak csütörtökön.
Éves összehasonlításban 28,5 százalékkal 464 444-re nőtt az első négy hónapban a személyautók gyártása Csehországban - jelentette csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
Münchenből, egyenesen az Allianz Arena gyepének széléről jelentkezik az ARENA4 stábja a Bundesliga szezon végjátékának sorsdöntő mérkőzésén. Szombaton a Bayern München a Szoboszlai Dominikkal és Willi Orbannal felálló Lipcsét fogadja. A müncheniek a bajnoki címért hajtanak, míg a vendégek a Bajnokok Ligája szereplést akarják mindenáron kiharcolni.
Az atomerőműveket erősen szabályozzák, a szénerőműveket radioaktív kibocsátás szempontjából kevésbé, így lehet az, hogy utóbbi valóban több radioaktív kibocsátással jár.
Ismert orvosok nevével élnek vissza és hirdetnek gyógyhatásúnak mondott szereket ismeretlenek vásárlásra és fogyasztásra buzdítva az embereket - közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) csütörtökön az MTI-vel.
A hatóságok szerint a támadások „megtorlások” voltak, miután két héttel ezelőtt megöltek egy gazdát a földjén, majd a gazda rokonai megöltek egy pásztort. Arrafelé rendszeresek a konfliktusok a föld- és vízkészletek miatt.
Háttérbeszélgetést tartott a rendőrség az iskolai lövöldözésekről. A konkrét ügyekben a lehetősége sem merült fel a tényleges bűnelkövetésnek, a kiskorúak közelében nem volt fegyver. A legfontosabb a megelőzés lenne, ez össztársadalmi felelősség.
A Mol másfél hónap múlva végleg le szeretné zárni az OMV Slovenija felvásárlását. Az Európai Bizottság döntése után közleményt adott ki a magyar olajtársaság.
Dezinformációnak tartja az ukrán ellentámadásról szóló kijelentéseket Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, aki ezt a véleményét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet (ODKB) Parlamenti Közgyűlésének Tanácsában, a szervezet csütörtöki ülésén fejtette ki Minszkben.
Józsefváros polgármestere azt írja: „úgy látszik, a fideszes kormányhivatali vezető nem érti, hogy rá is vonatkoznak a törvények és a bírói ítéletek. Jogvégzett embertől ez még csak igen kínos, de a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv vezetőjéhez méltatlan.”
Minden eddiginél kedvezőbb folyószámla szolgáltatás lesz elérhető a diákhiteleseknek, 2023. július 1-től az OTP Bank, az MBH Bank, az Erste Bank és a Gránit Bank lesz jogosult a számla vezetésére - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből.
2023 I. negyedév végére 86 568 milliárd forintra nőtt a háztartások teljes pénzügyi vagyona, ami 2 112 milliárd forintos növekedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 6 947 milliárd a gyarapodás. A háztartások kötelezettségeinek szintje 14 524 milliárd forint volt 85 milliárdos negyedéves csökkenéssel, míg az éves változás 867 milliárd f
Emelkedik a Walmart részvényeinek árfolyama a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy az amerikai kiskereskedelmi óriás közzétette negyedéves eredményeit és megemelte az idei évre vonatkozó várakozásait. A ruházati és az elektronikai cikkek értékesítéseinek visszaesését ellensúlyozta az alaptevékenység, vagyis az élelmiszereladások növekedés