A kormányfő szerint tisztázni kell, hogy az európai békekeret továbbra is az összeurópai biztonságot szolgálja, vagy átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé, ezért blokkolja a további kifizetéseket.
Az első negyedévben a devizahitel-válságban sok család vesztét okozó szabadfelhasználású jelzáloghitel-szerződések átlagos összege 70 százalékkal múlta felül a lakáscélú hitelszerződések 10 millió forint alá csúszó szerződéses összegét. A lakáshitel piac összezuhanását a szabadfelhasználású hitelek minimális zsugorodással megúszták, ami a BiztosDön
Az apaság intézménye nem merül ki csupán a gyermeknemzésben - ennél jóval több és összetettebb: az életre szóló érzelmi kötődésen túl a férfi számára voltaképpen egy fontos szerep, identitás, feladat, kihívás és lehetőség is egyszerre. Probléma akkor merülhet fel, ha felvetődik a gyanú, hogy a gyermek biológiai apja esetleg nem azonos az őt nevelő
A földgázfogyasztás az október közepétől április közepéig tartó időszakban az eggyel korábbi fűtési szezonhoz képest 24,5 százalékkal, a felhasznált villamos energia mennyisége 7,5 százalékkal csökkent Magyarországon; gázból ez hozzávetőleg 2 milliárd köbméteres, áramból 1900 gigawattórás megtakarítást jelent - tájékoztatott az Energiaügyi Miniszté
Megszavazta a TAB nagytöbbséggel azt a módosítót, mellyel megváltoztatják az időközi önkormányzati képviselő-választás szabályait. “Kikérem magamnak!” - Hende megvonta a szót Gy. Németh Erzsébettől a vitában, mert a DK-s politikus azt mondta, hogy a kormányoldalon “visszaélnek” az EU-s forrásokkal.
A világ egyik legszebb és legizgalmasabb versenypályáján Michl Olivér motiváltan várja a következő versenyhétvégét az új ACCR Formula 4 bajnokságban a másik hazai pályáján a Red Bull Ringen. A Hungaroringen kezdődött és Ausztriában, Spielbergben folytatódik a nemzetközi versenyszezon a Gender Racing Team számára a Rundstreckentrophy auf dem Red Bul
A magyar prémium kategóriás részvények közül egészen mostanáig a Mol volt az egyetlen, amelynél nem volt ismert az osztalékfizetés rendje, ma délután azonban a társaság is közzétette az ehhez kapcsolódó közleményt, így kiderült, meddig lehet még a tavalyi év eredménye után járó osztalékért megvásárolni a társaság részvényeit.
Nem csak az emberhiány okoz problémát a mentősöknél, hanem az indokolatlan hívások is, amikor nem sürgős, életveszélyes esethez kell kivonulni - magyarázta mentős olvasónk Gálvölgyi János kálváriájára reagálva. Mint kifejtette: a világon nincs még egy hely, ahol a több napos, nem fenyegető tünetekhez szirénázva menne mentő, nálunk sokkal gazdagabb
Az egyik legnépszerűbb jegyportál, az Eventim a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltételezése szerint bizonyos költségekről nem tájékoztatja kellő időben a felhasználókat. Ezzel a vásárlás folyamata során a döntés szempontjából lényeges információkat feltehetően elhallgatnak a fogyasztók elől a jegyek áráról.
Egyszerűen odavagyunk Sydney Sweeney bomba stílusáért, a színésznő minden vörös szőnyeges érkezése során ellopja a show-t – legutóbb egyszerre adott különleges csavart a kis fekete ruhának és a meztelenruhának.
Az animációs film képi világát idéző falfestmény tervét az Advertisz Reklám Iroda - Stúdió Kft. rajzolta meg, és a Színes Város Csoport festette a tűzfalra.
Tovább erősödik Magyarország szerepe a kelet-nyugati tranzitforgalom szervezésében, ami jelentősen segíti az ukrán mezőgazdasági áruk eljuttatását az egyébként is nehéz helyzetben lévő afrikai és közel-keleti államokba - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kisvárdán.
2024 szeptemberében elérhetővé válik az Air New Zealand Skynest nevű szolgáltatása, amely felár ellenében felüdülést jelenthet a turistaosztályon helyet foglaló, hosszabb távot megtevő utasok számára.
Csoportos csapásokat hajtott végre az éjszaka folyamán nagyhatótávolságú tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel az orosz haderő Ukrajnában a külföldi gyártmányú fegyvert és felszerelést tároló nagy raktárak, valamint ukrán tartalékok ellen - jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
A viaszvirág az a szobanövény, melyet mindenki ismer. Felidézhetjük magunkban a nagymama komódján évtizedeken át éldegélő, sötétzöld levelű kúszónövény emlékét, a porcelán szépségű virágok esti illatozását. Szinte biztos, hogy az a faj a húsos viaszvirág (Hoya carnosa) volt.
"A Northvolt többmilliárd dolláros magánbefektetést tesz lehetővé, amely 3000 közvetlen munkahelyet teremt Heidében, és további ezreket a környező ipari és szolgáltatási szektorokban" - áll a közleményben. A cél az, hogy 2026-ban az első akkumulátorcellák elhagyják a Hamburgtól mintegy 100 kilométerre északnyugatra fekvő heidei gyárat. A kivitelezé
A WRC Promóter az FIA-val közösen költségplafon bevezetésén gondolkodik, amivel olcsóbbá tennék a Rally1-es kategóriát. Ezzel azonban nem minden gyártó ért egyet.
Bill Marler ügyvéd több évtizedet töltött ételmérgezéssel kapcsolatos perekkel, és ma már inkább kihagy bizonyos ételeket az étrendjéből. Az ügyvéd egyébként már több mint 600 millió dollárt nyert ügyfeleinek az élelmiszerfertőzéssel kapcsolatos ügyekben, és azt mondja, hogy tapasztalatai meggyőzték arról, hogy a felsorolt élelmiszerek nem érik me
Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes hazai fogyasztás dupláját tudja megtermelni, s ebben jelentős szerepe van a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nagyhegyesen.
A földgázfogyasztás az 2022. október közepétől 2023. április közepéig tartó időszakban az eggyel korábbi fűtési szezonhoz képest 24,5 százalékkal, a felhasznált villamos energia mennyisége 7,5 százalékkal csökkent Magyarországon. Gázból ez hozzávetőleg 2 milliárd köbméteres, áramból 1900 gigawattórás megtakarítást jelent.
Nem kell már munkavállalási engedély a Paks II. projekten, illetve a Budapest-Belgrád vasútépítésen dolgozók esetén, de „a tevékenység ellátásához szükséges szakképzettségét, iskolai végzettségét hitelt érdemlő módon kell igazolni” – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik kormányrendeletből. Ez a lazítás azzal párhuzamosan történ
Várhatóan tőkeemelést kér az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a részvényes országoktól, hogy hozzájárulhasson a ukrajnai újjáépítés valószínűleg 400 milliárd dollárt meghaladó költségeinek finanszírozásához - közölte csütörtökön a bank londoni központja.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerdán közzétett előrejelzése szerint jelenleg 66 százalék az esély arra, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt – számolt be róla szerdán a BBC News brit közszolgálati portál.
Lakhatási programot indít az Egyszülős Központ azoknak az egyedülállóvá vált szülőknek, akiknek anyagi nehézséget jelent az albérletbe költözés során keletkező kezdeti költségek előteremtése - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
A havi megélhetési kiadások jóval nagyobb mértékben nőttek a bevételeknél – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely a 30-59 éves korosztály helyzetét vizsgálta. A válaszadók 92 százaléka havonta átlagosan 64 ezer forinttal költ többet a mindennapi életre, mint egy évvel korábban. A bevételek emelkedésével együtt pedig 46 ezer forinttal rossz
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Boris Johnson és Emmanuel Macron csúnyán összevesztek négyszemközt, sőt, majdnem verekedés lett a vége. A francia elnököt Putyin talpnyalójának nevezte az egykori brit kormányfő.
Megszületett az elsőfokú ítélet a Kenderesi Tamást érintő doppingügyben. Az ítélet még nem jogerős, a sportoló, a Nemzetközi Úszószövetség, valamint a WADA is fellebbezhet.
Az alkalmazhatatlan, transz- és homofób törvényt eredetileg a visszaélés-bejelentési rendszerről szóló uniós irányelvre húzták volna rá. És az EU-ra hivatkozva engedik el.