Februárban 581 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, januárhoz képest az export kiigazított volumene 1,5 százalékkal nőtt, míg az importé 2,6 százalékkal csökkent - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Tavaly közel ötvenezer egyéni utasbiztosítást kötöttek K&H-nál, ami több mint duplája az egy évvel korábbinak, ugyanakkor 18 százalékkal elmarad a 2019-es szinttől.
A jegybank 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel kedden.
Három egymást követő havi bővülés után áprilisban váratlanul az 50 pontos határvonal alá, 49,2 pontra szakadt a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (bmi) a Bloomberg konszenzusában szereplő 51,4 pont helyett, illetve a márciusi 51,9 pontról. Ez az ING elemzői szerint figyelmeztető jel a kínai gazdaságból, a Commerzbank szakértői pedig ú
Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a dm jótékonysági focitornáját, melyet a drogéria üzleti partnerei számára rendez meg minden évben. A tornán való részvétellel a csapatok 5 millió forinttal támogatták a Démétér Alapítványt, aminek köszönhetően biztosították az alapítvány számára a hiányzó összeget ahhoz, hogy egy kisbuszt vásároljanak. A bus
Vádat emelt az ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt. A gyermek az órák elteltével felforrósodott járműben eszméletét vesztette és pár nap múlva meghalt.
Az elemzők által vártnál némileg kisebb mértékben gyengült a feldolgozóipari aktivitás az euróövezetben áprilisban, amikor a nyersanyagárak közel három éve a legjelentősebben csökkentek.
Szinte minden nő tapasztalta már, hogy a menstruációt megelőző 5-10 napban az átlagosnál feszültebb, türelmetlenebb, ingerlékenyebb, érzékenyebb, kevésbé tud koncentrálni. Ez a premenstruációs tünetegyüttes.
Fél év után elakadt az éves infláció csökkenése az eurózónában áprilisban, az áremelkedés mértéke kissé felülmúlta az elemzői várakozásokat. A közléssel együtt az is bizonyossá vált, hogy az Eurostat adatbázisában több mint egy órával szereplő szám pontos volt, azaz az inflációs adat a közlés előtt már nyilvánosan elérhető volt.
Hihetetlen gyorsasággal repül az idő, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a kis Sarolta hercegnő már nem is olyan pici. Katalin hercegné és Vilmos herceg 8. születésnapjának alkalmából egy édes fotót tettek közzé róla.
Lassanként érződik már a tavasz a levegőben, irány tehát együtt a szabadba! Adunk pár tippet ahhoz, hogyan lehet a közös kirándulás igazán szórakoztató az egész család számára.
Február után márciusban is csökkentek az ipari termelői árak: havi alapon 1,2 százalékkal. A februári külkereskedelmi egyenleg az előzetesen közöltnél is kedvezőbb – derül ki a KSH friss adataiból.
Az orosz hivatalos propaganda szerint a nyugati és távol-keleti autók hiánya nem okoz nagyobb károkat a hazai autópiacnak, mert az embargóhoz csatlakozott országok márkáit hazai és kínai gyártók autói váltják fel. „Az orosz autóipar fejlesztése ebben a helyzetben a legoptimálisabb megoldás” – közölte Sajhutgyinov. Az Ukrajna elleni háború kezdete é
1956-ban épült meg a világ első ipari mennyiségű áramot előállító atomerőműve az Anglia partvidékén fekvő, 1754 fős lélekszámmal bíró Seascale-től mindössze 3,7 kilométernyire. A Sellafield névre hallgató létesítmény négy blokkja
Új műsor érkezik az RTL képernyőjére! A Celebrandi lényege, hogy a résztvevők hírességekkel randevúzhatnak majd, sőt előfordulhat, hogy megtalálják egymásban az igazit. Az új műsorban nyolc híresség szeretné majd megtalálni azt a bizonyos Nagy Ő-t.
Az Eurostat hivatalosan ma 11 órakor közli az inflációs adatot, de az uniós statisztikai hivatal adatbázisában már látszik egy szám áprilisra vonatkozóan. Könnyen lehet, hogy az adatbázisban szereplő áprilisi adat már a valós inflációs adat gyorsbecslése lesz, múlt héten ugyanis a GDP-adatok szintén több mint egy órával a közlemény előtt megjelente
Az RTL Híradó úgy tudja, a pedagógusok azért álltak fel, mert az iskola igazgatója elküldte a tagintézmény vezetőjét. Az igazgató azt közölte, az intézményvezetőnek mulasztásai és iskolaellenes magatartása miatt kellett távoznia. Azt ígérte: pótolják a felmondott tanárokat.
Serena Williams már egy 5 éves kislány, Olympia édesanyja, most azonban bővül a család. Terhespocakját a Met-gálán, egy fantasztikus ruhában mutatta meg a nyilvánosságnak.
Közzétette a koronavírus-járványból levont tanulságait kedden az európai járványügyi hivatal (ECDC), amely négy olyan területet azonosított, melyek javításával az uniós tagállamok jobban felkészülhetnek egy potenciális következő járványra.
A Nébih felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az április 20-án megkezdődött kérelmezési időszakban az Egységes Kérelem felületén az állategyedek adatai az ENAR-ba bejelentettek szerint szerepelnek.
Tóth József a Kreatív Ágazati Készségtanács elnöke, és egyben a Codex Értékpapírnyomda Zrt. termelési igazgatója. A nyomdaipar úttörője, akit nem lehet megunni. A kisujjában van a szakma, a statisztikák, a technológiák. Szeretettel és elhivatottsággal beszél a nyomdaiparról, a szakma büszkeségével. Olyan ember módján, akinek nem munkája van, hanem
Még mindig több ezer gyerek hal meg Afrikában, mert nem kapják meg időben a tüdőgyulladás elleni oltást - jelentette kedden a The Guardian című brit napilap.
Negyedik gólját szerezte a labdarúgó-NB I-ben a hét végi fordulóban ifjabb Lisztes Krisztián, a Videoton elleni dupla és a Vasas után az Újpestnek is betalált.