Fotó: Volánbusz A Volánbusz 2018 óta Tolna vármegye csaknem 230 darabos autóbusz-állományának már több mint negyedét lecserélte. Eddig 59 új autóbusz érkezett a flottába, amely most tovább frissült a négy, legkorszerűbb, Euro 6e környezetvédelmi besorolású dízel motorral hajtott járművel – írták. A nagy befogadóképességű, hosszított szóló kivitelű
Az olasz sajtóorgánumok Charles Leclerc eredményeinek örültek, míg Carlos Sainzot jobb teljesítményre sarkallták. A monacói versenyző jól mozgott Bakuban. Az időmérőkön a leggyorsabbnak bizonyult, míg a versenyeken kitartóan loholt a Red Bull után. Mindkét futamon a dobogóra állhatott, így értékes pontokkal gazdagította magát, és a csapatát. Addig
2023. februárban a kivitel volumene 5,2%-kal nagyobb volt, a behozatalé nem változott az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 581 millió euró volt, az egyenleg 817 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Januárhoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 1,5%-kal nőtt, míg az importé 2,6%-k
Oké, hogy a rövid haj menő, na de ennyire? Úgy tűnik, igen, és az összes sztár közül Florence Pugh ment eddig a legmesszebbre, ugyanis a 2023-as Met-gála szőnyegére teljesen leborotvált hajat villantott. És igen, határozottan jól áll neki!
Egész Európa biztonságára veszélyt jelent a szervezett bűnözés keretein belül működő embercsempészek tevékenysége, ezért is kiemelten fontos a velük szembeni határozott fellépés - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
Kivárás tapasztalható a részvénypiacokon, de a BUX szárnyal, főleg az OTP húzza. A forint éves csúcsa közelében van, a földgáz pedig 12 havi gödörben. A jegybanki kamatdöntések, a gyorsjelentések és egyes makroadatok egyaránt megrángathatják még az árfolyamokat a héten.
Az európai országok sorra veszik fontolóra szélerőmű kapacitásuk növelését. Ennek oka a költséghatékony létesítés mellett a naperőművek ciklikusságának kiegyensúlyozása. Magyarországon ehhez azonban a jogi szabályozás koncepcionális átalakítására lenne szükség, amire hamarosan sor kerülhet.
„Magyarországon tavaly 100%-kal nőtt a levegő-víz hőszivattyúk értékesítése, ami a becslések szerint mintegy 15 000 készüléket jelent” – mondta nyitóelőadásában Kiss Pál, a Magyar Hőszivattyú Szövetség elnöke.
Ferenc pápa látogatásának egyik legfontosabb pillanata a találkozója volt Hilarion orosz ortodox metropolitával. Nehéz elképzelni, hogy ez ne Vlagyimir Putyin jóváhagyásával történt volna. Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt elemzése.
Több mint 3 millióra nőtt az Európai Unióban 2022-ben eladott hőszivattyúk száma, ami 38%-os növekedésnek felel meg, ismertette Thomas Nowak, az Európai Hőszivattyú Szövetség főtitkára Budapesten, a Magyar Hőszivattyú Szövetség konferenciáján a tavalyi év eredményét.
Újra megnyitotta kapuit hétfőn a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.
Nagy igényekkel és magas elvárásokkal kezdenek sokan munkakeresésbe, amikor közeledik a nyári szezon. Kevés munkaadó tud azonban valóban milliókat adni, mint ahogy azt sokan remélik, és a munkát is nagyon tudni kell bírni, ami nem mindenkinek megy. A kereslet és kínálat végül valahogy mégis összeér – a nem maradéktalan elégedettség viszont mindkét
Ez is olyan terület, amelynek hatékony szabályozása csak nemzetközi keretek között képzelhető el. Csakhogy a fejlesztések már fényévekkel a politikusok előtt járnak.
Az MNB 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re annak jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenysége miatt. A társaság éveken át nyújtott üzletszerűen, az arra vonatkozó engedély hiányában jelentős összegű kölcsönöket, noha a pénzpiac ismerete – a jogszerű és illegális tevékenység megkülönbözt
A vád szerint 2018-ban a Momentum elnöke egy másik politikussal hivatalos személy elleni erőszakot követett el, amikor füstgyertyát dobott a rendőrök közé egy tüntetésen.
Már csak néhány nap van hátra Károly király élete legfontosabb napjáig, a koronázásáig, így érthető, ha fokozódik az izgalma. Míg Camilla királyné a Mária királynő koronájának viselését gyakorolja, addig Károly nem akármin aggódik.Károly királyhoz közel álló emberek azt nyilatkozták a Vanity Fairnek, hogy Károly bár izgatottan várja a koronázási ce
Az ukrán nemzeti színház társulata két darabbal jött volna Budapestre. Az egyik Bertolt Brecht 1941-es Állítsátok meg Arturo Uit! című színműve, a másik a Caligula.
A Lánchídon a jelenleg érvényben lévő forgalmi rend fenntartását javasolja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - közölte a társaság vezérigazgatója kedden, sajtótájékoztatón.
Szepesi Mórt, a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákját több amerikai álomegyetemre is felvették. Május elsején járt le a határidő, ő pedig döntött: a Yale Egyetemen folytatja a tanulmányait.