2023. május 2. kedd

máj. 2
15:56
Várhelyi Olivér: Együttműködésre van szükség Ukrajna újjáépítéséhez (Demokrata)
A háború okozta károk, ahogy a szükségletek is, óriásiak Ukrajnában.
máj. 2
15:57
Zelenszkij és Putyin sem tud Ferenc pápa titkos békemissziójáról? (Privátbankár)
Ferenc pápa hazafelé a magyarországi látogatása után arról beszélt újságíróknak, hogy van egy titkos küldetése, egyfajta békemisszió, amelyről még korai lenne részleteket elárulnia. Állítólag Zelenszkij nem tud erről.
máj. 2
15:57
Gazdasági növekedés, infláció: kész a kormány új konvergencia programja (Adózóna)
A magyar gazdaság a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót, 2023 egészében 1,5, jövőre 4 százalékkal növelheti teljesítményét – áll a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban. Az infláció csökkenése az év második felében felgyorsul, az év végére az áremelkedés üteme egyszámjegyűre mérs
máj. 2
15:58
Johannes Hahn uniós biztossal tárgyalt Orbán Viktor (Demokrata)
Orbán Viktor kedden fogadta a Magyarországon tárgyaló Johannes Hahn-t.
máj. 2
16:00
Pál Sándor Attila: Kiküldtek a József Attila-óráról, mert fantasyt olvastam (Könyves Magazin)
Az utolsó disznóvágástól Eminemig, a néptánctól a költői szerepig mindenről kérdeztük Pál Sándor Attilát, akinek Daloskönyv című verseskötete pár hete jelent meg a Magvetőnél. Milyen volt a kilencvenes évek falun, amikor a néphagyomány és a rapkultúra is fontos volt? Hogyan lehet elviselni az örökös “megkésettség”-érzést? A politika hogyan és hogya
máj. 2
16:00
Cristiano Ronaldo máris ott akarja hagyni Szaúd-Arábiát, hónapokkal az odaigazolása után (SzMo)
Az is megvan, hogy hol folytatná legszívesebben a pályafutását a portugál labdarúgó.
máj. 2
16:00
Online igehirdetés (Magyar Hírlap)
Megjött, nálunk járt a pápa, és bizony az okos emberek igyekeztek valami rozsdafoltot, ráncot felfedezni lelkében és küllemében.
máj. 2
16:00
Ismét lehet pályázni az Év szakembere díjra (Üzletem)
Második alkalommal hirdették meg az „Év szakembere” referencia versenyt építőipari szakembereknek. A pályázat célja, hogy olyan példaképeket találjanak, akiknek teljesítményét a többi szakember is elismeri.
máj. 2
16:00
Oroszország a világ legnagyobb erődítményét építette meg (BitcoinBázis)
Az ukrán hadsereg már hónapok óta nagyszabású ellentámadásra készül, amely megváltoztathatja a háború menetét. Az orosz erők ezen idő alatt
máj. 2
16:02
Fontos uniós tisztviselővel találkozott Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök fogadta Johannes Hahnt, az Európai Bizottság tagját.
máj. 2
16:04
Jövőre négy százalékkal erősödhet a magyar gazdaság (Magyar Hírlap)
A Pénzügyminisztérium szerint hazánk a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót.
máj. 2
16:06
Szoboszlai Dominik szívesen játszana együtt Erling Haalanddal (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott kedvenc játékosa Kevin de Bruyne.
máj. 2
16:06
Hogyan lehetséges, hogy negyven autó is áthajtott az M0-son elgázolt férfin? (Telex)
Mi vezethetett a vasárnap esti tragédiához, és mivel lehetne megelőzni az átlagosan havonta egy hasonló halálos gázolást a magyar gyorsforgalmi utakon? Ezekről is kérdeztük az útfenntartót.
máj. 2
16:12
Kartellezett a Carlsberg, 50 millió eurót kell fizetniük (Portfolio)
A düsseldorfi területi legfelsőbb bíróság 50 millió eurós kartellbírságot vetett ki a Carlsberg sörgyárra egy 2014 óta tartó eljárásban.
máj. 2
16:12
Szívügy (Magyar Hírlap)
Egyik szemem sír, a másik nevet. Ez jutott eszembe a napokban anyanyelvünkkel kapcsolatban.
máj. 2
16:12
Május 12-én vesznek végső búcsút Török Ádámtól (Demokrata)
Május 12-én, pénteken az Óbudai temetőben vesznek végső búcsút Török Ádámtól.
máj. 2
16:12
Botrány: Kiakadt a balatoni polgármester, amiért Orbánék embere zsebből megveszi az egész kikötőt (Nyugati Fény)
Fű alatt döntöttek.
máj. 2
16:12
Demkó Attila: Nem tudom mi áll a váltás hátterében, de biztos vagyok benne, hogy Ruszin-Szendi komoly új feladatot fog kapni (Mandiner)
Böröndi altábornagy nemzetközi szinten ismert és elismert tiszt. Gratulálok!
máj. 2
16:14
Előre készülhetnek a magyar gazdák az agrárkatasztrófára, megnyílt a rendszer (Portfolio)
Az államkincstárnál már benyújtható a kérelem az idei növénybiztosítási díjtámogatásra. A tavalyi katasztrofális aszályt követően, amely évben a biztosítói kárkifizetések 45 százalékkal haladták meg a díjbevételeket, várhatóan tovább nő az érdeklődés a konstrukció iránt - derül ki a MABISZ közleményéből.
máj. 2
16:15
Összebeszéltek a sörgyártók, durva bírság lett a vége (Piac és Profit)
A düsseldorfi területi legfelsőbb bíróság 50 millió eurós kartellbírságot vetett ki a Carlsberg sörgyárra egy 2014 óta tartó eljárásban.
máj. 2
16:16
Aggódunk, de mégsem akarunk semmit tenni a krízis közepette (Portfolio)
Egy felmérés szerint az európaiak nagy része aggódik az éghajlatváltozás miatt, és szívesen tenne lépéseket a hatásának a csökkentésére, valamint támogatja ennek kapcsán a kormányok politikáját is, azonban saját maga már egyre kevésbé hajlandó bármit is tenni, ami érdemi lemondással járna - írja a The Guardian.
máj. 2
16:18
Kétmilliárdos útfelújítás kezdődött Komárom-Esztergom vármegyében (ProfitLine)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 5,7 kilométernyi közút felújítását kezdte meg 1,196 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével május elején Komárom-Esztergom vármegyében - közölte a társaság az MTI-vel.
máj. 2
16:18
Ukrán akcióktól félti az orosz kormány a május 9-i felvonulásokat (444.hu)
Az orosz kormány legfelsőbb szintjéig hatnak az ukrán drónok.
máj. 2
16:18
„Ne arra fókuszálj, mit diktál a társadalom, hanem arra, neked mi a legjobb!” - Igenis jogod van a munka-magánélet egyensúlyhoz (Glamour)
Azért indítottuk útjára új sorozatunkat, a Karrier Keddet, mert szeretnénk támogatni a nőket, hogy magabiztosabbak és bátrabbak legyenek a munkájuk során. Szakértőnk, Kertész Lilla szervezetpszichológus és business coach a következő hetekben megtanítja neked, mi az az én-vezetés, hogyan válhatsz magabiztosabbá és kreatívabbá a munkádban. Ezúttal ar
máj. 2
16:18
Egész Amerikát megrázó gyilkosság igaz történet alapján: Szerelem és halál (SzMo)
A cím pontos, erről a két dologról szól az HBO legújabb saját gyártású minisorozata. Egy balul elsült afférról és annak vérfagyasztó következményeiről, melyek sokkoltak egy texasi kisvárost, sőt, egész Amerikát 1980-ban.
máj. 2
16:18
Az éghajlati dzsihadisták az EU-t túszként tartják fogva - Interjú (Magyar Hírlap)
A Cseh Köztársaság legsúlyosabb problémája, hogy kormánya teljesen alkalmatlan a feladata ellátására.
máj. 2
16:18
Idő kell neki, de feltörhet az előfizetéses modell (Autószektor)
Az előfizetés az utóbbi években lett igazán népszerű a gyártók és autókereskedők körében. A Magyarországon egyelőre nem igazán létező szolgáltatás lényege, hogy az ügyfél fix havidíjat fizet, amiért cserébe több autó közül választhat és évente néhányszor cserélheti is azokat. A havi díj fizetése szempontjából hasonlít a különböző lízingajánlatokhoz
máj. 2
16:21
Óriásit szakít ez az ország Putyin gyengeségén (Privátbankár)
Az orosz Ural-minőségű olaj tengeri exportjának több, mint 70 százalékát már India veszi át, átlagosan 13 dolláros hordónkénti árengedménnyel. Indiát bírálják nyugati szövetségesei, de az továbbra is kétkulacsos politikát játszik Ukrajnával szemben, hangsúlyozva saját „stratégiai semlegességét”. Káncz Csaba jegyzete.
máj. 2
16:24
Kigyulladt egy ezer négyzetméter alapterületű csarnok Sopronban (Portfolio)
Kigyulladt egy mintegy ezer négyzetméter alapterületű csarnok Sopronban, a jánostelepi városrészen. Az épület tetőszerkezetének kilencven százaléka leégett, a tűz továbbterjedését megakadályozták - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedd délután a honlapján.
máj. 2
16:24
Új erőre kaphat a magyar gazdaság? Nagyon jó hírt közölt a Pénzügyminisztérium (ATV)
A magyar gazdaság a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót, 2023 egészében 1,5 százalékkal, jövőre 4 százalékkal növelheti teljesítményét - áll a Pénzügyminisztérium (PM) által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban.
máj. 2
16:24
Stresszevő gyíkok, traumatizált halak – Tudtátok, hogy az állatok is szoronganak? (WMN)
Stressz hatására egyes állatfajok többet táplálkoznak, másoknak álmatlan éjszakáik lesznek, megint mások pedig az utódaiknak is továbbadják a traumáikat – ami nem feltétlenül baj.
máj. 2
16:24
Dicséretet kapott Gyurcsány Ferenctől Karácsony Gergely (Demokrata)
Mostani nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc immáron dicsérte Karácsony Gergelyt.
máj. 2
16:24
Elege lett Ed Sheerannek: Visszavonul, ha veszít a bíróságon (Nyugati Fény)
Tagadja a vádakat.
máj. 2
16:24
Idén is húzónevekkel tartották meg az Országos Keresztény Vállalkozói Konferenciát – beszámoló (Helló Magyar)
Országos Keresztény Vállalkozói Konferencia -Moldován András vállalkozó, Böjte Csaba atya, Pindroch Csaba színész és Pál Feri atya is az előadók között volt, helyszíni riportunk következik:
máj. 2
16:24
Balhét csináltak egy orosz rendező miatt az ukránok a budapesti Színházi Olimpián (Mandiner)
Az ukrán társulat szerint korábban biztosítékot kaptak a szervezőktől, hogy orosz fellépőket nem hívnak meg a találkozóra, ami – véleményük szerint – nem valósult meg. Csakhogy ez nem igaz.
máj. 2
16:24
Másodjára is elbukta a környezetvédelmi engedélyét a Déli körvasút, megcsúszhat a több száz milliárdos projekt (Telex)
Sok fát vágnának ki Újbudán a beruházás miatt, civilek megtámadták az engedélyt. Vitézy Dávid szerint nincs veszélyben a beruházás, de le fog lassulni, ami baj.
máj. 2
16:24
Hogyan lehetséges, hogy negyven autó is áthajtott az M0-son elgázolt férfin? (Telex)
Mi vezethetett a vasárnap esti tragédiához, és mivel lehetne megelőzni az átlagosan havonta egy hasonló halálos gázolást a magyar gyorsforgalmi utakon? Ezekről is kérdeztük az útfenntartót.
máj. 2
16:26
Váratlan fordulatot vett a nyomozás Berki Krisztián halálával kapcsolatban (Nyugati Fény)
Nem kereskedtek a droggal, megtartották.
máj. 2
16:27
A britek csaknem kétharmada szerint III. Károly jó király lesz (HírTV)
III. Károly és felesége, Kamilla koronázása szombaton lesz a londoni Westminster-apátságban.
máj. 2
16:30
Ingyen öntözés a gazdáknak – megjelent a kormányhatározat (Agroinform)
Mutatjuk a részleteket.
máj. 2
16:30
Jól gondold meg, mit veszel fel: ilyen hatással vannak ránk a különböző ruhatípusok (Femcafe)
Egyes ruháktól magabiztosságot kapsz, míg némelyik inkább elveszi azt. Mutatjuk a ruháid pszichológiáját!
máj. 2
16:30
Gazdálkodók figyelmébe: ketyeg a határidő (Bank360 blog)
Az államkincstárnál már benyújtható a kérelem az idei növénybiztosítási díjtámogatásra. A 2022-es katasztrofális aszály következtében a biztosítói kárkifizetések 45 százalékkal haladták meg a díjbevételeket. A biztosítók arra számítanak, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján tovább nő az érdeklődés a konstrukció iránt.
máj. 2
16:30
Kigyulladt egy ezer négyzetméter alapterületű csarnok Sopronban (Magyar Hírlap)
A tűzoltók mellett a katasztrófavédelem is kivonult a helyszínre.
máj. 2
16:30
Egy új fontos szereplő is felbukkan Ridley Scott érkező Gladiátor filmjében (Hamu és Gyémánt)
Ridley Scott Gladiátor folytatása gyorsan az egyik legizgalmasabb közelgő projektté vált Hollywoodban, a szereplőgárdáról pedig egyre jobb hírek derülnek ki.
máj. 2
16:30
Áll a bál Washingtonban: tényleg csődbe megy Amerika? (Mandiner)
Joe Biden nem tárgyal, a republikánusok meg nem engedik hitelt felvenni az egyre nagyobb adóssághegyen trónoló szuperhatalmat. Janet Yellen pénzügyminiszter szerint ha nem lesz új megállapodás, június elejére nem lesznek már képesek jótállni a kormány minden kötelezettségéért.
máj. 2
16:30
Végre megszólalt a honvédelmi miniszter: Ezért tették lapátra a vezérkar főnökét (Nyugati Fény)
Mindenki a magyarázatra várt.
máj. 2
16:30
Megérkezett a továbbfejlesztett Rally3-as Ford (Racing)
Az M-Sport Poland csapata elkészült a Rally3-as autó fejlesztésével, a Ford Fiesta Rally3 evo számos újítást tartalmaz elődjéhez képest.
máj. 2
16:33
Leváltható az Orbán-rendszer? - Dobrev Klára lesz a Klasszis Klub vendége (Menedzsment Fórum)
A magyar gazdaságnak számos területén akadnak nehézségek és problémák, melyek kezelésében látszólag mintha nem jeleskedne az Orbán-kormány. Félresiklott a gazdaságpolitika? Vissza lehet-e vezetni Magyarországot a fejlődés és a felzárkózás útjára, melyről még Matolcsy György, jegybankelnök szerint is letért hazánk. Az Mfor.hu és a Privátbankár.hu kö
máj. 2
16:36
Cristiano Ronaldo össze-vissza csapong: Ismét csapatot válthat a sztárfocista (ATV)
A sajtóértesülések szerint Cristiano Ronaldo ismét csapatot váltana, nem jött be neki a Szaúd-Arábia.
máj. 2
16:36
Ha nem fizetnek többet a női foci-vébéért, akkor a nagy európai országok lemaradnak a közvetítésről (444.hu)
Infantino szerint a nők arculcsapása az, ami zajlik.

Keresés