A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2022-es vizsgálatainak összefoglalója alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye extrém magas kockázatúvá vált, de több további vármegye esetében is történt változás.
Planéta Szimonetta profi kézilabdázó, aki két és fél évig nem tudott felépülni sérüléseiből. Aztán elkezdett kizárólag növényi alapú ételeket enni, és már egy hét után brutális változást érzett.
A magyarázat jóval hétköznapibb, mint azt sokan gondolnánk, de az alapfelvétés jól illusztrálja, milyen sokat változott a világunk és a szemléletmódunk másfél évszázad alatt.
Az Európai Bizottság rendkívüli és ideiglenes megelőző intézkedéseket fogadott el az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek uniós behozatalára vonatkozóan azzal a céllal, hogy enyhítsék az ukrajnai gabonát érintő uniós importkorlátozás ideiglenes feloldása okozta nehézségeket - közölte a brüsszeli testület kedden.
Az otthoni wellness témaköre hangos a jakuzzik egészségjavító hatásától. Sosem volt divatosabb és trendibb masszázsmedencét választani saját kerti oázisunkba, mint manapság. Hány személyes jakuzzit érdemes választani? Erről nagyon megoszlanak a vélemények.
Februárban 581 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, januárhoz képest az export kiigazított volumene 1,5 százalékkal nőtt, míg az importé 2,6 százalékkal csökkent - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A Nemzeti Információs Központ (NIK) feloldotta a titkosítást arról a jelentésről, amely a Pentagon-iratokként elhíresült titkosszolgálati szivárogtatás magyar vonatkozásait ismerteti.
A Nemzeti Információs Központ szerint a sajtóból is megtudhatták az amerikaiak azokat az információkat, amik a kiszivárgott hírszerzési jelentésekben szerepelnek Magyarországról.
A pápa a világ öt legvédettebb személye közé tartozik, és abból a szempontból nehezebb vigyázni a biztonságára, hogy sokkal szabadabban mozog, mint a másik négy.
Az Európai Bizottság rendkívüli és ideiglenes megelőző intézkedéseket fogadott el az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek uniós behozatalára vonatkozóan azzal a céllal, hogy enyhítsék az ukrajnai gabonát érintő uniós importkorlátozás ideiglenes feloldása okozta nehézségeket - közölte a brüsszeli testület kedden.
Az tavalyi év intenzív szócsatája után elhaltak az Andretti csatlakozásáról szóló hírek, a csapat azonban nem hagyta abba a programjuk bővítését… de csak az Egyesült Államokon belül.
A tájékoztatás szerint a vállalat tavaly júliusi bejelentése értelmében a Mercedes-Benz több mint 1 milliárd euró értékű befektetéssel készíti fel kecskeméti gyárát a jövőbeni feladatokra, aminek része a meglévő gyár új épületekkel történő bővítése a karosszéria-, illetve összeszerelő-gyártósor számára. A vállalat "Electric Only" stratégiája szerin
Az argentin futballzseni inkább a közel-keleti országot választotta a csapat edzése helyett, május 21-ig nem léphet pályára a bajnokságban. Sokak szerint a PSG színeiben már soha nem is fog.
Szabotázsakció következtében kisiklott egy tehervonat az oroszországi, Ukrajnával határos Brjanszki területen kedden - jelentette be a terület kormányzója.
A szerencsejátékok hosszú múltra tekintenek vissza, amely során a játékot kiszolgáló technológia folyamatosan fejlődött. Az új technológiai fejlesztések alapvetően több célt elégítenek ki. A digitális forradalom következtében a fejlődés rendkívül felgyorsult, és alig tudjuk követni a sokasodó technológiai újításokat.
Az Egyesül Államok déli határán az elmúlt napokban már napi 7 ezerre nőtt az illegális határátlépések száma, ami a következő napokban tovább emelkedhet.
Az idei első negyedévben 268,6 millió okostelefont szállítottak ki a gyártók globális szinten, ez 14,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – derül ki az International Data Corporation (IDC) friss elemzéséből. Az eladások visszaesése meghaladta az IDC 12,7 százalékos várakozását. Az okostelefonok kiszállítása már a hetedik negyedévben csök
Otthon és az autóban rádiózunk a legtöbbet és bár az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 40 százalék körül mozog, a hagyományos rádióhallgatás a legnépszerűbb – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az elemzés szerint a világjárvány időszaka pedig markáns nyomot hagyott a médiafogyasztási, ezen belül a rádióhall
Hamarosan érkezik a Celebrandi című reality az RTL-re, amelyben ismert emberek szeretnék megtalálni a párjukat. Aki úgy érzi, hogy ő lehet a híresség számára az Igazi, annak várják a jelentkezését a műsorba.A boldogság bárkire, bármikor rátalálhat. Akár egy ismert ember is lehet az igazi, hiszen a hírességek is ugyanúgy vágynak a szerelemre, mint b
Összességében pedig továbbra is vezet a TV2, valamint a TV2 Csoport. Az RTL-en A mi kis falunk, a TV2-n a Szerencsekerék hozta a legjobb számokat. A mögöttünk álló 17. héten főműsoridőben az RTL gyakorlatilag ugyanazt hozta a közönségarány terén, mint egy héttel korábban. A TV2 ezzel párhuzamosan kicsit erősödött. Így a TV2 a 18-59 éveseknél
Az Antenna Entertainment csatornái számos meglepetéssel készülnek a sorozatkedvelő nézőknek a következő hónapokban: országos premierként jön az AXN-re az NCIS különleges spin-offja, az NCIS: Hawaii 1. évada, majd érkezik A holnap legendái akciódús és váratlan történésekkel teli záró szezonja is. A VIASAT6 nézői sem maradnak újdonságok nélkül, képer
Hét olyan filmet is azonosított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Disney+ streamingszolgáltató kínálatában, amelynek korhatár-besorolása nem felelt meg a kiskorúak védelmével kapcsolatos hazai szabályozásnak. A filmek helytelen besorolásán túl a korhatárjelölés sem volt megfelelően feltüntetve a műsorkínálatot tartalmazó
A Lidl Magyarország 2022-ben 14,2 milliárd forinttal járult hozzá a magyar borágazat bel- és külpiaci értékesítéséhez, mely több mint 60 százalékos növekedést jelent az öt évvel ezelőttihez képest. A vállalat tovább tudta növelni a magyar borok belföldi értékesítését, miközben az exportpiacokon továbbra is sikerrel teljesítettek a hazai borok. A ki
Az LG Electronics Inc. (LG) 2023 első három hónapját 20,4 ezer milliárd koreai von árbevétellel zárta, ami a vállalat történetének második legmagasabb első negyedévi forgalmának számít. Az üzemi nyereség 1,5 ezer milliárd vont tett ki, ami a harmadik legjobb első negyedéves eredmény. A kiemelkedő forgalmi adat a vállalat azon intézkedéseinek köszön
Az autóvásárlási szokások Európa-szerte eltérőek, mivel az egyes országokban különbözőek az emberek elvárásai és a vásárlóerő. A carVertical legfrissebb felmérésében azt vizsgálta, milyen tényezők játszanak szerepet a használt autók vásárlásakor a kontinens országaiban, így Magyarországon is. Hazánkban a kereskedőkbe vetett feltűnően alacsony bizal
Barna Zsoltot, a társaság eddigi vezérigazgatóját választotta a Waberer’s International Nyrt. elnökének az Igazgatóság. A szakember 1996 óta dolgozik a Csoportnál: vezetése alatt a WSZL Magyarország piacvezető logisztikai szolgáltatójává vált, míg a Waberer’s International tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét
A HONOR bejelentette, hogy Magyarországon is kapható nemsokára a HONOR Magic5 Pro, amit a vállalat még a barcelonai MWC 2023-on leplezett le. A legújabb csúcskategóriás készülék a cég prémium Magic szériáját gazdagítja, komoly áttörést jelentve a formatervezés, a kijelző, a fényképezés és a teljesítmény terén. A vállalat ezen felül megerősítette, h
A jövőbeni Mercedes EQ-modellek gyártásához szükséges nagyfeszültségű akkumulátorok számára egy új beszerelőüzem létesül a kecskeméti Mercedes-Benz gyár területén - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kedden az MTI-vel.
Az a nő, aki azt veszi észre magán, hogy már alig kívánja a szexet a párjával, könnyen megijedhet, hogy elromlott, és az ő hibája lesz, ha a párja más nő után néz, elvégre nem adja meg neki azt, amire „szüksége van”. Én is átéltem ezt a fázist, tudom, milyen érzés.