A csalók egyre több fronton – akár telefonon, akár az elektronikus térben – igyekeznek becsapni az embereket. A K&H szerint a fiataloknál fellelhető okoseszközök térnyerése miatt kulcskérdés a szülőknek a megfelelő biztonsági „higiénia” megteremtése. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén és a jövőben is az adathalászat marad a kiberbűnözők egyik legked
A különböző hatóságok rendszeresen ellenőrizhetik a jövőben is nemcsak a multikat, de a mikro-, kis- és középvállalkozásokat egyaránt. Azért, hogy ne érje a cégvezetőket meglepetés, a szabályok betartása mellett, a felkészült hozzáállásra is érdemes kellő figyelmet szentelni. Ehhez pedig akár külsős segítséget is igénybe lehet már venni, például sz
Rövidesen elkezdhetik építeni az első kereskedelmi célú űrállomást, amely jól vezérelt folyamatos forgással mesterséges gravitációs mezőt is biztosít majd a fedélzeten tartózkodóknak. A programon gőzerővel dolgozik a Vast űripari startup, ami a SpaceX partnereként 2025-ben tervezi Föld körüli pályára állítani az első modult – írja a TechCrunch. A V
Mennyi minden órákról ebben a vicces videóban! Beszélünk járástartalék kijelzőről, 5 napos Oris szerkezetről és az Oris Big Crownról ami már itthon is kapható, a videó második felében pedig Patek…
Új hosszú nyakú növényevő dinoszauruszfaj maradványaira bukkantak argentin paleontológusok a latin-amerikai ország déli részén, Patagónia térségében: a hatalmas állat a valaha talált legnagyobb őshüllők egyike.
Amerikában inkább mínuszok, míg Európában inkább pluszok jellemezték a pénteki kereskedést a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a szójabab 2,1 százalékkal, a repce pedig 1,6 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica árszintje 0,4 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt,
Ha több éjszakán át is tapasztalod, hogy hajnali 3 óra környékén felébredsz, az nem véletlen. De mit jelent az éjszakai ébredés? Ennek a jelenségnek több oka is lehet, melyeket cikkünkben írunk le.A hajnali 3-kor, vagy akörül történő ébredést okozhatja spirituális ébredés, de tudatalatti szorongás is. Azok, akik rendszeresen felriadnak ebben az idő
Egy árnyékot adó hely kialakítása nemcsak kényelmi, hanem egészségügyi szempont is. Kell egy terület, ahova behúzódhatsz a kíméletlen napsugarak elől anélkül, hogy el kellene hagynod a szabad levegőt és be kellene kuckóznod a házba. Egy mozgatható és nagy árnyékfelületet adó napernyőtől pont ezt kapod. De vajon mit tudjon még egy jó napernyő?
Nyáron sokan szőkítik a hajukat, mondván, hogy az egy nyáriasabb árnyalat. Ha barna tincsekkel rendelkezel, és te is szeretnél újítani a megjelenéseden, akkor mutatunk egy tuti tippet.
Berobban a nyár - így foglalja össze a lényeget az OMSZ. Bővebben: a hűvös, csapadékos időszak véget ért, a hétvégén meleg, napos időre számíthatunk; zápor, zivatar pedig csak kevés helyen alakulhat ki.
Az ex-F1-es David Coulthard szerint Charles Leclerc-nek meg kellene nyernie legalább egy világbajnokságot, hogy csökkenthesse a pályán elkövetett hibáinak a számát. A Ferrari monacói pilótája a legutóbbi Miami Nagydíjon 2 alkalommal is összetörte az SF-23-at. Az ügyet pedig az teszi igazán kínossá, hogy az 5-szörös futamgyőztes a pálya ugyanazon sz
A zárójelentések megírásában kifejezetten hasznos eszköz a ChatGPT, amely persze segítség a kutatásban, az oktatásban és programozásban, a leletezésben és a betegosztályozásban is. A koronavírus-járvány új lendületet adott az egészségügyi digitális fejlesztéseknek, az ágazat azonban így is el van maradva a többi szektor fejlettségi szintjétől.
A csalók egyre több fronton igyekeznek becsapni az embereket. Az átverések egyre kifinomultabbak, nehezen felismerhetőek, ezért az eddiginél is óvatosabbnak kell lennie mindenkinek, köztük a bankoló gyerekeknek is – derül ki a K&H összeállításából. Nagy Ádám, a pénzintézet információbiztonsági vezetője szerint a fiataloknál fellelhető okoseszközök
Nyugodtan eszement szándéknak nevezhetjük a Barátság kőolajvezeték felrobbantásának tervét, amellyel a magyar ipart akarták tönkre tenni. Volodimir Zelenszkij szintet lépett lefelé.
A nyári hónapokban a legtöbben valószínűleg valamelyik tenger partján hűsölve képzelik el magukat. Ez önmagában nem veszélyes tevékenység, mégis fontos, hogy megfelelő utasbiztosítás nélkül ne induljunk útnak. Ha pedig a napozás mellett más tevékenységgel is szeretnénk feldobni a nyaralást, külön érdemes megismerkedni a biztosítások tengerparti nya
Ami Bécsnek Grinzing, a borozós kerület, az lehetne Budapestnek Budafok, állítják egyesek. Más vélemények szerint nincs még egy olyan tökéletlenül összetákolt városrész, mint Budafok. A kedves múltidéző iparosházak, a girbegurba lépcsősorok tízemeletes panelekre néznek, távolabb pedig a Duna csillogó csíkjának a csepeli hőerőmű kéményei állják a te
Közel 580 ezer ember nettó vagyona haladta meg a 30 millió dollárt tavaly a Knight Frank friss elemzése szerint. Különösen a Közel-Keleten ugrott meg az ultragazdagok száma, Európában jelentősen visszaesett a számuk, kivétel ez alól Írország és Monaco. A tanulmányból kiderül az is, hogy Magyarországon közel 32 ezer embernek volt tavaly legalább egy
Fontos, hogy a gép rugalmasan tudjon alkalmazkodni a kamerák által adott képhez, hiszen a virágok nem egyforma magasak, a száraik pedig valamerre megdőlnek.
Állítása szerint nem volt egy kimondottan szereplős alkat, ma azonban még sincs olyan hírműsor, amelyben ne jönne velünk szembe Győrfi Pál. Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének szigorú tekintete igazi energiabombát rejt.
„Nem valószínű, hogy még ezen a hétvégén sikerül elfoglalni Bahmutot.” Erről az ukrán várost ostromló orosz zsoldoscsoport, a Wagner vezetője beszélt. Ukrajna elnöke ma az Arab Liga szaúdi csúcstalálkozójára ment, utána pedig a Japánban rendezett G7-csúcson vesz részt. Közben Oroszországban újabb ellenzéki politikust ítéltek el a hadsereg megsértés
Egy amatőr nyomozócsoport, amely korábban azt állította, hogy azonosította a hírhedt Zodiákus gyilkost, most újabb meglepő állításokkal állt elő. Szerintük az FBI és a különféle a bűnüldöző szervek szándékosan hunytak szemet a férfi letartóztatása felett.
Két embert a helyszínen hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt elfogtak és a rendőrség további feljelentéseket tesz csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt.
Zetor Crystal, elektromos Jeep terepjáró, mobil szivattyúk, Vitrac többcélú kisgépek és sok más érdekesség az Agroinform.hu heti gépészeti összefoglalójában.
A Teilor 1998-ban egyetlen üzlettel kezdett el működni, mára azonban több mint hatvan ékszerbolttal rendelkezik Európában. Az évek során a márka jelen volt a vörös szőnyegen Európa legfontosabb eseményein, például a Cannes-i Filmfesztiválon. Magyarországon 2021-ben nyitották meg első üzletüket az Etele Plázában, amelyet az Allee, az Aréna és a West
Egy holland vállalkozó, Willem Jonkman fejlesztésével helytakarékos megoldás született a paradicsomtermesztésben, megkoronázva terméshozam-növekedéssel.
Az Európai Tanács (ET) „A digitális évtizedhez vezető út” nevet viselő programja keretén belül kiadott NIS 2 direktíva új kihívásokat jelent az it-szolgáltatók számára. A Network and Information Security (NIS 2) irányelv általános szabályként kiterjed majd a hatálya alá tartozó ágazatokban működő vagy szolgáltatásokat nyújtó minden közepes és nagym
Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Jakupcsek Gabriella kommunikációs szakember és Varga András, a Httpool by Aleph-tól (Meta magyarországi hivatalos értékesítői partnere), is előadást tart majd május 25-én a Lurdy-házban, a Maximum Web és Marketing Konferencián. Hegedűs Anett, az esemény főszervezője közölte, a programot úgy állíto
A versenyképes intralogisztika átfogó automatizálást igényel, ami mikromotorok nélkül elképzelhetetlen. A Faulhaber hajtásrendszerek igazolják teljesítőképességüket a válogatás, a szállítás és a robotikai megoldások területén is. Az intralogisztikában alkalmazott megfelelő szállítási struktúrák minden iparágban előfeltételnek számítanak annak érdek
A volt Club Aliga 47 hektáros területén tervezett beruházások első elemeként elkészült a Balatonvilágos Aliga Port, amely május 31-én megnyitja kapuit a hajósok előtt. A 213 téliesített hajóhellyel ellátott, új okosmérővel felszerelt e-kikötő a Balaton legújabb kikötőjeként kezdi a nyári szezont. Előre gyártott tartószerkezete, járóelemei és a térk