A Karmelita helyett ezúttal a Fidesz-székháznál ért véget a pedagógusok státusztörvénye elleni tüntetés, ahol rendőrsorfal várta a tömeget. Volt olyan résztvevő, aki szerint gumibottal ütötték a gerincét a rendőrök, kollégánk pedig azt is felvette, ahogy előkerül a sokkoló.
A magyar könnyűzene legendás alakja Veiszer Alindának beszélt az István, a királyról, Medgyessy Péter segítségéről, és arról, miért nem nézte meg a Pozsonyi csatát.
Háromnapos csúcstalálkozóra gyűltek össze a G7-es országok, illetve az Európai Unió vezetői Hirosimában. A megbeszéléseken kiemelten foglalkoznak az ukrajnai háborúval és Kína növekvő befolyásával. Az Európai Bizottság elnöke azt mondta: az EU stabil kapcsolatot akar Kínával, de Hongkong, Tibet és az ujgurok elnyomása kapcsán továbbra is hangot ad
Népszerű amerikai filmekben gyakran látjuk azt a jelenséget, amikor a cipők számára külön gardróbszekrénnyel rendelkeznek a hölgyek és az urak. Ezzel szemben a magyar valóság azt mutatja, hogy a férfiak egyetlen cipőt hordanak egészen addig, amíg az fennmarad a lábukon, míg a nők esetében valamivel jobb a helyzet, de még ezzel együtt is van miben é
Mind a jövedelmi különbségek, mind a rendes megélhetéshez szükségesnek tartott pénz mennyiségét illetően óriási különbségek mutatkoznak a magyarországi nyugdíjasok között. A legszegényebbek szerint a jövedelmük még a nagyon szűkös megélhetésre sem elegendő. Ahhoz pedig, hogy valamelyik réteg legalább azt mondhassa, hogy átlagosan megél a pénzéből,
Hétfőn befejeződik az M3-as metró felújítása, aznap délutántól minden állomáson újra megállnak a metró szerelvényei. A felszabaduló buszsávokat a kerékpáros közlekedés kapja meg, de a belső tengelyen megmarad a 2x2 autóforgalmi sáv. Mutatjuk az átalakítások ütemezését és a felszíni tömegközlekedés változásait is.
Gondolkodtál már valaha azon, hogy a legtöbb stoptábla miért piros? Vagy hogy az olyan színek, mint a sárga és a narancssárga, vajon miért képesek melegségérzetet kelteni? A színek valójában jelentősen befolyásolhatják azt, ahogyan gondolkodunk, cselekszünk és érzünk. Az pedig, hogy pontosan mi a kedvenc színed, a színpszichológia szerint jóval töb
Aki talál egyet a bérautójában, és a kertjébe, teraszára vagy akár az ablakpárkányára telepíti, sokat tehet az egyre fogyatkozó méhek városban való túléléséért. A különleges kisházakat érdemes szél- és esővédett, lehetőleg napfényes területre helyezni és alaposan rögzíteni. Segítségükkel visszaadhatunk a beporzó rovaroknak egy kis életteret, amel
A családtag munkadíj nélküli, ingyenesen vállalt "beugró" munkáját ingyenes megbízási szerződéssel le lehet-e papírozni? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
A benőtt szőrszálak olykor elképesztően kellemetlenek tudnak lenni, főként a bikinivonalon. Van néhány tanács viszont, melyeket megfogadva rengeteget tehetünk azért, hogy megelőzzük őket.
Kijevet erős dróntámadás érte péntek éjjel, az ukrán légvédelemnek sikerült visszavernie a támadást, de a lehulló roncsok tűzt okoztak több lakókörzetben ukrán források szerint – írja a The Guardian napi hadiösszefoglalója.
A felmérések alapján jelenleg a hazai termelői gabonatárolói kapacitás felében lehet termény. Ez az arány a korábbi évekhez viszonyítva nagyon magas, de a nyári aratásból származó terménymennyiség számára biztosan elegendőek a szabad kapacitások. A tavalyi termésből, az elmúlt hónapokban beérkezett importból felhalmozott készletek a feldolgozók szá
Tizenévesek skandáltak a szüleikkel együtt a szabad oktatásról, a korábbi könnygázazástól pedig úgy felpaprikázódtak tüntetők, hogy még az üres Fidesz-székházhoz is elmentek. A státusztörvény és a rendőri túlkapások elleni tüntetés belülről.
A győzelemmel a vendégcsapat az ötödikről a harmadik helyre lépett előre. A Debrecen, amely ugyancsak a dobogóért harcol, szombaton megelőzheti a Puskás Akadémiát, de ehhez győznie kell a bajnok Ferencváros vendégeként.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Annyi hír jött mostanában L. L. Junior – kivétel nélkül kudarccal végződött – nőügyeiről, hogy a Naphire.hu szerkesztősége a ChatGPT-hez fordult, hogy írjon nekünk egy cikket a rapper és a nők kapcsolatáról. Elég nagy butaságokat kaptunk válaszul.
Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy „néhány száz főből álló agresszív tömeg” a pénteki esti diáktüntetés után, este 8 és 9 óra áttörni a rendőrsorfalat Budapesten, a Rippl-Rónai utcánál – mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője.
Ismét felmentette a bazini székhelyű szlovák különleges bíróság Marián Kocner nagyvállalkozót az alól a vád alól, hogy 2018-ban megrendelte Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolását, a megrendelésben közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát viszont a bíróság az első eljárástól eltérően 25 év szabadságvesztésre ítélte. A Tasr szlovák közszolg
Pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly májusban kezdődött a lejtmenet az ingatlanpiacon. Az adásvételek száma pedig azóta rég nem látott mélypontra süllyedt. Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a vevők arra várnak, hogy majd visszaesnek az árak. Mint mondta, reálértéken az árcsökkenés ugyan az ország egyes területein megt
Mostanra valószínűleg már te is hallottál az új italtrendről. Ha a #skintok rajongója vagy, akkor már ismered a kollagénnel, ezzel a „mágikus" fehérjével felturbózott italokat, amely a bőrnek erőt, hidratáltságot és fiatalos megjelenést kölcsönöz.
A jövő egészségügye ma még elképzelhetetlen komplexitással szolgálja majd ki a páciensek egyedi igényeit. Mindazonáltal a robbanásszerű digitális fejlődés még mindig elmarad a más iparágakban tapasztalttól, így a szektor szereplőinek számos lehetősége akad javítani a hatékonyságon. Exponenciálisan nő az egészségügyi adatok mennyisége és összetettsé
Gazdaságosabb működés, mindenhol színvonalas és egységes ellátás – ezzel érvelt korábban az államosítás szükségessége mellett Takács Péter egészségügyi államtitkár.
Míg pár évtizeddel ezelőtt csak az újságírók és tudósok papírra vetett tapasztalásaiból tájékozódhattunk, ma már elég bekapcsolnunk a laptopunkat vagy lendíteni párat okostelefonunk képernyőjén, és máris premier plánban ismerhetjük meg a világot. És ha még egy jó adatvizualizációs szakember is társul a megismeréshez, az élmény, döbbenet és sokkhatá
Meghan Markle az egyik legtöbbet emlegetett nő a világon, ezáltal pedig nem meglepő, hogy egyes múltbéli képei vagy bejegyzései vírusként terjednek időnként az interneten. Nemrégiben Markel édesanyjáról, Doria Raglandről leírt szavai kerültek a címlapokra. Ebben nyilvánvalóan nagy szerepe volt a múlt hét vasárnap tartott amerikai anyák napjának.Dre