2023. május 20. szombat

máj. 20
8:09
Különleges kinccsel bővült az UNESCO világemlékezet-listája (Infostart)
Felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világemlékezet-listájára a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárban őrzött, a tinta színe után Arany Kódexnek nevezett Codex Aureus – írja a Krónika című erdélyi hírportál a Román Nemzeti Könyvtár bejelentésére hivatkozva.
máj. 20
8:09
Bohár Dániel: Káoszt akarnak, de nem fog sikerülni (Mandiner)
Ez nem az az ország.
máj. 20
8:09
Még nem tudod, milyen a kombucha? Egy magyar srác most ezzel próbál betörni az üdítőpiacra (Forbes)
Sokan még azt sem tudják, mi az a kombucha, Pesti Richárd mégis ezzel akar új színt hozni a hazai üdítőiparba. Élelmiszermérnökként szerzett tudásával meggyőzte a Fehér Nyúl vezetőit is, náluk készülnek a fermentált italok.
máj. 20
8:15
Marics Peti falja a nőket, belevetette magát a csajozásba: Tóth Andival való szakítása óta már a harmadik bombázót hódítja meg (Blikk)
Tóth Andival való szakítása után Marics Peti megállás nélkül csajozik. Először egy korábban a klipjében szereplő táncoslánnyal, most pedig Kovács Gyopárral hozták hírbe. Barátai szerint azonban az énekes egyelőre nem vágyik komoly kapcsolatra, csak ismerkedik.
máj. 20
8:15
Hanga Ádámék bejutottak az Euroliga döntőjébe (Magyar Hírlap)
A negyeddöntőben a szerb Partizan ellen 0–2-ről történelmi bravúrral 3–2-re fordító spanyol királyi gárda az elődöntőben az ősi rivális Barcelonával – Hanga előző csapatával – szállt szembe.
máj. 20
8:15
Közös fotón a világ legfejlettebb hét államának vezetői (Növekedés)
Ma folytatódott az iparilag legfejlettebb államok G7 csúcstalálkozója Hirosimában.
máj. 20
8:15
Országos küldöttgyűlést tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos küldöttgyűlést tartott a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumban, Gödöllőn. Ez eseményen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökének köszöntőjét követően Nagy István agrárminiszter az orosz-ukrán háború hazai agráriumra gyakorolt hatásairól szólt.
máj. 20
8:15
Bottas megmentené a szívéhez közel álló versenypályát (Racing)
Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szeretné feltámasztani az anyagi csődbe kerülő finn versenypálya, a KymiRing projektjét, és már meg is kezdte az erről szóló tárgyalásokat. A pályán – ami akár a Forma-1 és a MotoGP mezőnyét is vendégül láthatná – 2019 folyamán már rendeztek egy kisebb MotoGP tesztet, mielőtt egy, a Dorna Sports-szal kötött
máj. 20
8:15
Volt kijevi nagykövet: Még nem merítettünk ki minden lehetőséget egy Orbán-Zelenszkij tárgyalás megszervezésére (Telex)
Ő személyesen nem találkozott magyarellenességgel Ukrajnában, szerinte ez csak propaganda.
máj. 20
8:15
Titokzatos befektetők jelentek meg a magyar városban – mi történik? (naphire.hu)
Hullámzó tranzakciószámok mellett kitartó áremelkedés jellemezte az elmúlt években a szeged ingatlanpiacot, ahol újra meghatározóak a befektetési célú vásárlások - tájékoztatta a Duna House pénteken az MTI-t.
máj. 20
8:21
Az Alpine F1-es istálló a legkörnyezetbarátabb csapat a mezőnyben (Alternatív Energia)
Az Alpine F1 Team a Haas, a Mercedes, a McLaren, az Aston Martin és a Sauber köréhez csatlakozott.
máj. 20
8:21
Ők tényleg együtt voltak? Sztárok, akik még a hírnév előtt randiztak egymással (Femcafe)
Természetesen a sztárok életében is voltak első szerelmek és szakítások, azt azonban talán csak kevesen tudják, hogy vannak olyan hírességek, akik valaha egy párt alkottak.
máj. 20
8:21
Nem mindennapi fejlesztés a hazai tejiparban (Márkamonitor)
A Sole-Mizo Zrt., a Medifood Hungary Innovation Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem konzorciuma a Széchenyi Terv Plusz program keretében 996,44 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert, mely lehetővé teszi a Ginop-Plusz-2.1.1-21-2022-00048 azonosítószámú, „Tejfehérje-alapú, speciális célra szánt élelmiszer és
máj. 20
8:21
Így szúrt oda a hollywoodi woke-őrületnek Elon Musk (Mandiner)
Feltette a kérdést, kinek kellene játszania Hófehérkét.
máj. 20
8:21
Új törvényjavaslat: mehet a dutyiba az, aki éjszaka utasokat szállít! (Autószektor)
Az olasz Nemzeti Statisztikai Hivatal (ISTAT) legfrissebb, 2021-re vonatkozó adatai szerint a 15-29 éves korosztályban a közúti balesetek a vezető halálozási okok, az összes halálozás 35%-át teszik ki. Jóval megelőzve az öngyilkosságokat (12%) és a rákot (13%). Az okok, amelyek leggyakrabban kiváltják ezeket a tragédiákat? A lista élén a figyelemel
máj. 20
8:27
Többféle biztosítás is kellhet a kerékpártulajdonosoknak, és készülhetnek az e-rolleresek (Infostart)
"A kerékpárbiztosítás elég mostoha körülmények között van ma Magyarországon" - mondta az InfoRádióban Cselovszki Zsolt, aki felhívta a figyelmet egyes, az e-rollerekkel kapcsolatos szabályokra is.
máj. 20
8:27
Már éjszaka rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a rendőrök „az erőszakos tüntetésről” (444.hu)
A rendőrök felé dobott tárgyakat ki is állították.
máj. 20
8:27
Neked is tele a puttonyod? Csináld ezt ahelyett, hogy kiborulnál a gyerekre (Femcafe)
Egyre több minden került a hátizsákomba a nap folyamán. A súlyától már kezdett beállni a vállam. Véletlenül fejbe is kólintottam vele a mellettem ülőt a villamoson. Ráadásul a pántja is megreccsent, ahogy leszálláskor a hátamra kaptam. Pont, amikor hazaértem, és már a kulcsomat kerestem, végleg elszakadt, és kiborult belőle minden.
máj. 20
8:27
Napi horoszkóp: Az Oroszlánra erotika, a Skorpióra jó szex vár - május 20. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
máj. 20
8:27
Belehalunk: Majka brutálisan sok pénzt keres, kiderült a pontos összeg? (Promotions)
Úgy tűnik, hogy Majkának elég sok pénz ütötte a markát, amiért elvállalta a TV2 sikerműsorát.
máj. 20
8:27
ESET: Eltérően reagálnak a kiberbiztonsági fenyegetésekre a gazdasági szektorok (Magyar Hírlap)
Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET kutatói különböző iparágakban tevékenykedő kis- és középvállalkozást (kkv) kérdeztek.
máj. 20
8:27
Rekordévet zárt az ipari és logisztikai ingatlanok piaca (Transpack)
Rekordévet tudhat maga mögött a hazai ipari és logisztikai ingatlanok piaca, és idén tovább nőhet a szegmens.
máj. 20
8:27
John Deere kombájnok – Betakarítás mesterfokon (GépMax)
Közeledik a nyári betakarítási szezon, amely minden gazdálkodónak az évben az egyik legfontosabb művelet
máj. 20
8:27
Még két hétig igényelhető a támogatás (Agrárágazat)
Mezőgazdasági termelőknek: még pályázható a tejhasznosítású szarvasmarha ágazatot érintő állatjóléti támogatás, ha a feltételek adottak.
máj. 20
8:27
Szűkül a konkurencia, növekszik a kereslet a magyar dinnyére (Mezőhír)
Időjárási, munkaerő- és fuvarozási gondok akadályozzák a dél-európai dinnyebeszállítókat.
máj. 20
8:27
Tanak: A portugál tapasztalatok sokat segítenek a fejlesztésben (Racing)
Ott Tanak szerint a Ford Puma még mindig nagy hátrányban van a Hyundai és Toyota autóival szemben, ugyanakkor a portugál tapasztalatok sokat segítenek a hátrány csökkentésében.
máj. 20
8:27
Íme a 10 legszebb elektromosautó-töltőállomás a jövőből (Villanyautósok)
Nemzetközi pályázatot hirdettek a jövő töltőállomásainak megtervezésére.
máj. 20
8:27
Megkérdeztük a ChatGPT-t L. L. Junior nőügyeiről, megdöbbentő választ kaptunk (naphire.hu)
Annyi hír jött mostanában L. L. Junior – kivétel nélkül kudarccal végződött – nőügyeiről, hogy a Naphire.hu szerkesztősége a ChatGPT-hez fordult, hogy írjon nekünk egy cikket a rapper és a nők kapcsolatáról. Elég nagy butaságokat kaptunk válaszul.
máj. 20
8:33
Mi történik a testtel, ha az ember csak négy-hat órát alszik naponta (Magyar Hírlap)
Valóban szükségünk van napi nyolc óra alvásra?.
máj. 20
8:33
Újra erőszakos tüntetésbe torkollott a baloldal akciója (Demokrata)
Erőszakkal próbálták áttörni péntek este a rendőrsorfalat Budapesten agresszív tüntetők.
máj. 20
8:39
Hatalmas lángok csaptak fel Nyíregyházán, nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók (ATV)
Teljes terjedelmében égett egy autószerelő műhely.
máj. 20
8:39
Erősebb és takarékosabb lett a kombi Suzuki (Autónavigátor)
A külsőségeket tekintve egyedül a fényszórók estek át érdemi változáson. Az első világítótestek esetében a LED-es nappali menetfény és az
máj. 20
8:39
Kínában is fogják gyártani a debreceni BMW-ket (autopro)
A Neue Klasse széria 2026-ban mutatkozhat be Kínában.
máj. 20
8:39
Tajvani elnök: a háború nem opció (Demokrata)
A világnak és Tajvannak is az az érdeke, hogy fennmaradjon a béke és a stabilitás, mondta Caj Ing-ven.
máj. 20
8:39
Nyugatra tartó radioaktív felhőről beszél a Kreml, független bizonyíték nincs erre (Mandiner)
Az oroszok állítása szerint a szegényített uránnal töltött lőszerek megsemmisítése okozta ezt. Állításaikat más bizonyíték nem támasztja alá.
máj. 20
8:39
Megdöbbentő nyilatkozat Győrfi Páltól Gálvölgyi-ügyben (naphire.hu)
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az ATV és az index.hu közös podcastjában, Rónai Egon vendégeként szólalt meg a Gálvölgyi-üggyel kapcsolatban. Győrfi Pál részletesen elmondta, mi történt aznap.
máj. 20
8:45
12 ezer ember jelent meg a magyar határon, és a rendőrök beengedték őket (Menedzsment Fórum)
Továbbra is rendkívül sok menekült érkezik Ukrajnából.
máj. 20
8:45
Időjárás ma: szinte tökéletes idő lesz, egy dologra viszont nagyon figyeljen oda! (Blikk)
Általában sok napsütésben lesz részünk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Néhol záporeső, esetleg egy-egy zivatar nem zárható ki. Az északkeleti, keleti szelet már nagyobb területen kísérhetik élénk lökések.
máj. 20
8:45
Készítsen ropogós haltepertőt Fásy Ádámmal: itt egy tökéletes recept (Blikk)
Annak is érdemes megkóstolnia, aki nem igazán szereti a halat.
máj. 20
8:45
Állandó ápolásra szorul? Galambos Lajos tovább próbálkozik (Infostart)
A zenész a legfrissebb hírek szerint most egy újabb beadvánnyal fordult a hatósághoz.
máj. 20
8:45
Félbeszakadtak az Egyesült Államok fizetésképtelenségének elkerüléséről szóló politikai tárgyalások (Magyar Hírlap)
A tárgyalások tétje, hogy az Egyesült Államok júniusban képes lesz-e törleszteni államadósságának lejáró részét.
máj. 20
8:45
Barack Obamát is kitiltották Oroszországból (Mandiner)
Ez a bosszú az oroszellenes szankciókra.
máj. 20
8:51
A rendőrök segítségével jutottak át rengetegen a magyar határon (Privátbankár)
Még mindig rendkívül sok menekült érkezik Ukrajnából.
máj. 20
8:51
Győrfi Pál a Gálvölgyi-ügyről: nekünk ugyanúgy fáj, ami történt (ATV)
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az ATV és az index.hu közös podcastjában, Rónai Egon vendégeként most újra megszólalt a Gálvölgyi-üggyel kapcsolatban. Győrfi Pál részletesen elmondta, mi történt aznap.
máj. 20
8:51
„Az árverés napja ünnep” – Interjú Fertőszögi Péterrel, a BÁV ART művészeti vezetőjével (WMN)
„Angol nyelvterületen szokták mondani, hogy a műkereskedelmet a három D mozgatja: dept, death, divorce (adósság, halál, válás), de emellett még lehetnek más okok is, mint például a betegség” – mindenesetre a BÁV ART néhány nap múlva megrendezendő árverésére lenyűgöző kínálat jött össze, és az aukciósház művészeti igazgatója most érdekes történeteke
máj. 20
8:51
Homokvihar-hatástalanító felhőkarcolók és homokakkumulátorok (Magyar Hírlap)
A Közel-Kelet furcsa tervei.
máj. 20
8:57
A Kreml szerint radioaktív felhő tart Ukrajnából nyugatra (Blikk)
A Nyugat által Ukrajnának szállított, szegényített urántartalmú lövedékek megsemmisítése után egy radioaktív felhő keletkezett, amely Európa felé sodródik – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, a Biztonsági Tanács titkára pénteken.
máj. 20
8:57
Ratatics elmondta, milyen tervei vannak a Molnak Szlovéniában (Portfolio)
Kétéves folyamat végéhez ért azzal a Mol, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a vállalatnak az OMV Slovenja felvásárlását – erről Ratatics Péter, a Mol Magyarország operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatója beszélt az InfoRádiónak.
máj. 20
8:57
A magyar rendőrség világklasszis internetes csalókra figyelmeztet (Promotions)
Ötletes videóval rukkolt elő a Youtube-on a hatóság, mert újra egyre több az átverés.
máj. 20
8:57
Megjelent a ChatGPT iOS alkalmazása (BitcoinBázis)
Az OpenAI bejelentette, hogy kiadta a ChatGPT alkalmazást az Apple iOS rendszerére. Az alkalmazás egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető

Keresés