Már azoknak a családoknak is elég nehéz a helyzete, amelyek jogosultak valamilyen állami otthonteremtési támogatásra, ám akiknek egyáltalán nem jár semmilyen állami segítség, azoknak jelentős anyagi terhek vállalása, vagy csak családi segítség mellett sikerülhet a budapesti lakásvásárlás - hangzott el az MNB legfrissebb Lakáspiaci jelentésének bemu
Az idén is fennmaradhat az alacsony lakáspiaci kereslet az MNB várakozása szerint. A külföldi vásárlók érdeklődése ugyanakkor kitart, főleg a Dél- és Nyugat-Dunántúlon, valamint Budapest belső kerületeiben nőtt az arányuk tavaly. Jól tette, aki lakásba fektetett az elmúlt hét évben.
Vasárnap szinte egyszerre tört ki három nagy vulkán a Föld három különböző pontján. Az Etna hosszabb szünet után lépett működésbe, Afrika egyik legaktívabb vulkánja is felébredt, a Nyamulagira hömpölygő lávafolyam vörösre festette az égboltot, Mexikóban pedig a Popocatépetl nevű vulkán fél napja ontja magából a hamut.
Lothar Matthäus szerint a bajnoki cím esetleges megszerzésétől függetlenül azonnali változásokra van szükség a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Bayern München labdarúgócsapatánál.
2022 után a 2023-as év is óriási kihívást jelent a szektor számára: a magas infláció kivétel nélkül minden vendéglátóhely életét befolyásolja, hiszen a fizetőképes hazai vendégek költési képessége és száma folyamatosan csökken. Az éttermek tartalékai végesek, és a gazdasági válságot követő fellendülés igényeire egy elgyengült ágazat nem fog tudni m
A Real Madrid csatára, Vinicius Junior azt mondta a La Liga a rasszistáké, miután az ellenfél szurkolói ismét dicstelen módon szidalmazták őt egy mérkőzésen.
Mi a közös a Silicon Valley, a Signature és a First Republic Bankban? A válasz viszonylag egyszerű: azon túlmenően, hogy az elmúlt hónapokban mindhárom pénzintézet bedőlt, rendkívül nagy kitettséggel rendelkeztek a kereskedelmiingatlan-piacon is. A kisebb mérlegfőösszegű bankokat ugyanis e tekintetben kevéssé szabályozzák, így meg tudták tenni azt,
Jennifer Lawrence játékos közvetlenségével egy pillanatra sem szűnik meg ikonikusnak lenni. A színésznő egy lélegzetelállító estélyiben tért vissza a vörös szőnyegre, ami alatt bizony jól olvastad, flip-flop papucsot viselt.
Magyarországon minden hetedik párt érintheti a probléma, hogy akár éveken keresztül nem sikerül a spontán fogantatás – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence.
Európai márkakereskedőivel együttműködve a vállalat teljes egészében újragondolja az EV-k megvásárlásához vezető folyamatot, amelynek a jövőben minden lépése online hozzáféréssel is elintézhető lesz. Az új stratégia szerint az érdeklődők online bemutatótermekben és virtuális tesztvezetéseken ismerhetik meg az autókat, akár otthon egy fotelben ülve,
Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. A kedvező téli és tavaszi időjárásnak, valamint az utóbbi hetekben lehulló csapadéknak köszönhetően várhatóan az őszi vetésű növények jó termésátlagával számolhatnak a hazai gazdák.
A Mordinals, más néven Monero Ordinals, a Monero blokkláncon tárolt tranzakciók melletti adatok beírására szolgálnak. Ez az egyedülálló funkció lehetővé
A Magyarországon rendelettel szabadon engedett embercsempészek miatt Ausztria megerősítette az ellenőrzést a keleti határán, valamint bekérették a bécsi magyar nagykövetet is.
Néhány nap múlva lesz a nyolcadik házassági évfordulónk, az együtt töltött évek száma pedig már bevallhatatlanul sok. Tizenöt éves voltam, amikor összejöttünk. Ki gondolta volna azon a decemberi délutánon, hogy a gimis szerelemből egy életre szóló kapocs lesz? Sokak szerint mi vagyunk az álompár. Gyakran megkérdezik, hogy mi a titkunk. Ezen gondolk
A Foreign Policy amerikai lap annak járt utána, hogyan csinált az Orbán-kormány Magyarországból sikeres modellt az amerikaiak számára, és miért jönnek ide oly sokan a tengeren túlról.
Összkerékhajtás, turbó, öthengeres: az Audi Coupé S2 motorháztetője alatt egy ménes rejtőzik, amely csak arra vár, hogy valaki szabadjára engedje. Az autópálya ördöge, a hegyi szerpentinek párduca, abszolút vezetési élményt nyújt, nem kérdés.
Rekordbírságot szabott ki az EU adatvédelmi bizottsága a Facebook anyavállalatára az európai felhasználói adatok Egyesült Államokba való továbbítása miatt – írja a CNBC. Az amerikai közösségi média óriás közölte, hogy fellebbez a döntés ellen.
A középső gyerekekként születő embereket sokan tartják furcsának, esetlennek, sőt mi több igazi fekete báránynak, aki nem találja a helyét a családban és az életben sem.
A jelzáloghitelek thm-jében májustól fel kell tüntetni a kölcsönhöz kötelező lakásbiztosítás díját. A hitelfelvevőknek azonban nem muszáj rábólintaniuk arra a konstrukcióra, amit ajánlanak nekik.