2023. május 22. hétfő

máj. 22
10:09
Megjelent a HVG Munkajog 2023 különszám – digitális változatban is (Adózóna)
A HVG legutóbbi munkajogi különszámának megjelenése óta több ponton – javarészt 2023. január 1-jétől – változott a munka törvénykönyve, elsősorban azzal a céllal, hogy a módosított jogszabály segítse elő a koherens jogalkalmazást, illetve harmonizáljon az európai uniós joggal. Ennek kapcsán az Országgyűlés a munka és a magánélet egyensúlyával, ille
máj. 22
10:09
Májustól újra teljes a kínálat: megéri lakástakarékba tenni a pénzünket? (Bank360 blog)
Májustól teljes gőzzel mennek a lakástakarék-pénztárak: a Fundamenta sokáig egyedüliként kínált ilyen lehetőséget, de aztán márciusban visszatért az OTP, az Erste pedig májusban kezdte újra az értékesítést. Állami támogatás már nincs hozzá, viszont ahhoz hasonló kamatbónusz igen. Megnéztük, hogy kinek miért érheti meg lakástakarékba tenni a pénzét,
máj. 22
10:09
Éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallási határideje (Demokrata)
A NAV központi ügyfélszolgálatai 18 óráig, a telefonos NAV Infóvonal 20 óráig hosszított nyitvatartással várja az ügyfeleket.
máj. 22
10:09
Húsz hónap után megsemmisítette a külügy egy lélegeztetőgép-bizniszben részt vevő cég átláthatósági papírjait (Telex)
A Transparency International próbálta kikérni a papírokat 2021 óta.
máj. 22
10:15
Még hogy 24 százalék! Valójában 40-nél is magasabb lehet az infláció (Privátbankár)
Ekkora drágulásról beszélnek a fiatalok.
máj. 22
10:15
Berendelte a magyar nagykövetet az osztrák külügyminiszter (Blikk)
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter hétfői közleménye szerint minisztériuma berendeli a magyar nagykövetet.
máj. 22
10:15
"Nagyon sokat vártam erre" - Megszólalt Hanga Ádám (Infostart)
Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója vasárnap este csapatával legyőzte az Olimpiakoszt az Euroliga döntőjében, ezzel pedig ő lett az első magyar játékos, aki megnyerte a rangos európai sorozatot.
máj. 22
10:15
Kitalálta Kína, mihez kezd a sok időssel a társadalomban (Portfolio)
A demográfiai válság megoldása érdekében Kína elrendelte, hogy minden tartomány dolgozzon ki egy alapvető idősgondozási rendszert 2025-ig – írja az állami Hszinhua hírügynökségre hivatkozva a Reuters.
máj. 22
10:15
Szijjártó Péter: Nagy nyomásgyakorlás várható Brüsszeltől (Magyar Hírlap)
Ma tárgyalnak többek között a szankciókról is.
máj. 22
10:15
Ez még nyávogni is tud: autóként hirdette meg macskáit egy menhely (Mandiner)
Fogadjunk, hogy ilyet még nem látott!
máj. 22
10:15
Riasztották a darázsvadászokat: Több tízezer méh jelent meg egy egri társasháznál (naphire.hu)
Egy fenyőfát szállt meg a méhraj.
máj. 22
10:17
Komplett fegyverarzenállal próbált meg belépni egy férfi Magyarországra (Portfolio)
17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy albán férfinál a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
máj. 22
10:17
Németország elöregszik, ezért a fiatalabbaknak is választójogot adna az államfő (Mandiner)
Változtatna a német választójogon Frank-Walter Steinmeier, a Bundestag ciklusait is meghosszabbítaná a válságokra hivatkozva.
máj. 22
10:21
A fiatalok is panaszkodnak az inflációra (Piac és Profit)
A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.
máj. 22
10:21
Szlovákia felé szigorítják a határellenőrzést: sok magyar utazót érinthet (Blikk)
Május 24-től június 8-ig ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést a Szlovákia, illetve Ausztria, Magyarország, Lengyelország, illetve Csehország közötti határátkelőhelyeken és a nemzetközi reptereken.
máj. 22
10:21
Figyelmeztet a NAV: fontos határidő jár le ma éjfélkor, akár büntetés is járhat érte (Portfolio)
Lejár hétfőn éjfélkor a személyi jövedelemadó (szja) bevallási határideje, az adóhivatal összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a telefonos NAV Infóvonal 20 óráig hosszított nyitvatartással várja a tervezettel, bevallással, 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérőket - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn
máj. 22
10:21
Veszedelmes fertőző kór les a magyarokra, ha beüt a meleg: ilyen tünetekkel azonnal menj orvoshoz (Pénzcentrum)
A múlt évben jelentősen emelkedett a Lyme-kóros esetek előfordulása a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi tájékoztatása szerint. Október közepéig csaknem 18 százalékkal több fertőzöttet regisztráltak, mint 2021 azonos időszakában. A leggyakrabban június és július folyamán fordulnak elő fertőzések, azonban már májusban jelentősen emelk
máj. 22
10:21
Már csak három hétig adhatók be szankciómentesen az egységes kérelmek (Agroinform)
A 2023. június 9-ét követően beadott egységes kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül visszautasítják.
máj. 22
10:21
Döbbenetes támadás: leszúrta volt barátnőjét egy 17 éves fiú (ATV)
A tinédzser képtelen volt feldolgozni, hogy a vele egyidős lány szakított vele.
máj. 22
10:21
Az üveges vagy a dobozos sör a finomabb? (Hamu és Gyémánt)
Az üvegben vagy a dobozban változik meg jobban a sör íze? Egy kutatás igyekezett megválaszolni a kérdést.
máj. 22
10:21
Nem aprózta el a Röszkénél megállított albán férfi: 17 gépkarabély, kettő géppisztoly és két pisztoly volt nála (Mandiner)
Komplett fegyverarzenált találtak a borítás mögött.
máj. 22
10:21
Hét ember halt meg a hétvégén az utakon (Autószektor)
A szolgálatot ellátó állomány összesen 503 személyt fogott el, közülük 87 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 234 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 513 embert állítottak elő, köztük 205 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 26 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 252 esetben történt
máj. 22
10:21
Már a kövér emberek is veszélyesek a Földre (AC News)
Eddig a tehenekkel volt baj, most a kövérek kerültek sorra – és nem a klimaaktivisták abszurd túlzása okán.
máj. 22
10:27
Cuki fotón, ahogy Rúzsa Magdi hármas ikrei lámákat néztek egy vajdasági vadasparkban (SzMo)
Nagyon édes fotót posztolt az énekesnő, szét is lájkolták az Instagramon.
máj. 22
10:27
Sok napsütés, helyenként zápor várható a héten (Agrofórum)
Folytatódik a kora nyárias idő a héten is, 24-29 Celsius-fokos maximumokkal, majd szerdától változékonyabbá válik az idő, többfelé lehet zárpor, zivatar, de a hét végére ismét visszatér a sok napsütés.
máj. 22
10:27
Több ukrán is részt vehetett az Északi Áramlat elleni merényletben (Magyar Hírlap)
Egy kamucég is feltűnt az ügyben.
máj. 22
10:27
Magyarország elengedte az embercsempészeket, Hegyeshalomnál már érezhető is a következmény (Forbes)
Összesen 2600 börtönbüntetésre ítélt embercsempészt enged el a magyar kormány, egyetlen feltétel: a szabadulásuk után el kell hagyniuk az országot.
máj. 22
10:27
Különleges csokoládészobrokat adományozott a Mate a Bethesda Gyermekkórház kis betegeinek (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete egyedülálló csokoládészobrokat adományozott a Bethesda Gyermekkórháznak, melyeket 14 óra alatt készítettek el a csokoládé-artisztika kurzus hallgatói.
máj. 22
10:27
Meglepetés Nyirádon – kiestek az esélyesek (Racing)
Kárai Tamás hazai pályán hibázott a döntőben, Benyó nem tudta kihasználni.
máj. 22
10:27
A bitcoin a legjobb megoldás a korrupció ellen, mondja Kiyosaki (BitcoinBázis)
A Gazdag papa, szegény papa híres szerzője kemény szavakkal illette Joe Biden amerikai elnököt és ismét a bitcoin befektetésre buzdít.
máj. 22
10:27
Villámteszt: Dacia Spring Electric 65 (Villanyautósok)
Hiába lett 44%-kal erősebb, nem a teljesítménye miatt Extreme a Spring.
máj. 22
10:27
Két hanyagul ellátott betege is meghalt egy Veszprém vármegyei orvosnak, eltilthatják a foglalkozásától (Telex)
Ok-okozati összefüggést ugyanakkor nem állapítottak meg a halálok és a kihagyott kezelések között.
máj. 22
10:33
Most menjen el tankolni, mert jön a córesz a kutakon! (Menedzsment Fórum)
Jelentősebben emelkednek szerdán az üzemanyagárak.
máj. 22
10:33
Még nem késő tankolnia, nagyobb drágulás közeleg! (Privátbankár)
Jelentősebben emelkednek május 24-én az üzemanyagárak.
máj. 22
10:33
Már közel 3 milliárd forintot költött saját részvényekre a Richter (Portfolio)
Tovább vette pénteken a saját részvényeit a Richter, április eleje óta már közel 3 milliárd forintot költött el a saját részvény vásárlási programja keretein belül.
máj. 22
10:33
Megdöbbentek a határőrök, elképesztő mennyiségű fegyvert próbált Magyarországra csempészni egy albán férfi (ATV)
17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy albán férfinál a röszkei határátkelőhelyen.
máj. 22
10:33
Híres hazafi nyugszik a Hősök tere alatt? Történelmünk nagy rejtélye mögött súlyos tévedés áll (Promotions)
A budapestiek többsége teljesen rosszul tudja ezt a Hősök teréről.
máj. 22
10:33
Újabb kettős mércét villant az EU: a görögnek elnézik azt, amiért a magyaroknak odacsapnak (Mandiner)
A görög kormány bár visszafordítja az illegális bevándorlókat, mégsem kap ezért éles kritikákat.
máj. 22
10:33
Irgalmatlanul kiakadt a német EP-képviselő azon, amit Orbánék tesznek Magyarországgal (Nyugati Fény)
Nem mondott túl jókat.
máj. 22
10:35
Általános sztrájk kezdődött a romániai közoktatásban (Mandiner)
Az érdekképviseletek szerint mintegy 150 ezer pedagógus és az iskolai kisegítő személyzet 60-70 ezer tagja szüntette be meghatározatlan időre a munkát.
máj. 22
10:37
Mennyei megyei: a kezdőkörben kérte meg barátnője kezét egy balatonfüredi focista (Mandiner)
Mindez az NB III-as Balatonfüredi FC-Nagykanizsa meccsén történt a hétvégén.
máj. 22
10:39
Már csak három nap maradt, aztán jön a büntetés a gazdálkodókra (Piac és Profit)
Május 21-ig 89 836 egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek több mint 77 százalékát, 69 677 darabot a kamarai falugazdászok segítségével. A kérelmek 2023. június 9-ig nyújthatók be szankciómentesen. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra az ezzel kapcsolatos ügyintézést.
máj. 22
10:39
A nap kérdése: ki fizeti az EPR-díjat, ha kicsomagol, illetve becsomagol? (Adózóna)
A csomagolószerekre is vonatkozó kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) kötelezettséggel összefüggésben több kérdés is érkezett az Adózóna oldalához. Ezek sokszor arra irányulnak, hogy adott esetben kinek kell megfizetni az EPR-díjat, azaz ki lesz a kötelezett. Tüske Zsuzsanna vámszakértő olvasói kérdés kapcsán tisztázza az EPR-rendelet szerinti c
máj. 22
10:39
Nagyanyáink házi praktikái legyek, darazsak, hangyák ellen (Édenkert)
A legyek, a darazsak és a hangyák ritkán kedvelt vendégek. Nagyanyáink módszereivel azonban vegyszerek nélkül tarthatod távol őket!
máj. 22
10:39
Kiderült, mi kell az online vásárlóknak (MMonline)
A legnépszerűbb termékkategóriák tekintetében nem történt változás az elmúlt évek során, ugyanakkor egyre több szolgáltatásfajta esetén is már az online vásárlást választják a felnőtt magyarok – derült ki a Reacty Digital 2023. áprilisi felméréséből. Szállítási módok tekintetében a csomagautomaták terjedése határozza meg az aktuális trendeket, fize
máj. 22
10:39
New York jelképe, a Brooklyn híd 140 éves (Magyar Hírlap)
A hídpillérek betonozásakor a világon elsőként használtak túlnyomásos süllyesztőszekrényeket.
máj. 22
10:39
Egyre tudatosabb az online vásárló (Üzletem)
Míg a termékkategóriák tekintetében nincs jelentős változás az elmúlt évek során, egyre több szolgáltatásfajta esetén választják az online vásárlást a felnőtt magyarok – derült ki a Reacty Digital 2023. áprilisi felméréséből.
máj. 22
10:39
Rekordközeli bevételt termelt a Ryanair egy év alatt (Telex)
A nyári csúcsidőszakban további növekedést érhet el az ír légitársaság.
máj. 22
10:39
Figyelem: éjfélkor fontos határidő jár le, sok magyar lehet érintett (naphire.hu)
Ha Ön is az utolsó pillanatra hagyta a személyi jövedelemadó bevallását, még van néhány órája.
máj. 22
10:45
Inflációs Akadémiát indít Gyurcsány Ferenc, Mészáros Lőrinccel reklámozza (Blikk)
Nem mindennapi dolgot jelentett be közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc: a Demokratikus Koalíció elnöke egy tanfolyamot indít, Inflációs Akadémia néven.

Keresés