A felek közös közleményében a japán cég - amely 2021-ben névleg kivonult a száguldó cirkuszból, ugyanakkor szakmai segítséget nyújt jelenleg is a Red Bullnak - kiemelte, a 2026-ban életbe lépő szabályváltozások miatt térnek vissza a sorozatba, ekkor ugyanis jelentősen megnő az elektromos energia felhasználása és az Aston Martin stratégiai partnere,
A Hyundai Motorsport hivatalosan még nem jelentette be, hogy ki lehet Dani Sordo idei váltótársa Craig Breen tragédiája után, azonban a média szerint már megvan a megfelelő személy.
Nem kaptak szót a státusztörvényről szóló szerdai egyeztetésen a pedagógus-szakszervezetek és a diákszervezetek képviselői, amit Pintér Sándor hívott össze.
Hét országból több mint húsz fellépő érkezik a szegedi Tengerhab Gyereknap című bábszínházi fesztiválra, amely szombattól hétfőig tart a Móra Ferenc Múzeum előtti téren.
Nicolae Ciuca román miniszterelnök szerdán megerősítette, hogy az eredeti ütemtervnek megfelelően pénteken benyújtja lemondását kormányfői tisztségéről.
A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a Kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A javaslat szerint 2023. július 1-től az évi 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vállalkozások számára lépne életbe a kötelezettség, az ennél alacsonyabb árbevételű szolgáltat
Nincsenek nácik, Ukrajna megerősödött, keserves, hosszú háború jöhet - önmagához képest is húzós interjút adott az orosz zsoldosvezér, aki saját magát nem Putyin séfjének, hanem a mészárosának tartja.
A holtankoljak.net információja szerint május 26-án pénteken a benzin nagykereskedelmi ára 8, a gázolajé 4 forinttal emelkedik. Várhatóan ugyanennyivel nőnek
Nem először fejti ki a véleményét a nemi megkülönböztetéssel kapcsolatban.Új filmje, a May December vasárnapi cannes-i sajtótájékoztatóján Natalie Portman a filmben bemutatott performatív nőiességről beszélt.„Az egész film annyira a teljesítményről és a különböző szerepekről szól, amelyeket különböző környezetben játszunk, különböző embereknek, mag
A NATO-tag Norvégia partjainál kötött ki szerdán a világ legnagyobb hadihajója, a General Ford repülőgép-hordozó, amely egy hét múlva a norvég hadsereggel közös hadgyakorlaton vesz részt.
A pedagógusbérek most is lehívhatóak, egyetlen törvénymódosítás hiányzik hozzá - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. 58 százalékon áll a tanári átlagkereset a diplomás átlagbérhez képest, és bár kérhetnék az átlagot, annak 80 százalékát kell most szerinte megragadni - de mindenkinek.
Megütheti a bokáját, aki Magyarországon nem regisztrált klímát szereltet be otthonában. A szürke- vagy feketeimportból származó berendezések nem rendelkeznek a hivatalos magyarországi importőr által biztosított garanciával, emiatt a gyanútlan végfelhasználóknak egy esetleges meghibásodás, de még az éves karbantartás is komoly anyagi ráfordítást jel
Az Ohiói Közegészségügyi Szövetség arra figyelmeztette az Egyesült Államok északi államait, hogy egy veszélyes agyevő amőba fertőzheti meg a lakosságot – írja a 24.hu.
Minél fiatalabb korban kezdjük el a formálni a gyerekek pénzügyi gondolkodását, annál tartósabban és mélyebben épülnek be a megfelelő magatartásformák a jövő generációinak szokásai közé. A takarékos és átgondolt gazdálkodás elsajátításában támogatja a kisiskolásokat a Pénziránytű Alapítvány legújabb szórakozva oktató fejlesztése. A Gyereknapra is n
Nem kaptak szót a pedagógus-szakszervezetek és a diákszervezetek képviselői a státusztörvényről szóló egyeztetésen, amit a belügyminiszter hívott össze szerdára.
„Annak érdekében, hogy a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatása átlátható szabályozási keretek között valósuljon meg, a hatályos foglalkoztatási szabályok és kedvezmények figyelembevételével olyan jogszabályi környezet kialakítására van szükség, amely a munkavállalás engedélyezésének szempontjából kedvezményes helyzetben lévő foglalkoztatók s
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 422 390, közülük 6 210 852-en a második, 3 905 398-an a harmadik, 425 861-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a Koronavírus Sajtóközpont az összesített adatokat ismertetve szerdán az MTI-vel.
A szerzetes mesélt az otthonaiban történt zaklatások és bántalmazások nyilvánosságra kerüléséről, a nőkről tett, nagy vitát kiváltó megjegyzéseiről és állítólagos szeretőjéről is.
Engedély nélküli gyógyszeres ampullákat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kamionban. A 8 millió forint értékű izzadásgátló és ránctalanító hatású készítményt egy ételtároló dobozban utaztatták Németország felé.
Komoly ideológiai vitákba torkollik Amerikában az állam közelgő technikai csődje. Nem klasszikus államcsődről beszélünk, ugyanis az USA tudná teljesíteni kötelezettségeit,
Májusban a vártnál jobban gyengült az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe, a kilátás megítélése javult, az aktuális állapoté erőteljesen romlott.
A Hindukus-hegység és a Himalája létfontosságú vízrendszerének az éghajlatváltozással összefüggő zavarai veszélyeztetik 16 ázsiai ország gazdasági fejlődését és energiabiztonságát - összegezte egy kutatás eredményeit a Reuters.
A Pilis, a Gerecse, valamint a Budai-hegység által közrezárt Dorogi-medencében található Leányvár ad otthont egy különleges hazai mezőgazdasági vállalkozásnak. A Herbafarm Kft. ugyanis nem mindennapi módon, csipkebogyót termeszt bio formában, közel 150 hektáros területen.
Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke azt mondta a HírTV-nek, hogy Ukrajna uniós csatlakozásának előfeltétele a kisebbségi és nyelvi jogok biztosítása.