Kávéztál már tölcsérből? Őrült új ötlet hódít Budapesten: egy hazai vállalkozópáros tölcsérből kezdte árulni brutálisan finom dél-amerikai kávéját, ez a ConTeCcino. A forradalmi kulináris ötlet hamar berobbant a közösségi médiában, hiszen nem csak ízélménynek páratlan, látványnak is extrém módon különleges.„Igazi világjárók vagyunk, és az egyik utu
Nehezen elviselhető, akár 30-40 Celsius fok feletti hőmérsékletre is felmelegedhetnek nyáron egyes házak. Kutatók több évszakon át vizsgálták a különböző épületeket, mérve a belső hőmérsékletet, hőingadozást és a komfortérzetet. Óriási eltéréseket tapasztaltak.
A Patriot rendszerek, amelyek harci szolgálatot látnak el nem elegendőek ahhoz, hogy lefedjenek minden várost és kritikus infrastrukturális létesítményt.
A BMW München és az FC Bayern München Basketball GmbH hosszútávú együttműködési megállapodást írt alá: 2023 júliusától a BMW müncheni fióktelepe lesz az ötszörös német bajnok mobilitási partnere, amelynek részeként tisztán elektromos meghajtású modelleket bocsát a játékosok és az edzőstáb rendelkezésére. A felek a partnerség égisze alatt a kosárlab
A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási jellemzőkkel bírnak: 75 százalékuk kész belföldi költözésre karrierjének építése érdekében, miközben 64 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakeresést is tervez. 72 százaléknyian legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tartanak itthon igényt – derült
Bár egyes gyakorlataiban és a gyakorlás tempója alapján a jógára hasonlít, de alapvetően a tradicionális kínai gyógyászatra (amelyre az akupunktúra és a 3-1-2 meridiántorna is) épülő öngyógyító mozgásforma.
Lehet, hogy Európa jó munkát végzett az orosz olajtól és gáztól való függőségének csökkentésében és az ukrajnai háború okozta energiaválság enyhítésében, de még nem jutott ki a bajból.
Közel tízezer szerencsés embernek vasárnap este precíz mozdulattal bekapcsolták az időgépet. Ott álltak lelkesen, táncra perdülve, miközben megelevenedett előttük az 1967-es Táncdalfesztivál. A helyszín a Budapest Park volt, a színpadon pedig a Katona József Színház művészei, megannyi népszerű énekessel kiegészülve. Különleges este volt ez május 21
Szerda éjfélig tolta ki ismételt hosszabbítással a személyi jövedelemadó (szja) bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezés beadási határidejét az adóhatóság kedden.
Újra rátalált a szerelem Köböl Anitára! Az ATV híradósa új párjával és annak kislányával érkezett A kis hableány premierjére. És bár próbálták titkolni a kapcsolatukat, a nyilvános helyen elcsattant csók, a szerelmes pillantások sok kétséget nem hagytak.
A legfejlettebb iparosodott országokat tömörítő G7-csoport csúcstalálkozóján részt vevő országok egyetértettek abban, hogy Kína segítségére van szükségük. Egy közös nyilatkozatban a G7 vezetői hangsúlyozták, hogy nem akarják bántani Kínát, hanem konstruktív és stabil kapcsolatot szeretnének ápolni vele. Ez mellett szeretnék, ha nyomást gyakorolna s
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,99 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 46 490,46 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: átlagos forgalom mellett h
Átfogó szemléletformálásra van szükség a lakosság körében az energiahatékonyságot illetően, hiába szólnak érvek ugyanis az elektromos és gázfűtés mellett, hosszú távon valójában mindkettő komoly anyagi terhet róhat a családokra.
Molnár Anikó, aki négy kiskutya büszke gazdája, nyíltan vállalja, hogy a házi kedvenceivel egy ágyban alszik. A modell elmondta, ez már többször okozott problémát a párkapcsolataiban.
Külügyminiszteri és védelmi miniszteri találkozók is voltak ma az Európai Unióban, a téma, mint mostanában mindig, a háború volt. És az, hogy Magyarország megint vétózni akar. Hazánk addig nem járul hozzá, hogy Ukrajna további uniós pénzt kapjon fegyverkezésre, amíg le nem veszik a feketelistájukról az OTP Bankot.
Hatalmas veszteség érte Paris Hiltont: elhunyt a kiskutyája, amely 23 évig volt a hűséges társa. A milliárdos hotelörökösnő érzelmes posztban emlékezett meg szeretett csivavájáról, Harajuku Bitch-ről.
A budapesti székhelyű Ganz-Gémtech csoport stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a nyugat-balkáni régió egyik legnagyobb építőipari szereplőjével, a belgrádi székhelyű Millennium Team cégcsoporttal - közölte Szerbia Köztársaság budapesti nagykövetsége kedden az MTI-vel.
Portugália egy Európa dél-nyugati részén található kis ország, ahová repülővel lényegesen gyorsabb és olcsóbb eljutni, mint autóval vagy vonattal. Több légitársaság közül lehet választani, a járatsűrűség általában jó, ami rugalmasabb tervezést tesz lehetővé.
Napjainkra a közösségi média komoly szerepet kapott mind a magánéletben, mind az üzleti világban. A korábban csak kedvelésre használt „like” szó már a mindennapi élet része, és talán sosem volt ennyire erős bennünk a megfelelési kényszer és az igény a kapcsolódásra, az embertársaink elismerésére. A közösségi média szerepe A közösségi média először
Az amerikai gazdasági aktivitás nőtt májusban a S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) kedden közzétett előzetes értékei alapján.
Vita robbant ki arról, hogy a speciális horgászok mennyire károsítják a Balatonban élő pontyokat. Tény, csak idén 4000-nél több hal pusztult el a tóban.
Az olaszországi kőolajszállítások 2025-től teljes mértékben fedezni fogják Csehország szükségleteit, Csehország függősége az orosz kőolajtól ezzel megszűnik - jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő kedden az észak-csehországi Nelahozevesben, amikor meglátogatta a csehországi gáz és kőolajvezetékeket kezelő Mero állami vállalat központi telepét.
Minden egyes adandó alkalommal, mikor éppen lehetőségem van rá, elmondom, hogy az ír filmeknek egy külön kis sarkot tartok fenn a szívemben. Nem tudom megmagyarázni, hogy igazán miért, hiszen a legtöbb ír film, amit valaha láttam, szinte a legjobb esetben is középszerű volt – mégis, valamiért megmagyarázhatatlan vonzalom húz feléjük. A 2022-es évem
Ismét dolgozni kezdett Salman Rushdie brit író, akinek a tavaly ellene elkövetett késes támadás miatt kellett kényszerszünetet tartania az alkotói munkában.
Sok csillagjegy várhatja, hogy maguktól oldódnak meg a dolgok, de ez sosem szokott összejönni. Nézzük, hogy mire kell figyelned a mai napi horoszkóp szerint!