2023. május 26. péntek

máj. 26
5:39
Számítanak az uniós forrásokra a magyar vállalkozások (MMonline)
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, közel felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat. Az ágazatok közül az iparban emelkedett egyedül ez az arány, itt 10-ből 6 vállalkozás vélekedik így – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A
máj. 26
5:39
Irgalmatlan sok eső jön, ezekre a vármegyékre adták ki a figyelmeztetést (naphire.hu)
Erős szél, jégeső és rengeteg eső érkezik a zivatarokkal pénteken.
máj. 26
5:45
Élve boncoltak és embereket főztek - brutális kísérletek helyszínére bukkantak Kínában (Infostart)
Második világháború idején a japán hadsereg különleges egységének telephelyét találták meg.
máj. 26
5:45
Kiderült az igazság a magyar influenszerek sokmilliós gázsijáról: tényleg olyan egyszerű meló? (Pénzcentrum)
Ha a szülők, nagyszülők maguk sem tartják be a tiszteletteljes kommunikáció alapelveit és agresszív, megalázó kommenteket írnak, akkor a gyerekeknek nehéz megérteniük, miért is akkora probléma a kommentelési kultúra leépülése - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, aki szerint mára eléggé elszabadultak
máj. 26
5:51
Sam Altman vezérigazgató belengette a ChatGpt kivonulását Európából, miközben már a világ vagyonának újraelosztását tervezi (Blikk)
Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman Londonban járva elmondta, cége (amely a ChatGPT fejlesztőjeként szerzett hírnevet) fontolóra veheti az Európai Unió elhagyását, ha nem tud megfelelni az itteni közelgő mesterséges intelligencia szabályozásnak. De arról is beszélt, hogy a világ vagyonát a jövőben máshogyan kell elosztani. Erről jövőre kezdenek k
máj. 26
5:51
Kiderült, mi okozta Tina Turner halálát (ATV)
A legendás énekesnő halála előtt néhány héttel az egészségével kapcsolatos megbánásáról vallott a közösségi oldalán. Ez idáig csak találgatni lehetett, hogy mi okozta az énekesnő halálát, ám most minden kételyt eloszlatott az orvosi szakvélemény.
máj. 26
5:51
Kivonul Bahmutból a Wagner zsoldoscsoport (Igényesférfi.hu)
A Wagner zsoldoscsoport megkezdte a kivonulást Bahmutból a hátországi táboraiba - közölte Jevgenyij Prigozsin, a katonai magánvállalat alapítója csütörtökön a sajtószolgálata Telegram-csatornáján.
máj. 26
5:51
A Zsolnay kerámiák és a Rolex órák most is nagyon népszerűek (Márkamonitor)
Kondor Béla utolsó, még magánkézben lévő nagyméretű alkotása került kalapács alá a Báv 81. Művészeti Aukcióján. A Várvédők címet viselő mű jutalékkal együtt 81 250 000 forintért talált gazdára, mellyel új eladási rekordot állított be az aukciósház történetében. Az ékszereknél a fülbevalókban látták a legnagyobb fantáziát a licitálók, de mégis egy k
máj. 26
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: érdemes belebonyolódni egy új kapcsolatba? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
máj. 26
5:51
Steiner Kristóf: Nem az határozza meg az ember jóságát, hogy jól van-e (WMN)
Május a borderline személyiségzavar hónapja. Ez pedig Steiner Kristóf vallomása:
máj. 26
5:51
OMSZ: Szinte évente előfordul (Magyar Hírlap)
Mentő lett a fogadás vége.
máj. 26
5:51
Kültéri 5G-ben egyre erősebb a Magyar Telekom (Mínuszos)
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának következő lépéseként június 1-jétől 60 százalékra növeli a lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A telekommunikációs társaság közleménye szerint június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszik az 5G elérést ügyfeleiknek, így az a csaknem egymillió érintett, aki már
máj. 26
5:51
Hublot x Nespresso (Kronometer)
Az Hublot vezérmondata az Art of Fusion, azaz a fúzió művészete. Arról híres a gyártó, hogy a legkülönfélébb anyagokat használják egyszerre, ezzel ötvözve mindnek a jó tulajdonságait és egyedi megjelenését.…
máj. 26
5:51
Zeniten az indiai robot konjunktúra (newtechnology.hu)
Az ipari robotok értékesítése Indiában új rekordot ért el: 4945 darabot telepítettek. Ez 54 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest (2020: 3215 darab). Az éves telepítések számát tekintve India most a tizedik helyen áll a világon. Ezek a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) által bemutatott World Robotics jelentés megállapításai – írja közlemé
máj. 26
5:51
Röviden a kapás növények növényápolási munkáiról (Mezőhír)
A talaj felső rétege tömörödötté, „cserepessé” válhat. Ezt a réteget mindenképpen érdemes „feltörni.
máj. 26
5:51
Már egy hónapja nem találtak madárinfluenzás esetet (Agrárágazat)
Megszűntek a területi korlátozások, így a mezőgazdaság e szegmensében újra indulhat a termelés.
máj. 26
5:51
A maja világ csodái, Chichén Itzá története (Helló Magyar)
A középkorban, amikor Európa sötétségben sínylődött, a maja civilizáció a fénykorát élte.
máj. 26
5:51
Természetes megoldások bolhák ellen (Magyar Mezőgazdaság)
A bolhák igazán bosszantó kis teremtmények, parazita módjára élősködnek, betegségeket terjesztenek, rendkívül irritáló nyáluk egyeseknél kellemetlenül viszkető, hólyagos kiütéseket okoz. Mit lehet felhozni mentségükre? Semmit.
máj. 26
5:57
Hungarikumok a magyar adózásban (Piac és Profit)
Megjelent a Mazars 2023-as közép- és kelet-európai adóbrosúrája, amiből kiderült, a foglalkoztatást terhelő közterhek csökkenésének trendje befejeződni látszik, kiközben az év végéig kell beépíteni a globális minimumadót a nemzeti jogrendszerekbe. Ráadásul az Egyesült Államok felmondta a Magyarországgal kötött adóegyezményt.
máj. 26
5:57
Miért lőtted le? - kérdezte a rendőrt a 11 éves fiú (Infostart)
A Mississippi állambéli Indianolában történt esetben édesanyja kérésére tárcsázta a 911-es a gyermek, a hívásra kiérkező remdőr pedig mellkason lőtte őt.
máj. 26
5:57
Jó hírt kaptak, akiknek illegális kútja van (Tiszta Jövő)
Sokkal egyszerűbbé válhat a háztartási kutak kialakítása.
máj. 26
5:57
Súlyos vírus támad: ellopják az adainkat és váltságdíjat követelnek (naphire.hu)
Egyre jobban terjed egy újfajta zsarolóvírus, a Caktus.
máj. 26
5:57
Óriási veszélyt jelent a hajósokra az egyik legokosabb élőlény – ez állhat a háttérben (in.hu)
Egyre inkább megszaporodtak a hajók elleni bálnatámadások – egyesek szerint pedig az orkák összehangolt akciójáról van szó. A tudósok szerint az Ibériai-félszigetnél közlekedő hajók elleni bálnatámadások megszaporodása mögött az áll, hogy az kardszárnyú delfinek valójában arra tanítják egymást, hogyan süllyesszék el a járműveket – írja a Live Scien
máj. 26
6:03
Jevgenyij Prigozsin: halott ember vagy Putyin esélyes utódja a Wagner-vezér? (Menedzsment Fórum)
Bahmutot végül iszonyatos áron elfoglalta a Wagner, de vezetője talán túl messzire ment a moszkvai vezetés bírálatával. Honnan jött és hová tart Jevgenyi Prigozsin és magánhadserege? Putyin sokáig élvezte Prigozsin szolgálatait, de most már talán sokallja az önállóságát - melyiküknek van oka inkább félni a másiktól?
máj. 26
6:03
Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban (HR Portál)
A május 13-ával záródott héten 1 millió 794 ezerre csökkent a tartósan munkanélküli segélyt kérők száma.
máj. 26
6:03
Bizarr: Elon Musk robotokkal csókolózott + FOTÓK (Magyar Hírlap)
Kezd valósággá válni minden robotos film, amit eddig láttunk.
máj. 26
6:03
Emberi életeket akart menteni. Most már csak üzletet kellene csinálni belőle (Forbes)
Időben felismerni egy bőrelváltozás rosszindulatúvá válását életeket menthet. Ez volt a célja az Emdee Skin mesterséges intelligencián alapuló ingyenes applikáció fejlesztőjének, Ulbert Attilának is.
máj. 26
6:03
Hamilton a Ferrarihoz igazol (AC News)
Lázban ég a Forma-1: a hétszeres világbajnok leléphet a Mercitől.
máj. 26
6:03
Tizennyolc évre ítélték a Capitolium ostromának fő vádlottját (Telex)
Stewart Rhodes az Oath Keepers szélsőjobboldali szervezet alapítója.
máj. 26
6:09
Bod Péter Ákos: Amerikai államcsőd, a dollár térvesztése - vagy csak újabb belpolitikai csetepaté? (Privátbankár)
Napok kérdése, hogy az Egyesült Államok tényleges államadóssága mikor éri el a szövetségi adósságplafont. Onnantól kifizetési zavarok állhatnak be, hacsak nem emelik meg addigra a korlátot. Logikus lenne a realitások tudomásul vétele, és a költségvetési kiadási plafon módosítása, ezzel a szelektív fizetésképtelenség veszélyének az elhárítása. Csakh
máj. 26
6:09
Kinyitott akták - az IRA még Amerikában is veszélyt jelentett II. Erzsébetre (Infostart)
Minden egyes látogatása előtt aggódtak amiatt, hogy Amerikában támadják meg a királynőt.
máj. 26
6:15
Szakértő: Kína nem csak a nyersanyagok miatt veti meg a lábát Afganisztánban (Infostart)
A Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék egyetemi adjunktusa azt mondta, Kína megkésett globális szereplő, emiatt sok lelőhelyre nem tud beruházni. Arról is beszélt, hogy a közép-ázsiai térségben jelentős infrastrukturális fejlesztések vannak.
máj. 26
6:15
Bejelentette a Kormány, hogy mi lesz a rezsicsökkentéssel és a 13. havi nyugdíjjal 2024-ben (ProfitLine)
Mi lesz a rezsicsökkentés sorsa jövőre, azaz 2024-ben? Mire számíthatnak a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj kapcsán 2024-ben? Mire építik a 2024-es kifizetéseket, azaz hogyan látják Magyarország várható gazdasági teljesítményét és az államadósság alakulását? A kérdésekre Varga Mihály miniszter válaszolt: kemény kijelentések a 2024-es évre vonatkozóan
máj. 26
6:15
Hivatalosan is elnökjelölt-aspiráns Ron DeSantis (ATV)
Hivatalosan is elnökjelölt-aspiráns lett az Egyesült Államokban Ron DeSantis. A floridai kormányzó a Twitteren jelentette be, hogy elindul a republikánus elnök-jelöltségért. A beszéd azonban technikai hiba miatt sokáig nem volt elérhető. Ezzel együtt jelent meg a politikus kampányvideója is. Vujity Tvrtko, az ATV floridai tudósítója szerint: a 44 é
máj. 26
6:15
Tudtad, hogy Yoda majdnem bele sem került A jedi visszatérbe? 12 érdekeség a 40 éves filmről (SzMo)
Már 4 évtizedes A jedi visszatér, ebből az alkalomból összegyűjtöttünk néhány érdekes tudnivalót minden idők egyik legnépszerűbb sci-fijéről.
máj. 26
6:15
Figyelmeztették Hamiltont: „A Ferrari nem nyugdíjasotthon” (Racing)
Mint minden legendás versenyzőnél, Lewis Hamilton esetében is visszatérő téma, hogy valamikor vezetni fog-e a Ferrarinál. Sok alkalma nem lesz már a britnek erre, hiszen már 38 éves. A kérdés aktualitását az adja, hogy a szerződése az év végén lejár, miközben a Ferrarinál Charles Leclerc-t sok kudarc éri, ezért többen úgy érzik, hogy a fiatal
máj. 26
6:15
Amerikai titkosszolgálat: Zelenszkijt már megkerülik (AC News)
Az ukrán titkosszolgálatok önállósodtak - már megkerülik az ukrán elnököt, nem tájékoztatják a provkációkról és a veszélyes manővereikről.
máj. 26
6:15
Drámai nyilatkozat Suhajda Szilárd feleségétől: tudják, hol van a hegymászó, de kicsi az esély rá, hogy életben van (naphire.hu)
Látták Suhajda Szilárdot, aki bár életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.
máj. 26
6:21
Zsiday Viktor szerint adóemelés vár a gazdagokra Magyarországon (Portfolio)
A magyar gazdaság aktuális állapotáról és legnagyobb kihívásairól ír friss blogbejegyzésében Zsiday Viktor, a Citadella Származtatott Befektetési Alap befektetési szakembere. Meglátása szerint Magyarországon tankönyvszerű események sorozata bontakozott ki és az is jól látható, mi vár ránk. Szerinte elkerülhetetlen az adóemelés, és már csak az a kér
máj. 26
6:21
Vasárnap újra felbőgnek a motorok a világ legkultikusabb autóversenyén (Márkamonitor)
Alex Palou rögtön több rekordot is megdöntött: ő az első spanyol, aki első helyet szerzett az Indy 500-on – ráadásul a valaha volt leggyorsabb, pole pozíciót érő átlagsebességgel. Négy kvalifikációs körének átlagsebessége 234,217 mérföld, vagyis 376,9357 kilométer/óra volt, ami a leggyorsabb a verseny 112 éves történetében.   Az elmúlt tíz nap edzé
máj. 26
6:21
A Miss Balaton szépségének kebleit alig bírja tartani a bikinifelső, de Görög Zita is bebizonyította, hogy nem fél pikáns fotót posztolni – válogatás (Promotions)
A Miss Balaton gyönyörű modellje, Batik-Horváth Cintia egy fehér bikiniben mutatta meg magát, Görög Zita pedig ellentétesen feketében.
máj. 26
6:21
Ez az energiahordozó pótolhatja a német atomerőműveket, de van vele egy probléma (Növekedés)
Nem Angela Merkel regnálása alatt kezdődött az atomerőmű-ellenesség Németországban, tévedés, hogy a fukusimai tragédia indította el a lavinát. A végeredmény ugyanakkor az, hogy 2023. április 15-én a német atomenergia korszaka lezárult. Litkei Mátéval, a Klímapolitikai Intézet Igazgatójával beszélgettünk, aki elmondta, van egy energiahordozó, amire
máj. 26
6:21
Ezért gyűjtsd a farmok teljesítményére vonatkozó adatokat! (Agrárágazat)
A sertéstenyésztésben is alapvető az adat, amit őrizni és elemezni elengedhetetlen a teljesítmény ellenőrzéséhez, fokozásához.
máj. 26
6:21
Medvecukor helyett glicirrizint az édesgyökérből! (Magyar Mezőgazdaság)
Magyar termesztés- és gyártástechnológiára alapozva hoz létre egy magyar-üzbég vegyesvállalat édesgyökér-feldolgozó üzemet Üzbegisztánban. A lassan befejezéshez közeledő projektben három magyar vállalkozás érdekelt, a technológiát pedig a Mate kutatói szállítják.
máj. 26
6:27
Egy nagyon fura anyagot fedeztek fel, ami megkérdőjelezi Newton mozgástörvényét (Blikk)
A természetes vagy az eddig bevált módszerekkel előállított anyagok nem mindig felelnek meg azoknak az igényeknek, amelyeket a mérnökök vagy bizonyos körülmények megkívánnának. Az anyagtudomány ezért járatlan területekre merészkedik, akár annak érdekében is, hogy olyasmit találjon, ami a természeti törvények miatt nem is létezhetne. Erre itt a legú
máj. 26
6:27
A költségvetési szigor nem lehet vita tárgya: Magyarországnak be kell áldoznia egy kis növekedést (Portfolio)
A magyar gazdaság és a költségvetés eddigi idei teljesítményét és a kitűzött célokat együttesen nézve egyre nagyobb feszültség kezd kirajzolódni. A növekedési cél eléréséhez költségvetési áldozat kellene, de a költségvetési célért pedig talán a növekedést kellene beáldozni. Azonban nem csak belső, de külső tényezőket is figyelembe kell venni és ha
máj. 26
6:27
Megtalálták Suhajda Szilárdot (Igényesférfi.hu)
Tudják, hol van Suhajda Szilárd, hajnalban indul a keresőcsapat - közölték a hegymászó közösségi oldalán csütörtök este.
máj. 26
6:27
Longevity: hosszú élet, és nyugtalanító pénzügyek (KKV Magazin)
Az emberek nem pusztán hosszú életre vágynak, hanem hogy a megadatott időből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Nincs ez másképp a magyaroknál sem, a jó életminőség feltételei – így az egészség, de különösen az anyagi biztonság – tekintetében ugyanakkor komoly kihívásokkal küzdünk. Ezért pesszimistán tekintünk a jövőbe, sőt 28% lehetetlennek látja
máj. 26
6:27
Újabb egészségsokk: Napi egy sör az orvost távol tartja? (Magyar Hírlap)
Napi egy erős sör elfogyasztása ugyanolyan egészséges lehet a bélrendszered számára, mint a probiotikum fogyasztása.
máj. 26
6:27
A légierő parancsnokát jelöli az amerikai hadsereg vezérkari főnökének Joe Biden elnök (Növekedés)
Charles Q. Brown tábornokot, az amerikai légierő parancsnokát jelöli az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnökévé Joe Biden elnök.

Keresés