A Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék egyetemi adjunktusa azt mondta, Kína megkésett globális szereplő, emiatt sok lelőhelyre nem tud beruházni. Arról is beszélt, hogy a közép-ázsiai térségben jelentős infrastrukturális fejlesztések vannak.
Mi lesz a rezsicsökkentés sorsa jövőre, azaz 2024-ben? Mire számíthatnak a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj kapcsán 2024-ben? Mire építik a 2024-es kifizetéseket, azaz hogyan látják Magyarország várható gazdasági teljesítményét és az államadósság alakulását? A kérdésekre Varga Mihály miniszter válaszolt: kemény kijelentések a 2024-es évre vonatkozóan
Hozzátette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak beszállítókkal további új légvédelmi felszerelések gyártásáról.
Hivatalosan is elnökjelölt-aspiráns lett az Egyesült Államokban Ron DeSantis. A floridai kormányzó a Twitteren jelentette be, hogy elindul a republikánus elnök-jelöltségért. A beszéd azonban technikai hiba miatt sokáig nem volt elérhető. Ezzel együtt jelent meg a politikus kampányvideója is. Vujity Tvrtko, az ATV floridai tudósítója szerint: a 44 é
Mint minden legendás versenyzőnél, Lewis Hamilton esetében is visszatérő téma, hogy valamikor vezetni fog-e a Ferrarinál. Sok alkalma nem lesz már a britnek erre, hiszen már 38 éves. A kérdés aktualitását az adja, hogy a szerződése az év végén lejár, miközben a Ferrarinál Charles Leclerc-t sok kudarc éri, ezért többen úgy érzik, hogy a fiatal
A magyar gazdaság aktuális állapotáról és legnagyobb kihívásairól ír friss blogbejegyzésében Zsiday Viktor, a Citadella Származtatott Befektetési Alap befektetési szakembere. Meglátása szerint Magyarországon tankönyvszerű események sorozata bontakozott ki és az is jól látható, mi vár ránk. Szerinte elkerülhetetlen az adóemelés, és már csak az a kér
Alex Palou rögtön több rekordot is megdöntött: ő az első spanyol, aki első helyet szerzett az Indy 500-on – ráadásul a valaha volt leggyorsabb, pole pozíciót érő átlagsebességgel. Négy kvalifikációs körének átlagsebessége 234,217 mérföld, vagyis 376,9357 kilométer/óra volt, ami a leggyorsabb a verseny 112 éves történetében. Az elmúlt tíz nap edzé
Magyar termesztés- és gyártástechnológiára alapozva hoz létre egy magyar-üzbég vegyesvállalat édesgyökér-feldolgozó üzemet Üzbegisztánban. A lassan befejezéshez közeledő projektben három magyar vállalkozás érdekelt, a technológiát pedig a Mate kutatói szállítják.
A természetes vagy az eddig bevált módszerekkel előállított anyagok nem mindig felelnek meg azoknak az igényeknek, amelyeket a mérnökök vagy bizonyos körülmények megkívánnának. Az anyagtudomány ezért járatlan területekre merészkedik, akár annak érdekében is, hogy olyasmit találjon, ami a természeti törvények miatt nem is létezhetne. Erre itt a legú
A magyar gazdaság és a költségvetés eddigi idei teljesítményét és a kitűzött célokat együttesen nézve egyre nagyobb feszültség kezd kirajzolódni. A növekedési cél eléréséhez költségvetési áldozat kellene, de a költségvetési célért pedig talán a növekedést kellene beáldozni. Azonban nem csak belső, de külső tényezőket is figyelembe kell venni és ha
Az emberek nem pusztán hosszú életre vágynak, hanem hogy a megadatott időből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Nincs ez másképp a magyaroknál sem, a jó életminőség feltételei – így az egészség, de különösen az anyagi biztonság – tekintetében ugyanakkor komoly kihívásokkal küzdünk. Ezért pesszimistán tekintünk a jövőbe, sőt 28% lehetetlennek látja
A hosszú tél és a borongós tavasz után végre érezhetjük és élvezhetjük a nyár első napjait. Amellett, hogy elővesszük a dobozok mélyéről a nagy becsben tartott nyári kedvenceinket, érdemes szétnézni a 2023-as nyár új trendjei között. Többek között 3D virág és szív motívumok, földet söprő szoknyák, vagány, átlapolt zsebes nadrágok várnak ránk!
Kalle Rovanpera őszintén bevallotta, hogy a Szardínia Rally nem tartozik kedvenc versenyei közé és idén sem számít igazán jó eredményre az olasz versenyen.
Május utolsó vasárnapja csak a gyerekeké. Ilyenkor minden város több programmal készül a kicsiknek, mert Magyarországon május utolsó hétvégéje – idén ez május 28-ra esik – a gyereknap hivatalos időpontja. A gyereknap története A gyermeknap célja, hogy felhívják a figyelmet a gyermekek jólétének fontosságára. Az ünnepet először Törökországban, Ankar
Most már csak a Bajnokok Ligája június 3-4-i négyes döntőjére készül az FTC. Kisfaludy Anett, a csapat beállója szerint most nagyon pörögnek, és a kemény munka közben az utolsó bajnoki mérkőzések csak jó erőfelmérők, hogy hol tartanak.
Gyakori, hogy az adóalanyok termékeiket, szolgáltatásait különböző kedvezményekkel próbálják népszerűsíteni. Például pontgyűjtő kártyára plusz pontot kapnak a vásárlók, vagy újságból kivágott papír bemutatása ellenében árengedményt szereznek. Ezek olyan utalványok, melyek árengedményre jogosítanak, így a Tanács 2016/1065-ös irányelv (4) alapján nem
Az Egyesült Államok határozottan elítéli, hogy Oroszország előkészületeket tett taktikai nukleáris fegyverek Fehéroroszországba telepítésére, de egyelőre nem tartja szükségesnek, hogy saját nukleáris stratégiáján változtasson - közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője helyi idő szerint csütörtökön Washingtonban.
Amerikában és Európában is inkább az eladók voltak többségben a csütörtöki terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza enyhén, 0,1 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,2 százalékkal drágult, ám a repce kurzusa 0,5 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza olcsóbb, a repce és a takarmánybúza pedig drágább lett, miközbe
Természetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a zánkai önkormányzat, miután a napokban munkagépekkel eltüntették egy 180 négyezetméternyi alapterületű parti vízállását. Az egyik zánkai ingatlan előtti önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos, növényzettel borított területet munkagépekkel kimarkolták. Az önkormányzat a rendőrség
Vadim Szkibickij, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője arról beszélt egy interjúban, hogy a kijevi vezetés végezni akar Vlagyimir Putyinnal. Szerinte az orosz elnök attól is retteghet, hogy a saját emberei ölik meg.