Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az utóbbi időben egyre több figyelmeztetés hangzik el a mesterséges intelligencia támasztotta veszélyekről. Most erre szolgáltatott újabb példát egy amerikai egyetemi oktató – igaz, azzal, hogy lejáratta magát, miközben megvádolta a diákjait.
Az olyan választókerületekben is egyre többen gondolják, hogy jobb lenne újra közeledni az unióhoz, ahol elsöprő többség szavazott a kilépésre 2016-ban.
Mikel serpa, a Suhajda Szilárd megtalálására indított expedíció tagja elmondta, hogy mindent megtettek a magyar hegymászóért, de sajnos nem tudták megmenteni, és már valóban nincs semmi esély arra, hogy életben van.
Már 17-en veszthették idén életüket a világ legmagasabb hegyén, ami rekordközeli szám. Ennek egyik oka, hogy minden eddiginél többen próbálkoznak a csúcs meghódításával. Az egyik áldozat Suhajda Szilárd, a felkutatására indított mentőakció nem vezetett eredményre. Csak a sátrát találták meg a 4-es táborban. Suhajda Szilárd feltehetően 8795 méterig
Összesen mintegy 5000 dolláros (1,7 millió forintos) bevonulási pénz, valamint fele ekkora havi fizetés is üti a markukat – no meg orosz állampolgárság.
Ez az igazi görög dráma: az utóbbi tíz esztendőben az ottani népesség jelentős csökkenését látjuk, ehhez társul a gyors öregedés és a fiatalok elvándorlása. Ez az aggasztó tendencia tovább gyorsulhat.
A világ számos kihívással néz szembe, az infláció és a magas kamatok hatásaitól kezdve a koronavírus-járvány elhúzódó következményein át az olyan geopolitikai konfliktusokig, mint Oroszország ukrajnai inváziója. Mindezek közepette idén elérkeztünk a fenntartható fejlődési célok félidejéhez is (a 2030-ra szóló célkitűzéseket ugyanis 2015-ben fogadtá
Mindig boldognak tűnnek, Vilmos herceg imádja Katalint és viszont, a gyermekeik cukik és jól neveltek - Lajos néha igyekszik ezt megcáfolni -, csupa öröm és boldogság az életük, kivéve, amikor Harry hercegre rá nem jön a közléskényszer, de a walesi hercegi pár még ezt is jól kezeli. Ám nem midenki látja így, aki közelebbről ismeri őket, azt állítja
A várható főnyeremény a hatos lottón most 404 millió forint volt 21. héten. Mutatjuk a nyerőszámokat, illetve azt is eláruljuk, volt-e telitalálatos szelvény!
A Stanford Egyetem professzora, aki dolgozott együtt hírszerzési és védelmi csoportokkal, azt állítja, hogy az idegenek valószínűleg évezredek óta élnek a Földön.
Melynek tagjai jogokat és igényeket követelhetnek "a világ napirendje szerint" - fogalmazott a katolikus egyházvő a vatikáni Szent Péter-bazilikában pünkösdvasárnap.
Kihúzták a Hatoslottó 2023/21. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 22. héten 500 millió forint lesz a várható főnyeremény a hatos lottón.
Tomán Szabina üzletasszony, a Toman Lifestyle alapítója, a Cápák között című műsor befektetője és párja, Szini Béla üzletember, vállalkozó 2023. május 27-én tartották egyházi esküvőjüket, amit egy hangulatos, kizárólag a legközelebbi barátok és családtagok jelenlétében megtartott parti követett.
Több növényről is köztudott, hogy mérgező, akadnak egyes virágok viszont, melyekről csak kevesen gondolnák, hogy nagyon veszélyesek is lehetnek, ha kisállataink szervezetébe kerülnek.
A budapesti főispán hajnali 4 órakor posztolta a bíróság által meghatározott szöveget, majd néhány óra leforgása alatt még gyorsan kitett hat másik bejegyzést is.
Vincze Ferenc három év után ismét ORB futamot tudott nyerni, és a Salgó Rallyn Percze Nándor navigálásával elért siker után 21 ponttal vezeti az ORB pontversenyét.
Május végén egyszer csak kopogtatás nélkül betört hozzánk a nyár, s innentől fogva nemcsak a ruházatunk lett vékonyabb és szellősebb, hanem az italfogyasztásunk is megnövekedett. Ötven év feletti tanítványaim közül sokan berzenkednek a szénsavas italoktól, mondván, nem oltják a szomjat és egyéb egészségügyi károkat okoznak. Mások viszont szeretik e
Suhajda Szilárd felszerelését megtalálták az érte küldött mentőcsapat tagjai, a holttestét azonban nem, de mindenki biztosra veszi, hogy a hegymászó már nem él. Édesapja közösségi oldalán búcsúzott fiától. Az ATV Híradó úgy tudja, hogy ha meg is találják a keresésére indított légimentők, a család kérésére a holttest a hegyen marad.