2023. május 3. szerda

máj. 3
20:24
Kövér László részvétét fejezte ki a Szerb Nemzetgyűlés elnökének (Demokrata)
Az Országgyűlés elnöke táviratában mielőbbi felépülést kívánt a lövöldözés sérültjeinek.
máj. 3
20:27
Már a hőségriadó sem lesz a régi (Blikk)
Változást jelentett be a vészjelző rendszerét illetően az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
máj. 3
20:30
Könnygázt vetettek be a rendőrök a Karmelitánál (ATV)
Szerda délután "Folytatjuk!" címmel tartott tüntetést az Egységes Diákfront Budapesten. A diákok a Clark Ádám térre vonultak, onnan pedig fel a Várba, a Karmelita kolostor elé, ahol rendőrök várták a tömeget. Többen is elkezdték lebontani az épület körüli kordont, a rendőrség többször is könnygázt vetett be.
máj. 3
20:30
„Hazaárulók”, „Szégyelld magad!” – újra egymásnak feszültek a diákok és a rendőrök a Várban (SzMo)
A délutáni tüntetéseket követően megint a Karmelitához akart vonulni a tömeg, de a Dísz térnél rendőrsorfal állta útjukat.
máj. 3
20:36
Ha így tárolod a könyveidet, sokkal stílusosabb lesz az otthonod (Femcafe)
Túl sok könyved van és már minden felületet polcok borítanak? Íme pár megoldás, amivel nemcsak a káoszt uralhatod, de egy stílusosabb otthont is kapsz eredményül.
máj. 3
20:36
Szúróeszközöket találtak a rendőrök egy baloldali tüntetőnél (Demokrata)
A baloldali politikusok és tüntetők ezúttal is a Karmelitánál kötöttek ki.
máj. 3
20:39
Könnygázt vetettek be a rendőrök a diákok ellen a Karmelita előtt: komoly balhéba torkollott a tüntetés (Blikk)
Rohamrendőrök zárták el az oktatásért tüntető tömeg útját, amely a budai várban Orbán Viktor kormányfői hivatalához, a Karmelitához akart eljutni.
máj. 3
20:42
Nem mindennapi barátság köti őket össze: Dwayne Johnson és Emily Blunt között hatalmas összhang alakult ki (Joy)
Emily Blunt először ghostolta Dwayne Johnsont, annyira nem akart vele dolgozni.
máj. 3
20:42
Itt az Mbh Bank: megvalósult a hazai banktörténelem legnagyobb fúziója (KKV Magazin)
Az Mbh Bank jelenleg mintegy kétmillió lakossági és vállalati ügyfelet szolgál ki. Összesített mérlegfőösszege meghaladja a 10 600 milliárd forintot[1], ezzel Magyarország második legnagyobb...
máj. 3
20:42
Megvan az amerikai jegybank döntése a kamatról! (Növekedés)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 5,25 százalékra emelte az alapkamatot az amerikai jegybank a mai kamatdöntő ülésén.
máj. 3
20:44
Újabb üzemanyaghiánytól tart az autósok harmada (KKV Magazin)
Majdnem minden második autós számára zavaró vagy stresszes volt a tavaly decemberben kialakult országos üzemanyaghiány, és a járművezetők negyedét anyagilag rendkívül rosszul érintette a hatósági ár eltörlése, derül ki a Wagner Solar Hungária Kft. és Expleo friss felméréséből. Minden harmadik megkérdezett újabb üzemanyaghiánytól tart, a válaszadók
máj. 3
20:45
Felhőszakadás és jégeső: villámárvíz mosott el egy Tolna vármegyei települést (Blikk)
Máris lecsaptak a brutális zivatarok, villámárvíz is keletkezett Tolna vármegyében.
máj. 3
20:48
Pluszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Az előző napi nagy, egy-másfél százalékos esést részben korrigáló pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
máj. 3
20:51
Vidéki családi házba költözik Curtis: „Már nincs kedvem bulizni, nyugalomra vágyom” (Blikk)
Csöndre, nyugalomra vágyik az egykor balhés rapperként ismert zenész.
máj. 3
20:54
Mentő érkezett a budai Várba, a tüntetőkhöz (ATV)
Ahogy beszámoltunk róla, szerda délután "Folytatjuk!" címmel tartott tüntetést az Egységes Diákfront Budapesten. A diákok a Várba, a Karmelita kolostor elé vonultak.
máj. 3
20:54
Zelenszkij: Nem Putyint, vagy Moszkvát támadjuk, a saját földünkön harcolunk (444.hu)
Medvegyev szerint "nem maradt más lehetőség, mint eltávolítani Zelenszkijt és kijevi bandáját."
máj. 3
20:54
Könnygáz került elő, amikor összecsaptak a rendőrökkel a tüntető diákok (SzMo)
Dulakodás volt a Karmelitánál, könnygázt használtak kétszer is a rendőrök a diákokkal szemben. Elvittek a rendőrök egy momentumos képviselőt.
máj. 3
20:54
Zelenszkij: Ukrajnának semmi köze a Moszkva elleni dróntámadáshoz (Demokrata)
Ukrajna nem intézett támadást sem Moszkva, sem Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen.
máj. 3
20:57
Berki Mazsi Krisztián halála után lelkileg eltávolodott a kislányától: „Egy évvel ezelőtt teljesen bezártam, és egy kicsit őt is kívülre helyeztem” (Blikk)
Most érkezett el egy olyan pont az özvegy életében, amikor a Krisztiánnal közös kislányával nagyon különleges lett a kapcsolata.
máj. 3
21:00
Tragikus hír érkezett a mezőgazdaságból (ATV)
Április elején mínusz 3 és mínusz 8 °C közötti fagyokat mértek a magyar kajszibarack-ültetvényekben. A relatíve korai, március elején-közepén megkezdődött virágzás időszakában is voltak jelentős hidegek, ám az április elején bekövetkezett fagykár okozta az igazi károkat a hazai kajsziültetvényekben - írja a Fruitveb.hu.
máj. 3
21:00
Az észak-európai országok támogatásukról biztosították Ukrajnát (Demokrata)
Az észak-európai országok tartós támogatásukról biztosították szerdán Ukrajnát.
máj. 3
21:06
Vett egy egyeurós házat nagyszülei szicíliai szülőfalujában, ma már százmilliót ér az álomotthona (SzMo)
Az amerikai nőnek azért kellett költenie a közművek nélküli kis lakra, de behozza a ráfordítást.
máj. 3
21:12
Óriási elismerést kapott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (ATV)
Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ezzel Európa legjobb légikikötőivel került egy kategóriába az utazási élmény szempontjából - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
máj. 3
21:12
Ezt a szépségápolási terméket sokan kihagyják a rutinjukból, pedig csodákat tesz a bőrrel (Femcafe)
Talán eddig nem használtad ezt a terméket, pedig számos előnye van a bőrre nézve. Mutatjuk, hogy melyik lépést ne hagyd ki a rutinodból, ha ragyogó, tiszta bőrt szeretnél.
máj. 3
21:18
Vegyesen alakult szerdán a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
máj. 3
21:18
A Skandináv lottó nyerőszámai a 18. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 2023/18. heti nyerőszámait. Ezen a héten telitalálatos szelvény nem volt, így a következő héten már 323 millió forint lesz a tét.
máj. 3
21:24
Dermedt mozdulatlanságban a forint (ATV)
Vegyesen alakult szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
máj. 3
21:24
Késeléses támadás történt egy berlini iskolában (Demokrata)
A 39 éves gyanúsítottat a rendőrség a helyszínen őrizetbe vette és a kést is lefoglalták.
máj. 3
21:24
Rangos nemzetközi elismerést kapott a Gobuda pláza (Helló Magyar)
Az óbudai épületet rekordgyorsasággal teljesen felújították, kívül és belül egyaránt:
máj. 3
21:30
Késeléses támadás történt egy berlini iskolában (Demokrata)
A 39 éves gyanúsítottat a rendőrség a helyszínen őrizetbe vette és a kést is lefoglalták.
máj. 3
21:36
Könnygázt vetettek be a rendőrök a Karmelitánál, többeket előállítottak (ATV)
Szerda délután "Folytatjuk!" címmel tartott tüntetést az Egységes Diákfront Budapesten. A diákok a Clark Ádám térre vonultak, onnan pedig fel a Várba, a Karmelita kolostor elé, ahol rendőrök várták a tömeget. Többen is elkezdték lebontani az épület körüli kordont, a rendőrség többször is könnygázt vetett be.
máj. 3
21:36
Rendőrség: Öt embert állítottak elő a Karmelitánál (444.hu)
Hivatalos személy elleni erőszak indul eljárás, többeket még keresnek.
máj. 3
21:38
Behúzták a sorfal mögé a Momentum országgyűlési képviselőjét a rendőrök (444.hu)
Tompos Márton kezeire gyorskötöző került.
máj. 3
21:42
10 éves gyerekmunkásokat találtak egy Mekiben, fizetés nélkül hajnalig dolgoztatták őket az USA-ban (SzMo)
Egyre több a gyerekmunkával kapcsolatos jogsértés az Egyesült államokban, és még a gigabírságok sem riasztják el a franchise-üzemeltetőket.
máj. 3
21:42
„Még járni is alig tudtam” – Nem Piastri volt az egyetlen McLaren-pilóta, aki betegen versenyzett a hétvégén (Racingline)
Múlt hétvégén a McLaren csapatai a Forma-1-ben és az IndyCarban is pályára hajtottak. Ráadásul mindkét...
máj. 3
21:48
Az európai fiatalok a készpénz felé fordultak és jobb pénzügyi oktatásra vágynak (ProfitLine)
A fiatalok gyakrabban használnak készpénzt, mint akár hat hónappal ezelőtt- Pénzügyi jövőjük tekintetében a fiatalokat különösen aggasztja az infláció, az energiaárak és a munkanélküliség. A nők nagyobb valószínűséggel spórolnak válság idején.
máj. 3
21:54
Rendkívüli: a rendőrség közleménye a tüntetésről (ATV)
Szerda délután "Folytatjuk!" címmel tartott tüntetést az Egységes Diákfront Budapesten. A diákok a Clark Ádám térre vonultak, onnan pedig fel a Várba, a Karmelita kolostor elé, ahol rendőrök várták a tömeget. A rendőrség most közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban.
máj. 3
22:00
Zelenszkij: Ukrajnának semmi köze a Moszkva elleni dróntámadáshoz (ATV)
Ukrajna nem intézett támadást sem Moszkva, sem Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen - jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Helsinkiben.
máj. 3
22:06
Könnygázt vetettek be a rendőrök a Karmelitánál, többeket előállítottak (ATV)
Szerda délután "Folytatjuk!" címmel tartott tüntetést az Egységes Diákfront Budapesten. A diákok a Clark Ádám térre vonultak, onnan pedig fel a Várba, a Karmelita kolostor elé, ahol rendőrök várták a tömeget. Többen is elkezdték lebontani az épület körüli kordont, a rendőrség többször is könnygázt vetett be.
máj. 3
22:06
Pusztító: 25 milliárd atombombányi energia szorult a légkörbe a globális felmelegedés miatt (SzMo)
Ez az elképesztő szám csak az 1971 és 2020 közötti időszakra vonatkozik.
máj. 3
22:12
Nagyon megdicsérte Magyarországot az amerikai nagykövet (ATV)
David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerdán "kétnapos, a biztonságot középpontba helyező út részeként" Magyarország Ukrajnával határos, északkeleti határvidékére utazott - közölte az Egyesült Államok nagykövetsége az MTI-vel.
máj. 3
22:15
Berángatták a sorfal mögé a rendőrök a Momentum frakcióvezető-helyettesét: gyorskötözőt tettek Tompos Márton kezére (Blikk)
A szerda esti tüntetés során Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese ellen is felléptek a rendőrök.
máj. 3
22:18
Nem árulja el a kormány, hogy visszakapja-e a Lánchíd Palotát és a 74 milliárd forintot a Nemzetközi Beruházási Banktól (444.hu)
Technikailag működésképtelen a pénzintezet.
máj. 3
22:18
Nagyon megdicsérte Magyarországot az amerikai nagykövet (ATV)
David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerdán "kétnapos, a biztonságot középpontba helyező út részeként" Magyarország Ukrajnával határos, északkeleti határvidékére utazott - közölte az Egyesült Államok nagykövetsége az MTI-vel.
máj. 3
22:18
Elvittek egy momentumos képviselőt a rendőrök a Várban a tüntetésen (SzMo)
Összesen öt embert állítottak elő. Tompos Mártont bevitték a rendőrök a kordonok mögé, ahol gyorskötelezővel összekötötték a kezét, és senkit nem engedtek be hozzá. A Momentum és Hadházy Ákos szerint törvénytelen volt a fellépés.
máj. 3
22:36
Kupagyőztes a Zalaegerszeg (HírTV)
A Zalaegerszeg hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében a Puskás Arénában.
máj. 3
22:48
Itt az MBH Bank: megvalósult a hazai banktörténelem legnagyobb fúziója (ProfitLine)
2023. április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét. A mögöttünk álló hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott. Az alapos előkészületeknek és az átállás ütemterv
máj. 3
23:06
Ingatlanpiac: átmeneti lehet a tavaszi visszaesés a Duna House szerint (Üzletem)
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslését és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2023 áprilisában országosan 6787 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 42 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
máj. 3
23:18
Két újabb kerületbe érkezett meg a Whoosh, a legújabb budapesti rollerkölcsönző (ProfitLine)
A sikeres terézvárosi, erzsébetvárosi és józsefvárosi bevezetés után május elejétől kezdődően két újabb nagy és népes budapesti kerületben is megkezdte működését a Whoosh. Budapest legújabb mikromobilitási szolgáltatója kiemelt figyelmet fordít a biztonságra és a rolleres közlekedési kultúra fejlesztésére: rollereiket kizárólag az erre kijelölt par
máj. 3
23:30
A legrosszabb forgatókönyv Szudánban (444.hu)
A két hete kezdődött fegyveres konfliktust nem sikerült megfékezni. Minden tűzszünet percek alatt omlik össze, és komoly a veszélye egy többoldalú, kaotikus polgárháborúnak. Aki teheti, menekül az országból.

Keresés