Legyen szó születésnapról, kerti partiról vagy egy laza grillezésről - megannyi apropónk lehet arra, hogy összehozzunk egy kellemes hangulatú nyári találkozót. A sikeres parti legfontosabb elemei nemcsak a jó társaság, a finom ételek és italok, hanem a szép dekoráció is: miért ne használhatnánk erre a célra muskátlit? A Pelargonium for Europe (PfE)
Hanoi, Vietnam fővárosa minden este sötétségbe borul, mert a hatóságok így próbálják csökkenteni az elektromos hálózatra nehezedő terhelést, amelyet a légkondicionálók és ventilátorok megnövekedett használata okoz, mert az emberek így igyekeznek megküzdeni a hőséggel - közölték illetékese szerdán.
A munkahelyek megvédése és a foglalkoztatottak számának további növelése érdekében a Kormány júniustól 6 milliárd forintos kerettel, hazai forrásból elindítja a Vállalkozó Start II. Programot. A támogatás keretében az induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kezdeti költség
A Spar Magyarország évek óta, folyamatosan bővíti hazai kisvállalkozói beszállítói körét. A vállalat még 2019-ben indította el a Hungaricool termékversenyt, melynek célja, hogy megtalálja azokat a magyar kistermelőket, akik kiemelkedő minőségű, Magyarországon előállított termékekkel szeretnének bemutatkozni, amelyek lehetnek akár új fejlesztésűek,
Egy poros, sárga síkság éhínségtől sújtott falujában két gyerek két sorsot kap. A fiúé lesz a nagyszerűség. A lányé pedig a semmilét. A Mulan és az Akhilleusz dala találkozik ebben a költői bemutatkozó regényben, ami háborúról és végzetről szól egy alternatív, lenyűgöző Kínában. A könyvről itt írtunk, most pedig beleolvashatsz!
A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (Szte) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.
Egy hónap múlva, július 1-től átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, az átállás előkészítése azonban kérdéseket vet fel – írja a nepszava.hu.
A környéken korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kéri a szurkolókat, hogy a megszokottnál sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési eszközökkel közelítsék meg az arénát.
Nincs két hete, hogy Robert De Niro lepett meg mindenkit, hogy 79 évesen ismét apai örömök elé néz, most pedig jó barátja és régi kollégája, Al Pacino jelentette be, hogy 83 évesen úton van a negyedik gyermeke.
Naponta átlagosan egy órán át pörgetik a Facebookot a magyar felhasználók, miközben hírek olvasására negyedóránál is kevesebbet szánnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az elemzés szerint fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopo
Egyiptomban rendezték meg az idei nemzetközi versenyt, ahol a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium csapata bronzérmet nyert. Miben különbözik ez a vetélkedés a többi nemzetközi versenytől? A Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián, más néven IIOT-on, nem egyének indulnak el a versenyen, hanem a többi diákolimpiától eltérően itt csapatmunka van. I
A Toyota Yaris aktuális generációja kiváltképp fontos modell a gyártó palettáján: míg a rajongók számára a rali világába elkalauzoló, extrém koncepcióként ébredő GR Yaris hagyott mély nyomot, az eladási számokba a 25 éve piacon lévő modell polgári verziójának szépen alakuló mutatói számítanak bele. A 10 millió eladott autó felett járó Yaris idén me
Az Európai Unió mutasson szolidaritást a kelet-európai gazdálkodókkal annak érdekében, hogy az ukrán gabonaimport miatt eladatlanná vált kelet-európai készletek ne a raktárakban maradjanak, hanem kerüljenek értékesítésre - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden az Mti-
Csaknem 750 millió forintos fejlesztés zárult le a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, melynek keretében a város két kedvelt kirándulóhelyén valósultak meg korszerűsítések - tájékoztatta az MTI-t a város önkormányzata.
Tavalyi világcsúcsát is megdöntve két aranyérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem (SZE) SZEnergy Team nevű csapata a franciaországi Nogaróban május 19. és 25. között megrendezett Shell Eco-marathonon - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.