A kormány a háború és az elhibázott szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket. A kormány 2010 óta számos lépést tett a bérek emelése és a foglalkoztatás növelése érdekében, így mára egymillióval dolgoznak többen - állapította meg szerdai közleményében Czomba Sánd
A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (Szte) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.
Egy hónap múlva, július 1-től átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, az átállás előkészítése azonban kérdéseket vet fel – írja a nepszava.hu.
Nincs két hete, hogy Robert De Niro lepett meg mindenkit, hogy 79 évesen ismét apai örömök elé néz, most pedig jó barátja és régi kollégája, Al Pacino jelentette be, hogy 83 évesen úton van a negyedik gyermeke.
Naponta átlagosan egy órán át pörgetik a Facebookot a magyar felhasználók, miközben hírek olvasására negyedóránál is kevesebbet szánnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az elemzés szerint fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopo
Májusban négy hónapja a leggyengébben teljesített a kínai gazdaság a szerdán publikált beszerzésimenedzser-indexek tanúsága szerint. A feldolgozóiparban felgyorsult a teljesítménycsökkenés üteme, a szolgáltatóiparban pedig lassult a növekedés.
Egyiptomban rendezték meg az idei nemzetközi versenyt, ahol a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium csapata bronzérmet nyert. Miben különbözik ez a vetélkedés a többi nemzetközi versenytől? A Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián, más néven IIOT-on, nem egyének indulnak el a versenyen, hanem a többi diákolimpiától eltérően itt csapatmunka van. I
2023. áprilisban az ipari termelői árak átlagosan 15,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 41,9, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Toyota Yaris aktuális generációja kiváltképp fontos modell a gyártó palettáján: míg a rajongók számára a rali világába elkalauzoló, extrém koncepcióként ébredő GR Yaris hagyott mély nyomot, az eladási számokba a 25 éve piacon lévő modell polgári verziójának szépen alakuló mutatói számítanak bele. A 10 millió eladott autó felett járó Yaris idén me
Az Európai Unió mutasson szolidaritást a kelet-európai gazdálkodókkal annak érdekében, hogy az ukrán gabonaimport miatt eladatlanná vált kelet-európai készletek ne a raktárakban maradjanak, hanem kerüljenek értékesítésre - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden az Mti-
Csaknem 750 millió forintos fejlesztés zárult le a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, melynek keretében a város két kedvelt kirándulóhelyén valósultak meg korszerűsítések - tájékoztatta az MTI-t a város önkormányzata.
Tavalyi világcsúcsát is megdöntve két aranyérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem (SZE) SZEnergy Team nevű csapata a franciaországi Nogaróban május 19. és 25. között megrendezett Shell Eco-marathonon - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
A Philip Morris cigarettagyár azt tervezi, hogy fokozatosan megszünteti a klasszikus cigarettával és vele együtt a leghíresebb márkájával, a Marlboróval folytatott üzletét.
A holtankoljak.net információi szerint június 2-án pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára. A benzin ára ezúttal változtalan marad.
Budapest, 2023. május 31. - Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A garanciaintézmény 2022-ben 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé, így összességében 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett a kezességvállalási portfolió. Ezz
Május 31-én éjfélig kell benyújtani a cégeknek a 2022. évre vonatkozó társasági adóbevallást és megfizetni az adót. Fontos változás, hogy ebben az adóbevallásban már szerepeltetni kell a transzferár dokumentációra köteles vállalkozásoknak a kapcsolt felek közötti tranzakciók legfontosabb adatait.
A török líra folytatja a zuhanást a dollárhoz képest, ami újabb mélypontot jelent szerdán. A forint közben keresi az irányt az euróval szemben, a dollárhoz viszonyítva ugyanakkor jelentősen gyengült. A piacok ma többek között a német inflációs adatra figyelnek és este érkezik az USA Bézs könyve is.
Az Európai Parlament ma folytatja le a vitát, csütörtökön pedig szavaz egy olyan határozati javaslatról, amiben megkérdőjelezik, hogy Magyarország képes ellátni az EU soros elnökségi feladatokat 2024 júliusától. A magyar kormány szerint a soros EU-elnökség nem jog, hanem kötelesség, másrészt: “az EP-nek nem osztottak lapot”.
Különböző adatlapokat küldtek ki nekik, amiken bekérték a gyerekeik és a házastársuk összes azonosító adatát is. A kórházi főigazgatóság szerint ez csak „előírt formai elem” az egészségügyi szolgálati jogviszonyhoz.
Adriai utazások és egy kastélyban töltött nem túl termékeny napok. Illatozó rózsák és Napba tekintő angyalok. Mélyülő-szépülő halk sorok, életmúlás, madarak és mindennapok. Időmértékes formában írt maradandó darabok, latin fordítások, valamint Shakespeare szonettjeinek új magyarításai. Nyolc friss verskötetet ajánlunk a június 8-án nyíló 94. Ünnepi
Hollandia azt tervezi, hogy átalakítja Európa legnagyobb magán-nyugdíjpénztári rendszerének számító ágazatát, az 1450 milliárd eurónyi megtakarítást kezelő szektor a kifizetések helyett a befizetések rögzítésére térne át – számol be a hírről a Reuters.
Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A garanciaintézmény 2022-ben 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé, így összességében 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett a kezességvállalási portfolió. Ezzel a társaság már 3065 milli