"Pfu, ez szerencsére csak egy álom volt” - ébredt már mindenki ezzel a gondolattal, igaz? Szívdobogás, izzadságtól ázott ágynemű után igyekszünk mielőbb elfelejteni a nyugtalanító rémálmot.
Május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Magyarországon több mint 3 millió anyát köszöntenek fel gyermekeik – mondta a Központi Statisztikai Hivatal szóvivője, aki utóbbiak számára is kitért.
Amerikai és szaúdi közvetítéssel szombaton a szaúd-arábiai Dzsiddában tárgyalóasztalhoz ültek a szudáni konfliktusban szembenálló felek - számolt be róla az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia egy közös nyilatkozatban.
A kormányzat továbbra is mindent megtesz a magyar gyógyszeripar nemzetközi versenyképességének biztosítása érdekében, aminek egyik eredménye, hogy a szektor teljesítménye tíz év alatt kétszeresére nőtt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, a kötelezően előírt bolti akciók részletszabályaival. A kötelező leárazásokat a nagy élelemiszer-boltok június 1-je és szeptember 30-a között kötelesek bevezetni. Raskó György agrárközgazdász szerint a nagy multiknak meg kellene állapodniuk a beszállítókkal, hogy olcsóbban kapják a termékeket, mert ha ez ne
Daniel O'Halloran az ITV csatorna The 1% Club című műsorában nyerte meg a fődíjat, amit előtte még senkinek nem sikerült elvinnie. Nyereményét nagymamáján kívül mindenki előtt titokban tartotta addig, míg a kvízműsor adásba nem került.
A résztvevők között sokan gondolták azt, hogy a háborúskodás a világban a legtöbb esetben az imperialista, birodalmi külpolitikai gondolkodás következménye.
– Rendkívül aggódom a zaporizzsjai atomerőművet fenyegető nagyon is valós nukleáris biztonsági kockázatok miatt – mondta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója.
A brit Leasing Options autólízing cég egy érdekes tanulmányt készített azzal a céllal, hogy elemezze a királyi család jelenlegi flottáját, hogy kiderüljön, ki a legkevésbé környezetbarát, melyik autójuk termeli a legtöbb károsanyag-kibocsátást. A táblázatban az is fel van tüntetve, hogy az adott mennyiségű CO2 ellensúlyozására hány fa szükséges.
A nevetséges hőszigetelés, a botrányosan elavult fűtési rendszer és a megvetemedett nyílászárók egyaránt aláásták az épület energetikai státuszát. Gyökeres változások elé nézünk.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Vajon mi különbözteti meg a pénzügyileg tudatos és sikeres embereket azoktól, akik kevésbé bánnak jól a pénzzel? Jövedelem, származás vagy esetleg lakhely kérdése lenne?
Két új török sorozat kezdődik a Tv2 Csoport csatornáin és visszatér egy régi klasszikus. A városi doktor május 8-án a Super Tv2 műsorán, Az apa pedig az Izaurán indul május 9-én. Országos tévépremier lesz május 8-án hétfőn 19 órakor a Super Tv2 műsorán: A városi doktor című sorozat egyik főhőse a tehetséges Ömer, aki
Nyolc embert lelőtt, legkevesebb hét másikat pedig megsebesített egy fegyveres szombat este egy forgalmas bevásárlóközpontban Dallastól északra - közölte a rendőrség.
Gyermeknap lesz hazánkban május 28-án, ennek apropóján immár második alkalommal tartja meg a kormány a Kormányinfó Pluszt, ahol a kabinet tagjai a gyermekek által feltett kérdésekre fognak válaszolni.
Nyolc embert agyonlőtt, legkevesebb hét másikat pedig megsebesített egy fegyveres szombat este egy forgalmas bevásárlóközpontban Dallastól északra - közölte a rendőrség.