2023. május 8. hétfő

máj. 8
17:45
Szijjártó Péter megmondta, mi lesz a Földdel atomenergia nélkül (Blikk)
A járműipar elektromos átállása és atomenergia-beruházások nélkül mindössze illúzió marad, hogy mai formájában megőrizhetjük a bolygót utódaink számára, mivel ezek nélkül nem lehetséges a klímacélok elérése - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Abu-Dzabiban.
máj. 8
17:48
Kijött a lista, megint borzasztóan fájó adat érkezett Magyarországról (ATV)
Az Eurostat friss adatai szerint egy év alatt Magyarországon drágultak a legjobban a zsírok, olajok.
máj. 8
17:48
Túl nagy fogai voltak a tévézéshez, 90 fölött került a csúcsra, és reméli, gyors halála lesz – David Attenborough 97 éves (SzMo)
Már kisfiúként beleszeretett a természetbe, mára pedig globális szupersztárrá vált dokumentumfilmjei révén.
máj. 8
17:48
„Romániában nem működik a jogállamiság” (Demokrata)
Egy jogállami társadalomban nem lehet, hogy az igazság szerencse- és személyfüggő legyen – mondta Markó Attila Sepsiszentgyörgyön.
máj. 8
17:48
Újabb ágazati vizsgálatot zárt le a Versenyhivatal infláció letörése érdekében (Növekedés)
Lezárta a tartós (konzerv- és fagyasztott) élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
máj. 8
17:48
Hosszú távon jót tenne a Fradinak egy komoly rivális! – a klub korábbi kiválóságai a Mandinernek az újabb bajnoki cím után (Mandiner)
Az elmúlt hétvégén eldőlt: az FTC három fordulóval a zárás előtt, sorozatban ötödször is aranyérmes lett. Megkérdeztük a Ferencváros legendáit, milyennek látták a buktatókkal is tarkított szezont.
máj. 8
17:48
3 kriptó 1 dollár alatt, ami berobban 2023-ban: Shiba Inu, Pepe, RenQ Finance (BitcoinBázis)
A kriptovaluták észveszejtő növekedésen mentek át az elmúlt években s míg a Bitcoin és az Ethereum a szektor zászlóshajói, számos
máj. 8
17:51
Lecserélték Karikó Katalint (Blikk)
Április végén tűnt el a Karikó Katalint ábrázoló festmény egy budai ház tűzfaláról, most pedig kiderült, mi is került a helyére: a magyar tévézés meghatározó pillanatai kerültek a Krisztina körút 30-as szám alatti falra.
máj. 8
17:51
Kiderült, mi okozta Ray Liotta halálát (Blikk)
Egy évvel a halála után derült ki Ray Liotta színész halálának oka: az Emmy- és Golden Globe-díjas sztár halálát szívelégtelenség és tüdőödéma okozta, ám arra is fény derült, hogy Liotta ateroszklerózisban szenvedett, amely az artériák szűkülését jelenti.
máj. 8
17:54
Akik a megelőzésben hisznek - a Boehringer Ingelheim sajtótájékoztatóján jártunk (Agroinform)
Egészségesebb holnap az emberek és az állatok számára. Ez a Boehringer Ingelheim egyik legfontosabb küldetése.
máj. 8
17:54
Pont úgy reagáltak, mintha a canterbury érsek gólt lőtt volna a koronával, de a kapu Károly feje lett volna (444.hu)
Milyen volt a brit koronázás a tömeg mélyéről bámulva a kivetítő felső peremét? Egyáltalán milyen buli egy koronázás egy tök normális, nem legitimista, az eseményre puszta szórakozásból kiutazó magyar fiatal szemén át nézve?
máj. 8
17:54
Szorcsik Viki elárulta, mi az a munka, amit soha nem vállalna (SzMo)
A színésznőt a Reggeliben kérdezték arról, milyen kétkezi munkát végzett korábban.
máj. 8
17:54
Három hét, 50 forint – mi történt a gázolaj árával? (Agrárágazat)
Az 5 százalékos nemzetközi olajáresés kedvező hatását itthon az agrártermelők is élvezhetik.
máj. 8
17:57
Vajon mennyire lepődünk meg szerdán? (Menedzsment Fórum)
Mármint a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett legfrissebb, áprilisi inflációs adaton. Szinte biztosra vehető, hogy végre 25 százalék alá megy az éves fogyasztóiár-index - itt tartunk, hogy már ezt is értekelni kell -, de ugyanez volt a várakozás egy hónapja is, mégis jött a hidegzuhany. Erről, valamint az euró magyarországi bevezetésének
máj. 8
18:00
Kopogtat az amerikai fizetésképtelenség, Biden előveszi az adukat (Portfolio)
Joe Biden elnök és a kongresszus vezető republikánus és demokrata képviselői ezen a héten ülnek le, hogy megpróbálják megoldani a 31400 milliárd dolláros amerikai adósságplafon körüli három hónapos patthelyzetet, és május vége előtt elkerüljék az Egyesült Államokat teljesen megbénító fizetésképtelenséget - írja a Reuters.
máj. 8
18:00
Elviselhetetlen rekordhőség tombol Vietnámban – már kongatják a vészharangot a klímaszakértők (SzMo)
Már 10-re végezni kell a földeken, tovább nem bírnák a meleget a gazdák.
máj. 8
18:03
Meghalt dr. Entz László (Blikk)
Életének 72. évében elhunyt dr. Entz László érsebész professzor, a Semmelweis Egyetem korábbi érsebészeti tanszékvezetője, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egykori igazgatóhelyettese.
máj. 8
18:06
Brutális számokat közölt az ukrán tábornok: ennyi orosz katona halhatott meg Bahmutnál (ATV)
Szerhij Cserevaty ezredes, az Ukrán Fegyveres Erők Keleti Csoportjának szóvivője szerint mintegy 100 ezer katona halt meg a Bahmut elfoglalásárt vívott csatában.
máj. 8
18:06
Csak egységben lesz konzervatív reneszánsz – André Ventura Orbán Viktorról (Demokrata)
Széleskörű összefogást sürget az európai választásokra André Ventura, a portugál Chega elnöke.
máj. 8
18:06
Értesülés: Ha elvesznek egy minisztériumot az RMDSZ-től, a magyar párt kilép a román kormánykoalícióból (Mandiner)
Romániában nagykoalíció működik, amelyet időről időre megújítanak.
máj. 8
18:06
Igazságügyi ajánlást küld az OLAF – Mit jelent ez? (Üzletem)
Az OLAF-al történő ügyészségi együttműködést dr. Schmidt Gábor, az OLAF szóvivői hálózatának magyar tagja mutatja be.
máj. 8
18:12
Az ukrajnai menekültek ellátására kérnek többletforrást a német tartományok (Portfolio)
Több pénzt követelnek Németországban a tartományi kormányok a szövetségi kormánytól az egyre több menekült ellátásával járó kiadások fedezésére. Az elmúlt egy évben az Ukrajnából menekülők ellátása növelte a kiadásokat.
máj. 8
18:12
Németország a 2. legnépszerűbb úti cél az európaiak körében, Spanyolország az élen (Spabook)
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) mai napon tartott éves sajtókonferenciájának a Kempinski Hotel adott otthont. A rendezvény középpontjában a 2023-as év kiemelt témái álltak, mint az „UNESCO”, a „Feel Good –…
máj. 8
18:12
Amerika megkérte a törököket, hogy adjanak fegyvereket Ukrajnának – nos, nem adtak (Mandiner)
A legérdekesebb azonban Törökország indoklása.
máj. 8
18:12
Giro: Fetter Erik a legrosszabb pillanatban kapott defektet, csapattársa negyedik lett a 3. szakaszon (Telex)
A magyar bringás az etap végén, a döntő emelkedő lábánál maradt le az élmezőnytől. Az ausztrál Michael Matthews nyerte a sprintbefutót.
máj. 8
18:15
Nagy hírt jelentett be Novák Katalin (Blikk)
A hét végén ismét megnyílik a köztársasági elnök hivatalának otthont adó budavári Sándor-palota a nagyközönség előtt, Novák Katalin köztársasági elnök beiktatásának első évfordulóján.
máj. 8
18:18
Fiatalok fizuja: 13 %-nak nincs jövedelme, 11 % 400 ezer forintnál is többet kap (ProfitLine)
Negyvenezer forinttal, több mint 28 százalékkal közel 182 ezer forintra nőtt a 19-29 évesek átlagos személyes jövedelme a K&H ifjúsági index felmérés friss adatai szerint. A fiatalok jelentős része továbbra is kénytelen megelégedni kisebb összeggel: 10-ből 4-en kevesebb, mint 100 ezer forint jövedelemre tesznek szert egy hónap során, miközben 11 sz
máj. 8
18:18
Veszélyben a magyar netezők adatai: nagy bajod lehet, ha fittyet hánysz erre (Pénzcentrum)
Az elmúlt egy évben legalább 100150 ezer internetező adott információkat e-mailben személyes adatairól. Bár sokan biztosak abban, hogy legális szolgáltatói kapcsolatfelvétel történt, mintegy 2050 ezer fő között lehet azok száma, akik illegális adathalászat áldozataivá váltak, tehát akár minden harmadik-ötödik internetező érintett lehetett derült ki
máj. 8
18:18
Irgalmatlan állapotok uralkodnak a pásztói romhotelnél: a tulajdonos 600 millió forintért adná tovább a szemétlerakatot (ATV)
Düledező rom lett Pásztó korábban kedvelt étterméből és szállodájából, amelyet ma főként illegális hulladéklerakóként használnak. A főépületből és a körülötte levő faházakból minden mozdíthatót elvittek. Az épület vasbetonból van, a korabeli technológia miatt veszélyes hulladékot, azbesztet is tartalmaz, ezért a bontása több száz millió forintba ke
máj. 8
18:18
Schiffer András szerint a diáktüntetés a Karmelitánál csak arról szólt, hogy kurva jó képek készüljenek a gyerekeket verő rendőrökről (444.hu)
A képviselőknek a kordonbontás helyett inkább Budaházy György útját ajánlja.
máj. 8
18:18
Kanász-Nagy a kormányfőnek: értem, hogy önök nem lópatkóban gondolkodnak (Demokrata)
Ön biztos tudja, mit kell csinálni, ha döglött lóval találkozik – mondta a kormányfőnek Kanász-Nagy Máté.
máj. 8
18:18
Nascar: Ken Block ikonikus festése is pályára hajt a darlingtoni retróhétvégén (Racingline)
Az előttünk álló hétvégén kerül sor a Nascar hatalmas népszerűségnek örvendő retrófordulójára a Darlington Racewayen....
máj. 8
18:18
Európában sehol nem drágult annyira az olaj, mint Magyarországon (Telex)
2022 márciusa és 2023 márciusa között 33 százalékkal lett drágább az olaj és a zsír nálunk, miközben az uniós átlag 23 százalék.
máj. 8
18:24
Kína úgy halmoz fel aranykészleteket, mintha nem lenne holnap (Portfolio)
Kína a hatodik egymást követő hónapban növelte aranytartalékát. Áprilisban 8,09 tonnányi készletet vásároltak - közölte a kínai Állami Devizahivatal.
máj. 8
18:24
Virtuális hajózás Balatonbogláron (AQUA)
A május elsejei hosszú hétvégén megnyitott a Balaton Csavargőzös Műemlékhajó Balatonbogláron. A hajóval újra vízre lehet szállni – virtuálisan. A szárazföldön található egykori vízi jármű a 11. szezonját kezdi meg. A múzeum mellett kávézó is fogadja a vendégeket, egészen novemberig. Kopasz Árpád, a csavargőzös múzeum vezetője elmondta: idén is jubi
máj. 8
18:24
Végre kiderült, mit csinált Meghan Markle a koronázás alatt – és imádjuk érte! (Glamour)
Meghan Markle Kaliforniában túrázott a hétvége folyamán, miután kihagyta III. Károly király koronázási ünnepségsorozatát az Egyesült Királyságban. A 41 éves sussexi hercegné vasárnap reggel egy békés, 40 perces túrára indult a szabadba.
máj. 8
18:24
Mit tesz az anya, ha az igazságszolgáltatás nem védi meg a gyerekét a családon belüli erőszaktól? (WMN)
Az 1980-as években Faye Yager azzal került a címlapokra, hogy egy földalatti hálózatot hozott létre. A szervezet célja az volt, hogy megvédje a gyerekeket a családon belüli szexuális zaklatástól – tevékenységével azonban végül épp családja védelmében kellett felhagynia.
máj. 8
18:24
Feloszlik a Sum 41 (Telex)
De az idei turnét még végignyomják, és egy utolsó albumot is kiadnak.
máj. 8
18:24
Kulcskompetencia és érettségi – az anyanyelvi kommunikáció (Szakmát Szerzek)
Gyorsan változó világunk egyre több kihívást támaszt az emberek elé. Már nem elegendő megtanulnunk egy szakmát, hanem képesnek kell lennünk arra, hogy tudásunkat folyamatosan fejlesszük, pallérozzuk. 2000-ben az Európai Tanács elfogadta a Lisszaboni stratégiát, amelyben meghatározták az egész életen át tartó (lifelong learning) tanuláshoz szükséges
máj. 8
18:30
Állandóan viszket a torkod? Komoly problémát is jelezhet a kellemetlen tünet (Femcafe)
Viszket a torkod, a füled és majd megveszel, hogy nem tudod megvakarni rendesen? Cikkünkből kiderül, mi állhat a kínzó tünetegyüttes mögött!
máj. 8
18:33
Jelentősen csökken szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára (Adózóna)
A héten szerdán jelentősen csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is. A benzin esetében bruttó 15 forint lesz a csökkenés mértéke, míg a gázolajért a kutaknak bruttó 10 forinttal kell kevesebbet fizetniük, írja a holtankoljak.hu
máj. 8
18:36
Gyászol a világ: meghalt a legendás operaénekesnő (ATV)
Elhunyt 86 éves korában Bécsben Grace Bumbry operaénekesnő, a 20. század egyik legendás szopránja és mezzoszopránja.
máj. 8
18:36
Végre kiderült! Ekkor kaphatják meg a nekik járó plusz pénz a nyugdíjasok (Femcafe)
Már sokakat érdekelt, hogy vajon mikorra lehet számítani az esedékes plusz pénzre.
máj. 8
18:36
Nyáron indul az online árfigyelő rendszer (Demokrata)
Az online adatbázis kezdetben több mint hatvan termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni.
máj. 8
18:36
„Igazi sikertörténet” – brit lap áradozik Lengyelországról (Mandiner)
Hamarosan a lengyeleknek lehet a legütőképesebb szárazföldi haderejük Európában a NATO-n belül, írja a Daily Telegraph.
máj. 8
18:36
18 karikás felelősség: ezek a helyes pénzügyi döntések, ha továbbtanul egy fiatal (egy.hu)
Nagykorúvá válva mind megérezzük: azzal, hogy teljes döntési jogot élvezünk a pénzügyek terén, felelősség is jár. Szülői oldalról is nagy váltás ez: a gyerekünk maga intézheti a pénzügyeit, nem árt azonban segíteni neki – legalább az indulásnál. Például azzal, hogy mind megismerjük, milyen lehetőségek állnak az életkezdők előtt.
máj. 8
18:42
Varga Mihályék a földadó eltörléséről tárgyaltak (444.hu)
A Gazdasági Kabinet ülésén volt téma a nagybirtokosok védelme.
máj. 8
18:42
Hihetetlenül olcsó SUV a Hyundai-tól (Autónavigátor)
A Hyundai újdonsága jól jelzi, hogy milyen öldöklő verseny megy az autógyártók között, főleg azokért a piacokért, ahol a régebbi,
máj. 8
18:42
Elhunyt Entz László (Demokrata)
Életének 72. évében, váratlanul és tragikus körülmények között elhunyt dr. Entz László érsebész professzor.
máj. 8
18:42
Növekvő árbevétel és nyereség a Waberer’s-nél az első negyedévben (Növekedés)
Erősen indította az évet a Waberer’s International, miután az első negyedévben EBIT eredménye közel két és félszeresére ugrott az árbevétel 11 százalékos növekedése mellett. A Csoport eredményének növekedéséhez legjobban a nemzetközi fuvarozási, valamint a biztosítási szegmens járult hozzá. A magyar tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a

Keresés