Az pedig fontos, s most talán még fontosabb, mint máskor. Ugyanis még mindig kissé vegyes a kép, annak ellenére is, hogy az amerikai beszerzési menedzser indexek az elmúlt időszakban javulást mutatnak. Sőt, a pénteki munkaerőpiaci adatok is gazdasági erősödést sugallnak. Míg ez a múltban rosszat jelentett, hiszen az infláció ellen dolgozó tényezőkr
Nem zárt be véglegesen, de egy héten már csak két napot van nyitva a Pécs melletti Pellérd gyógyszertára. Ezzel a megoldással próbálja a tulajdonos a rezsiemelkedéssel járó költségeit csökkenteni. Baranyában más település is nehéz helyzetbe került a gyógyszertár miatt. Villányban hatezer embernek kell más településre járni gyógyszerért.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Európai Unió legújabb javaslata szerint megtiltanák a kikötőkbe való belépést azon hajók számára, amelyek megpróbálják kijátszani az orosz olajra vonatkozó szankciókat – számolt be róla a Bloomberg.
„Nem fogunk meghátrálni, tovább játsszuk a darabot! És ha ők továbbra is kötik az ebet a karóhoz, akkor természetesen bármilyen per elé örömmel állunk. Nem ijedek meg a fenyegetésektől, ezt azért lehet tudni rólam!” – mondta lapunknak a Thália igazgatója, aki szerint egy olyan problémát akarnak ide importálni külföldről, amihez semmi közünk. „Mi ne
A szőlőfajták és változataik közötti különbségek megfigyelése egyidős lehet magával a szőlőtermesztéssel. Az ember ösztönösen a küllemre szebb, édesebb, jobban beérő és finomabb bort adó fajtákat részesítette előnyben. A termesztésbe vont fajtákat – néhány kivételtől eltekintve – e szempontok alapján választották ki.
2027. január 1-jétől a forint helyett már az uniós pénz lehetne nálunk is a törvényes fizetőeszköz. Legalábbis ez következik Kovács Árpádnak, a Költségvetési Tanácsnak elnökének minapi nyilatkozatából, miszerint 2024 végére Magyarország is teljesítheti az eurózónához való csatlakozáshoz szükséges maastrichti kritériumokat. De, hogy ez meggyőzi
A 2023-2024-es költségvetési évek tekintetében a magyar állam költségvetési terheinek csökkentése érdekében módosították a sztrádakoncessziós szerződést. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. ismertette, hogy egyetlen beruházást sem töröltek, mindössze többet átütemeztek egy kétéves periódusban.
Szombaton királlyá koronázták Iii. Károlyt, a ceremóniát számtalan helyen közvetítették élőben. Az egész esemény nagyon patinás és csodálatos volt, azonban van egy árnyoldala.
A '90-es években berobbanó VHS-korszakra a rendszerváltás utáni Magyarország kulturális bombájaként is lehet tekinteni. Rövid időn belül szinte mindenkinél lapult egy VHS-lejátszó, a videótékáknak köszönhetően pedig olyan filmekkel lehetett találkozni, amikkel előtte csak elvétve. A több száz téka közül is kiemelkedett a budapesti Odeon-hálózat, am
A végzős középiskolások nagy többségének magyar nyelvből és irodalomból megkezdődött az érettségi: a borok, a kerékpár, és Petőfi Sándor is szerepelt a feladatlapok témái között. A Magyartanárok Egyesülete szerint korrekt volt az idei feladatsor.
Az utolsó ismert adatok szerint, 2021-ben Kína népessége mintegy 1,44 milliárd fő volt. Fontos azonban megjegyezni, hogy a népesség száma folyamatosan változik, és az adatok frissítése érdekében a kormányzat rendszeresen végzi a népszámlálási folyamatot. Ezért a jelenlegi szám valószínűleg eltérhet a jövőbeni adatoktól.
Az európai integrációnak a béke a fő vívmánya - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter egy NKE-konferencián. Az EU-intézményekről azt mondta: “ami most van, az paraván, Patyomkin-falu. Semmi sem az, aminek neveztük”. Egy varázsceruzával démoszt és őszinteséget kellene rajzolni szerinte.
Sokan úgy gondolják még a mai napig is, hogy minél testhezállóbb ruhadarabot visel egy nő, annál szexibb. Ez az elgondolás azonban egyre kezd megdőlni.
Borbély Alexandra is számos fotót posztolt Instagram-sztoriba Anyák napja alkalmából, melyek láttán menten elolvadtunk. Nagy Ervinnel napsütéses babakocsi sétára indultak vasárnap, majd egy idilli és édes kép következett, amelyen az apuka karjaiban van mindkét csöppség.
Érvelni nagyon tud, alaposan lefektetett keretek között hatékonyan dolgozik, és rövidebb szövegeknél jól ment neki a szövegalkotás, verselemzésre viszont képtelen, lírai műveknél pedig szuperül adja a felkészületlen diákot.
Erősen indította az évet a Waberer’s, miután az első negyedévben EBIT eredménye közel két és félszeresére ugrott az árbevétel 11 százalékos növekedése mellett. A csoport eredményének növekedéséhez legjobban a nemzetközi fuvarozási, valamint a biztosítási szegmens járult hozzá. A vállalat arra számít, hogy EBIT a tavalyi rekordot meghaladóan 33 mill
A világ legnagyobb kriptotőzsdéjének, a Binancenek ideiglenesen le kellett állítani a bitcoin-kifizetéseket, mivel a Bitcoin hálózata jelentős túlterhelést tapasztalt. A
A testvéreivel együtt Lajos herceg is részt vett Károly szombati koronázásán, azonban a kisfiú egy rövid időre eltűnt a kíváncsi szemek elől. Az ötéves herceg hősiesen viselte a minden bizonnyal megterhelő koronázási procedúrát, azonban egy idő után a kisfiú elkezdett ásítozni. A család azonban felkészült erre az eshetőségre, egy forrás a Page Sixn
Hiába van számos uniós tagállamban példa arra, hogy a hazai, illetve EU-s munkakereső egy megüresedett álláshely betöltésekor előnyt élvez a harmadik országból érkező állampolgárral szemben, Orbán Viktorék törvénytervezete a vendégmunkások pártját fogja a magyarokkal szemben.
Évszázados helyéről leszedett feszület, nemi és faji kvóta, és lassan szó szerint Oscar-díj jár a politikai korrektségért. Pillanatképünk a szürrealitásban úszó eltörléskultúra eddigi eredményeiről.
Az elmúlt egy évben legalább 100–150 ezer internetező adott információkat e-mailben személyes adatairól. Bár sokan biztosak abban, hogy legális szolgáltatói kapcsolatfelvétel történt, mintegy 20–50 ezer fő között lehet azok száma, akik illegális adathalászat áldozataivá váltak, tehát akár minden harmadik-ötödik internetező érintett lehetett – derül
Bergamo az észak-olaszországi Lombardia régió egyik városa, amelynek gazdag történelme és kulturális öröksége van. A város többek között az alábbiakról híres, Bergamo látnivalói a következők (a cikk végén egy rövid videót is találsz Bergamo városáról):
A Luxemburgban lakók 47 százaléka külföldi - derült ki a nagyhercegség statisztikai hivatalának (Statec) hétfőn közzétett, 2021-re vonatkozó népszámlálási adataiból. A legtöbb bevándorló más uniós országban született eredetileg.
„Őszintén szólva meghökkenve láttam, hogy konzervatív amerikaiak látogattak el Magyarországra, hogy tiszteletüket tegyék egy olyan ember előtt, aki a magyar demokrácia meggyengítésén dolgozik” – mondta az egykori demokrata elnökjelölt a Partizánban.
Huszonkétezer ember állt ki a szakmai álláspontja miatt a közelmúltban megtámadott professzor emerita mellett, akinek értékvédők hétfőn adták át a támogató aláírásokat. Az eseményen a Mandiner is jelen lehetett.
Nem viselte meg jelentősen a fagy az almaültetvényeket az elmúlt hetekben, inkább a gyümölcsösöket fenyegető fertőzésveszély erősödött az esős idő miatt - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján hétfőn közzétett növényvédelmi összefoglalóban.