Korda György 65 éve, Balázs Klári 45 éve énekel, közös színpadi jelenlétük több mint négy évtizede tart. Ezt az elképesztő teljesítményt és a kortalan dalok fantasztikus sikerét ismerte el a szakma.
Egy budapesti és egy vidéki körzeti rádióval szemben is bírságot alkalmazott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a hatósági szerződésben vállalt arányoktól való eltérés miatt. A Super TV2 egyik műsora kapcsán pedig a román hatóság intézkedett. A Budapest 90,3 MHz-en fogható körzeti vételkörzetű, közösségi jellegű rádió, a Til
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 márciusában az egy évvel korábbihoz képest 4,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene, miközben februárhoz mérten 0,2 százalékkal emelkedett a kibocsátás. Biztató, hogy az előző hónaphoz képest már második hónapja látható kismértékű növekedés, a januárban látott jelentős visszae
Három gluténmentesnek hirdetett, tallér típusú termék visszahívásáról döntöttek a forgalmazók, mert glutént tartalmaznak - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az idén nagykorúvá váló, 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál május 10–14. közötti, ötnapos programsorozatára kilenc nemzetközi vendég érkezik öt országból, emellett lesz kilenc workshop, négy kiállítás és két zenész is.
A miniszterelnök figyelmeztető jelként értékelte, hogy egyetlen vám eltörlése kis híján tönkretette öt ország gazdálkodóit, miközben "mindenki Ukrajna uniós tagságáról beszél". "Óvatosan ezzel az Ukrán európai uniós tagsággal" - mondta Orbán Viktor, a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.
A közbeszerzések lebonyolításával kapcsolatos szabályrendszer hatékonyabbá, áramvonalasabbá tételét szolgálja az Országgyűlés által 2023. május 3-án elfogadott, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) módosítása, amit a vonatkozó uniós jogszabályoknak való megfelelés is ösztönzött. A főbb módosításokat a Niveus Legal | Halmos és
A gyorsjelentési szezonok alkalmával mindig kiemelt figyelem irányul a világ legértékesebb vállalatának számító Apple-re, amely a nagy technológiai cégek közül az utolsók között tette közzé legfrissebb számait. Számítani lehetett rá, hogy ez egy gyengébb időszak lesz a cég számára a jelenlegi gazdasági helyezetben, és ennek megfelelően a cég árbevé
Mihail Kaszjanov szerint, aki 2000 és 2004 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, a Kreml maga rendezte meg a támadást annak érdekében, hogy még több katonát toborozhassanak az ukrajnai háborúhoz – írja a SkyNews.
Meghosszabbította a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának jelentkezési szakaszát. A 13. fordulóban a helyi közösségek május 5-ig pályázhatnak összesen 42 millió forint támogatásért. Az elmúlt években a vállalat közel 450 millió forint támogatást nyújtott 1742 helyi szervezetnek 323 magyarországi településen. Ezzel idén közel 500 millió forin
Hiába tombol a tavasz, úgy tűnik, ennek a vírusnak nem parancsol: bár a betegek száma csökken, két vármegyében még mindig egyre többen fertőződnek meg.
A húsgolyók nem szexik, pedig praktikusak, jól variálhatók, és valójában mindenki szereti őket. Minden főzelék fasírtot szeretne magára, itt az alkalom, hogy kezdők is kipróbálják.
Egy hosszú, rengeteg mindenre kiterjedt vizsgálat megállapította, hogy a Hold belső magja valójában egy szilárd gömb, amelynek sűrűsége leginkább a vaséhoz hasonló. A kutatók azt remélik, hogy ez a felfedezés segít eldönteni a hosszú vitát a Hold belső magjának történetéről, szerkezetéről és felépítéséről.Eredményeink megkérdőjelezik a Hold mágnes
Csütörtökön tovább vette saját részvényeit a Richter, ezzel már több mint 1,7 milliárd forintot költött a visszavásárlási program áprilisi elindulása óta.
Olvadni látszanak az eddig fagyos magyar–horvát kapcsolatok, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Zágrábba utazott, hogy találkozzon déli szomszédunk gazdasági vezetőivel. Kijelentette, az energetikai viták ellenére Magyarország barátként tekint Horvátországra.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Karmelita kolostorban tárgyalt André Venturával, a portugáliai CHEGA párt elnökével – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki egy friss, tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásból.
Márciusban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,0 százalékkal mérséklődött. Az előző hónaphoz mérten az ipari kibocsátás 0,2 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisz
Az utóbbi két napban a Fed és az EKB kamatdöntései határozták meg a devizapiaci hangulatot. Mindkét nagy jegybank tovább emelte a kamatot, a piac pedig látszólag rezignáltan fogadta a lépéseket, hiszen az euró-dollár árfolyam nagyjából ugyanott jár, ahol kedden. A jegybanki lépések a forintot még kevésbé érintették, a magyar deviza a jelek szerint
Akár hiszunk abban, hogy az univerzumnaknak terve van velünk, akár nem, az életünkben felbukkanó „furcsa véletlenek" mindig elgondolkodtatják az embert. Mi pedig elhoztunk most négyet meghökkentő történetet, amire nehéz magyarázatot találni!
Egy külföldi férfi hat török állampolgárságú személlyel a kocsijában próbálta leszorítani a rendőröket az autópályán az M30-as autópályán, a térfigyelő kamera felvette a történteket.
A konzervatívok történelmi csatát vívnak marxista globalistákkal és a kommunistákkal az egész világon, "olyan barbárokkal szemben, akik le akarják rombolni a szabadságunkat és a hagyományainkat" - mondta Donald Trump volt amerikai elnök a CPAC Magyarország konferencia pénteki budapesti zárónapjának megnyitóján sugárzott videoüzenetében.
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint egymást erősíthetik a kedden, hét magánszemély, diákok és tanárok által benyújtott, valamint a szakszervezet által még márciusban beadott országos népszavazási kezdeményezések. Előbbiben hét, utóbbiban öt oktatást érintő kérdés szerepel.
A mesterséges intelligenciáról és a kriptovalutákban rejlő befektetési lehetőségekről is tájékozódhat, aki részt vesz az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Blockchain Budapest konferencián. A rendezvényen a kiállítók bemutatói és a kapcsolatépítési lehetőségek mellett, a hazai kripto szcéna ismert alakjai tartanak majd előadásokat és besz
A legtöbb India és Oroszország között lefolytatott tranzakció még mindig dollárban történik, az ígéretek ellenére is – írja a Reuters egy indiai kormányzati forrásra hivatkozva. A rúpiára való áttérést jelenleg fel is függesztették.
Május 11. és 13. között új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át izgalmas programokkal és sok könyvbemutatóval várják az érdeklődőket. A filmbemutató, a koncertek és a séták programját már megmutattuk, itt megtalálhatod a csütörtöki és a péntek délutáni magyar irodalmi esem