A perfekcionizmus személyiségjegye összefügg a depresszió magasabb kockázatával – derül ki tíz különböző tanulmány áttekintéséből.A perfekcionista emberek aggódnak a hibák elkövetése miatt, és hajlamosak erősen kritikusak lenni önmagukkal szemben. A társadalom részéről nyomást éreznek, hogy magas színvonalon teljesítsenek, és úgy gondolják, hogy má
Tizenhárom év után otthagyja a világ egyik legmagányosabb munkáját egy brit nagypapa. A 65 esztendős Jonathan Grant feladata, hogy minden esztendőben hat hónapon keresztül gondoznia kell három, Skóciához tartozó, lakatlan szigetet.
Holtan találtak egy idős nőt Ii. kerületi otthonában, a rendőrség emberölés miatt nyomoz - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn reggel.
Pár nappal a Horvát Rally után Kalle Rovanpera már a következő versenyre, Portugáliára és Szardíniára tesztelt. A tavalyi világbajnok már nagyon várta, hogy ismét murván vezethessen.
Mindenki árgus szemmel figyeli az árakat, ha bevásárolni megy, hiszen sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy bármit megvegyenek. A szomszédban most léptek: Romániában május elsejétől az áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de a termelők továbbra is elégedetlenek, és azt állítják, hogy az árengedmény k
A lakáspiaci forgalom ötödével esett vissza 2022 utolsó negyedévében. Nominálisan 16,6 százalékkal emelkedtek a lakásárak év végén az egy évvel korábbi szinthez képest, de reálértéken már 5 százalékos csökkenést mutatnak.
„Magyar nők és asszonyok, ha ti nem szültök, hát ki fog? Nincs petefészkem, de ha ti nem szültök, muszáj lesz nekem” – énekli egy darab elején egy férfi. Avagy ilyen, amikor az állam beleszól a párkapcsolatokba:
A mai adásból többek között kiderül, hogy a színészek szerint meg lehet-e bocsátani a megcsalást, zavarja-e őket, ha szexről beszélnek, és hogy kit bökött hátsón egy bácsi a botjával. Csuja Imre házigazdaként, Csákányi Eszter, Szandtner Anna és Bajomi Nagy György pedig vendégként válaszol a nézői kérdésekre.
Toto Wolff szerint két út áll a mezőny előtt hogy utolérje a Red Bullt: vagy jobb munkát végeznek, vagy szabálymódosítással megállítják őket. Az időmérőkön Charles Leclerc még szolgáltatott némi izgalmat Bakuban, ám a sprintfutamon és a vasárnapi versenyen már az osztrák csapat volt az úr. Mindkét napon a Red Bull mexikói pilótája ünnepelhetett, mí
A nemzetközi sajtóorgánumok Sergio Pérezt éltették, de megrémültek a Red Bull dominanciájától is. Bakuban ismét az osztrák csapat volt az úr, bár az időmérőkön Charles Leclerc azért megmutatta oroszlánkörmeit. Ám meglepetésre nem a holland világbajnok dominanciájába fulladt a verseny, hanem csapattársa jó teljesítményétől hangos a média. A „az utca
Dua Lipa idén nem csak egy a sok világsztár közül, akik jelenlétükkel emelik a Met-gála fényét, és ezáltal segítenek a Metropolitan Museum of Arts-nak minél több adományt gyűjteni.
Az áldozatok egy része az orosz hadsereg tagja, de jelentős részük a Wagner-csoport fizetett katonája volt, de sok az áldozatok között az oroszországi börtönökben toborzott korábbi elítélt.
Max Verstappen tovább ragozta a szombati eseményeket, ezúttal új becenevet is talált George Russellnek. A holland versenyző nem volt a toppon a bakui sprinthétvégén. Már az egy hónapos szünetben is arról beszélt, mennyire nincs ínyére ez a formátum, és mennyire feleslegesnek tartja az egész változtatást. Ezután hozzátette, ha tovább kísérletezik il
385 rész készült a ’90-es években az első magyar szituációs komédiából, ami milliókat ültetett le hétről hétre a tévékészülékek elé. Most újra találkoztak a főszereplők.
Az IWF kvalifikációs szabályai szerint, ha három vagy több doppingvétséggel szolgál egy tagszövetség 2021. július 23. és 2024. július 25. között, az illető ország akár az összes ötkarikás kvótahelyét elveszítheti.
A belga fővárosban is bemutatják a Huszonhat év - Privát Petőfi című koncertszínházi előadást, amelyet a külföldi közönség kedden a brüsszeli Liszt Intézetben láthat először, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Petőfi-bicentenáriumi programjának keretében.
Megint bebizonyosodott, hogy Penélope Cruz tudja, hogyan kell megérkezni egy vörös szőnyeges eseményre. A színésznő ezúttal egy vintage Chanel haute couture kreációt öltött magára, ami a divatház 1988-as tavaszi kollekciójának egy nagyon értékes darabja.
Az év divateseményén ott vannak a legnagyobb világsztárok mellett a topmodellek is. Miután a Met-gála az év divateseményének számít és a divatot próbálja a fókuszba emelni, valamint a Metropolitan Museum of Art számára gyűjtenek adományokat, fontos, hogy a modellek is jelen legyenek, akik a divat médiumaiként dolgoznak.
Az Európai Unió az április 24-i héten megnyitotta a vállalatok közös gázvásárlási programját, amelynek célja, hogy a tél előtt biztosítsa az ellátást, és elkerülje a tavalyi rekordmagas energiaárak megismétlődését.
Az idén május 19-én, pénteken rendezik meg az Artmozik éjszakáját: a Budapest Film filmszínházai közül a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban és a Tabánban láthatók filmek hajnalig.
A topmodell 2003 óta mindig megjelenik a Met-gálán, ezzel is támogatva a világhírű jótékonysági gálát. 2008 óta viszont minden évben álompárként érkeztek Tom Brady amerikai futballsztárral, egykori férjével. Ez az év minden tekintetben egy új kezdet.