2023. május 10. szerda

máj. 10
13:30
Intelligens navigációval teszi takarékosabbá hibrid modelljeit a Lexus (Autószektor)
A második generációs Lexus NX az első szabadidő-autó a kategóriájában, amely alapfelszereltségként biztosítja a felhőalapú navigációt azokon a piacokon, ahol a szolgáltatás elérhető. Fejlett adatkommunikációs modulja lehetővé teszi, hogy a Link Pro fedélzeti rendszer mobil internetkapcsolat segítségével mindig csatlakoztatva legyen a Lexus központi
máj. 10
13:30
Visszafordítaná az idő kerekét az F1, és elindulna a 30 évvel ezelőtti autók irányába (Racingline)
Minden szempontból pozitív lenne, ha megvalósulna ez a változás, miközben más sorozatok példája mutatja, hogy a versenyzésen is javítana.
máj. 10
13:30
Önnek is üzent a NAV: erről nem szabad megfeledkezni (naphire.hu)
Május elejéig mintegy 165 ezer egyéni vállalkozó, több mint 64 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
máj. 10
13:33
Új kőolajvezeték építését jelentette be Szijjártó Péter (Infostart)
Új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.
máj. 10
13:36
Egymásnak feszült Kína és az Európai Unió vezető hatalma (Portfolio)
Kína és Németország külügyminiszterének keddi, berlini találkozóját fagyos légkör jellemezte - számolt be a Politico. Az ázsiai politikus látogatásán szóba kerültek a legújabb, Oroszország elleni szankciók, melyek kapcsán Kína szerepe is felmerült.
máj. 10
13:36
Ismét jó hírt kaptak az autósok, péntekig érdemes várni a tankolással (ATV)
Tovább csökkennek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
máj. 10
13:36
Rettegnek a híres emberek Britney Spears mindent leleplező könyve miatt: az összes szaftos titkot elárulja benne (Joy)
Valószínűleg okkal félnek a sztárok.
máj. 10
13:36
Hazánk erősíti az agrárkapcsolatot az Egyesült Államokkal (Agrofórum)
Szövetségesek és barátok kellenek, hogy a termelőket meg tudjuk védeni – mondta Nagy István Washingtonban.
máj. 10
13:36
Május elejéig csaknem negyedmillióan nyújtották be szja-bevallásukat (Magyar Hírlap)
A NAV az adóbevallási tervezet összeállításához a kifizetők, munkáltatók által beküldött adatokat használta fel.
máj. 10
13:36
Hétvégén is teljes vonalon jár az M3-as metró (Demokrata)
A Nagyvárad téri és Lehel téri állomáson még tart a felújítás.
máj. 10
13:36
A Válasz Online is részesülhetett külföldi finanszírozásban (Mandiner)
A lap több olyan cikket is közölt még 2020-ban, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával jelentek meg – írta a Transzparens Újságírásért.
máj. 10
13:36
Orbán Viktor szerdán bejelentette, mire készül a kormánya (Nyugati Fény)
Micsoda meglepetések!
máj. 10
13:36
Az orosz űrügynökség ex-vezetője állítja, Amerika nem járt a Holdon (BitcoinBázis)
Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz orosz űrügynökség korábbi vezetője azt állította, hogy körülbelül egy évtizeddel ezelőtt konkrét bizonyítékokat keresett arra vonatkozóan,
máj. 10
13:38
Ukrajna NATO-csatlakozását sürgeti az Európai Néppárt (Mandiner)
Manfred Weberék szerint ez a lépés „megerősíti szövetségünket, és újabb lépés lesz a fenntartható béke felé Európában”.
máj. 10
13:42
Moszkva fontolóra vette az európai hagyományos erőkről szóló szerződés felmondását (Magyar Hírlap)
Az erről szóló rendelet szerdán jelent meg a hivatalos orosz jogi információs portálon.
máj. 10
13:42
Magyar munkaerővel kell feltölteni elsőként a foglalkoztatotti létszámot (Demokrata)
Magyarországon 300 ezerre tehető a munkaerő-tartalék létszáma.
máj. 10
13:42
Még 300 ezer lehet a hazai munkerő-tartalék (Növekedés)
Magyarországon 300 ezerre tehető a munkaerő-tartalék létszáma, először velük kell feltölteni a munkaerőpiaci hiányt, csak ezt követően lehet magyar ajkú munkaerőt, majd harmadik országbeli munkavállalókat foglalkoztatni szabályozott keretek között - hangsúlyozta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a har
máj. 10
13:42
Zsidóktól elvett ékszereket küld kalapács alá a Christie's (Telex)
Zsidó csoportok az eladás leállítását követelik az aukciósháztól.
máj. 10
13:44
Magyar munkaerővel kell feltölteni elsőként a hiányzó foglalkoztatotti létszámot (Magyar Hírlap)
Az államtitkár reális célkitűzésnek tartja a 85 százalékos foglalkoztatottság elérését 2030-ra.
máj. 10
13:45
Három szülő Dns-éből született egy gyerek az Egyesült Királyságban (Blikk)
Az IVF (mesterséges megtermékenyítés) bevezetése óta a legnagyobb előrelépést jelenti a mitokondriális donációs kezelés (MDT) nevű technika, amely megvédi a gyermekeket a mitokondriális rendellenességek egy csoportjától, köztük az izomdisztrófiától, amely lassú növekedést, izomgyengeséget, tanulási zavarokat és korai halált okozhat. Ehhez azonban h
máj. 10
13:45
Döntött az UEFA: zárt kapus meccs vár a magyar válogatottra (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így az 50 ezer eurós pénzbírság mellett zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában.
máj. 10
13:45
Megrohanták a magyarok a valutaváltókat (Adózóna)
Komoly mértékben vásároltak a magyarok valutát, kihasználva az év elején bekövetkezett forinterősödést – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból – írja a BiztosDöntés.hu.
máj. 10
13:46
Egy zalaegerszegi étterembe hajtó autós ellen emeltek vádat (Magyar Hírlap)
A férfi és utasa a balesetet követően a gépjárműből kiszállt, majd a gépkocsit hátrahagyva gyalog távozott.
máj. 10
13:48
Jelentett az OTP - örülhetnének a részvényesek, mégse teszik... (ProfitLine)
Az OTP korrigált adózott eredménye az első negyedévben több mint kétszeresére, 187,1 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest, 11%-kal felülmúlva a konszenzust. A számviteli adózott eredmény elérte a 195 milliárdot, ami 14%-kal van a konszenzus felett.
máj. 10
13:48
Megszólalt a parlament: jöhet a nyugdíjelőleg Magyarországon, ebből fedeznék (Pénzcentrum)
A terven felüli nehézségek jelentkezése, a váratlan kiadások fedezése miatt, a munkahelyi fizetési előleghez hasonlóan, az idősek számára is lehetőség legyen előleg igénylésére.
máj. 10
13:48
Szijjártó: új kőolajvezeték épül Szerbia és Magyarország között (444.hu)
Közel 128 kilométer, örülhet a Mol.
máj. 10
13:48
Rendkívüli bejelentés érkezett a Magyar Honvédségtől (ATV)
Katonai átkelés lesz a Dunán.
máj. 10
13:48
Több mint 5000 ember tűnt el a kongói áradásokban (444.hu)
Az ország történetének egyik legsúlyosabb természeti katasztrófájában legalább 400 ember vesztette életét, és az anyagi kár is jelentős.
máj. 10
13:48
Csúnyán átverték a magyar érettségizőket, és nagyon rosszul járt, aki így készült fel (Promotions)
Sok magyar érettségiző hitte azt, hogy a történelem feladatsor egy része kiszivárgott.
máj. 10
13:48
Tom Cruise Shakirának udvarol (Magyar Hírlap)
A színész állítólag már virágot is küldött.
máj. 10
13:51
Szijjártó Péter elárulta: új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia közt (Menedzsment Fórum)
A miniszter emellett más, Szerbiával közös projektekről is beszámolt.
máj. 10
13:51
Agrárkamara: erősödött a fertőzésveszély a gyümölcsösökben (Alternatív Energia)
Nem viselte meg jelentősen a fagy az almaültetvényeket az elmúlt hetekben, inkább a gyümölcsösöket fenyegető fertőzésveszély erősödött az esős idő miatt - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján hétfőn közzétett növényvédelmi összefoglalóban.
máj. 10
13:54
Nincs megállás, folytatódik az áresés a kutakon (Portfolio)
Pénteken újabb üzemanyagár változás jön, írja a holtankoljak.hu - a hét végén kisebb mértékben csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is.
máj. 10
13:54
Az átlagosnál hidegebb időjárás lelassította a legtöbb növény fejlődését (Agroinform)
A hideg idő gátolta a növények életfolyamatait, lassította a fejlődésüket, és nagy károkat okozott a gyümölcsösökben is.
máj. 10
13:54
Átadták a “Környezet Védelméért” díjakat (Tiszta Jövő)
A környezetvédelem területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégeket és magánszemélyeket díjaztak pénteken a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) által megrendezett Országos Környezetvédelmi Találkozón és Díjátadó gálán - közölte az KSZGYSZ az MTI-vel hétfőn.
máj. 10
13:54
Napnál világosabb a Cia szerepe a JFK-gyilkosságban – állítja Robert Kennedy (SzMo)
A demokrata politikus kétséget kizáró bizonyítékokra hivatkozott.
máj. 10
13:54
Hoppá: zárt kapuk mögött játssza az egyik legfontosabb Eb-selejtezőjét a magyar válogatott (Mandiner)
A szerbeknek a márciusi, Montenegró elleni podgoricai mérkőzésen történtekért kell bűnhődniük, amikor szurkolóik diszkriminatív rigmusokat skandáltak.
máj. 10
13:54
Több mint negyven ürgét telepítettek át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érinett területekről - közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az MTI-vel kedden.
máj. 10
13:54
Leáll a kamiongyár, a jövőben a hidrogénre koncentrálnak (Villanyautósok)
Nincs elég pénzük a veszteséges gyártás folytatására.
máj. 10
13:54
Bővítik és átszervezik a déli határátkelőket: Vége a hosszú várakozásnak? (Telex)
A beruházás során nemcsak a meglévő nagy határállomásokat építik újjá, de többfelé osztják a teherforgalmat és a buszok is gyorsabban közlekedhetnek Magyarország és Szerbia közt.
máj. 10
13:54
Kulcsár Edináék nap mint nap gyönyörködnek az "ékszerdobozban", ami kislányukat várja (naphire.hu)
A modell és férje, G.w.M kibabája bármelyik pillanatban megszülethet. Úgy tűnik, már minden készen áll a kis Amara fogadására, most Edina fotón mutatta meg a nem mindennapi babakocsijukat.
máj. 10
13:57
Nagy csomag támogatást kapnak a lengyel gazdák (Piac és Profit)
Megszavazta a lengyel szejm (alsóház) azokat a törvénymódosításokat, amelyek megemelik az ukrán mezőgazdasági termékek importja miatt hátrányos helyzetbe került lengyel gazdák állami támogatását.
máj. 10
13:57
Egy gyerek, három szülő: ilyen kisbaba született az Egyesült Királyságban (Infostart)
Az úttörő beavatkozással elvégzett mesterséges megtermékenyítés célja az volt, hogy a születendő gyermeknek ne legyen örökletes genetikai betegsége.
máj. 10
13:57
Novák Katalin Gundel Takács Gábor és Tomán Szabina oldalán tűnt fel (Blikk)
Egy évvel ezelőtt lépett hivatalba Novák Katalin. A köztársasági elnök az évforduló alkalmából elnöki tanácsadókkal, valamint köztiszteletben álló személyekkel vitatott meg fontos társadalmi kérdéseket a Sándor-palotában.
máj. 10
14:00
Lezárja a Dunát a honvédség egy időre (Portfolio)
A Magyar Honvédség katonái 2023. május 11-én és 12-én (csütörtökön és pénteken) 5:00 és 21:00 óra között, átkelési gyakorlatot hajtanak végre a Duna Fajsz - Dombori és Meszes - Gerjen kompátkelő között - írja a Honvédelmi Minisztérium.
máj. 10
14:00
Nagy-Britannia készen áll terrorszervezetté nyilvánítani a Wagner-csoportot (444.hu)
Prigozsin zsoldosaira ugyanazok a szabályok lesznek érvényesek, amelyek az Iszlám Államra vagy az al-Kaidára vonatkoznak.
máj. 10
14:00
Kőbányán is elindul az Úszó Nemzet Program (Magyar Hírlap)
A MOB elnöke külön kiemelte a Kőbánya SC és Turi György szerepét, aki számos kiváló olimpikont nevelt ki az évtizedek alatt.
máj. 10
14:00
Rablót fogott a büntetés-végrehajtás egyik munkatársa (Mandiner)
A belvárosban történt a rablás.
máj. 10
14:00
Rendkívüli követelést nyújtottak be a nyugdíjasok az Orbán-kormánynak: Sürgős választ várnak (Nyugati Fény)
Az infláció miatt.
máj. 10
14:00
Pénteken már csak néhány forinttal csökkennek az üzemanyagok árai (Üzletem)
A benzin és a gázolaj beszerzési ára is mérséklődik pénteken a magyar kutakon.

Keresés