Az alkalmazottak több mint fele létfontosságúnak tartja a rugalmas munkaidőt és a távoli munkavégzés lehetőségét, ugyanakkor minden harmadik küszködik a munka–magánélet-egyensúly kialakításával. Vidéken a távmunkások 40 százaléka már mobilinternet segítségével dolgozik, és az 5G még nagyobb lehetőségeket tartogat. A fejlődő országok munkaadói pedig
Többről van szó, mint az ellentétek vonzásáról.Sokszor vehetjük észre azt a jelenséget, hogy a „rossz fiúk” és a „jó lányok” természetes módon vonzzák egymást. Ez a fajta kapcsolat lehet a legönpusztítóbb típus, melynek több oka is van.Gyakori tévhit, hogy a „rossz fiú” valahogy manipulálja a „jó lányt”, és egy fiktív (ezért vonzó) randikapcsolatot
Az ágyban mindent szabad, ami minden résztvevőknek örömet okoz, tartja a mondás. A lenti történetben azonban három szereplőből csak kettőnek jutott öröm.
A május az egész világon a melanóma elleni küzdelem hónapja. A melanóma a bőrrák egyik veszélyes fajtája, azonban könnyen gyógyítható, ha időben diagnosztizálják és kezelik. Hazánkban tíz év alatt másfélszeresére nőtt a melanómás esetek száma, amelyből évente jelenleg több mint 2300-at regisztrálnak. A nyár közeledtével, a napsütötte órák számának
A tájékoztatás szerint a baleset eddig tisztázatlan körülmények között, egy alsóbbrendű úton történt, a két jármű azonos irányban haladt. Az ütközés következtében az egyik gépkocsit vezető férfi a vízelvezető árokba hajtott és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt - írták. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére a balesettel éri
Ezzel az egyszerű trükkel hatalmas pillákat készíthetünk magunknak.Az angolul mascara cocktail-ként ismert szempilla koktél alapja a dús, hosszú szempillák iránti vágy, mely a legtöbb nő számára álom. Szerencsére a TikTok-on terjedő új trend semmilyen drasztikus beavatkozást nem igényel, ráadásul viszonylag olcsó is, csupán két szempillaspirálra le
A Danone Magyarország Kft. idén is elkészítette azt a reprezentatív kutatását, melynek célja, hogy feltérképezze, mennyire ismert és követett a flexitáriánus étrend a magyar fogyasztók körében, mennyien és miért fogyasztanak növényi alapú élelmiszereket, mennyire veszik figyelembe a táplálkozási előnyökön túlmenően a környezeti hatásokat élelmiszer
Egy légiutas-kísérő szerint a rövidnadrág viselése az egyik legegészségtelenebb dolog, amit az utasok a repülőn tehetnek.A légiutas-kísérőként dolgozó @tommycimato nevű TikTok-felhasználó megosztott néhány hasznos repülős tippet, többek között azt, hogy melyek a repülőgép legpiszkosabb helyei, amelyeket az utasoknak mindenképpen el kell kerülniük,
Az irodai jelenlétet igénylő munkavégzés szerepe igencsak átértékelődött az utóbbi két évben. A hibrid munkarend, a részleges vagy teljes home office, és újabban a távmunka biztosítása is egyre gyakoribb lett a cégek körében. De mennyire bizonyulnak elkötelezettnek a távmunkában dolgozók, és hogyan vélekednek erről a vezetők? A Process Solutions (P
A Covid-19-világjárványon kívül is számos krízis nehezítette a szervezetek életét az elmúlt években – a munkavállalók megtartása és toborzása, az ellátási láncokban fellépő zavarok, a technológiai fennakadások, valamint a számítógépes támadások is a top öt fejtörést okozó tényező között szerepelnek. A PwC globális válság- és rezilienciafelmérésében
A színművész szerda délelőtt lett rosszul, a családtagjai hívták a mentőket, amikor látták, hogy komoly a veszély. Gálvölgyit kórházban ápolják, lélegeztetőgépen van, mélyaltatásban – tudta meg a Blikk a családtól.
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint az május 10-én megtartott 19. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
A vízfogyasztás meghaladja a kínálatot. A folyamatos aszály miatt Európa-szerte megjelennek a vízadagolási intézkedések, a locsolástól kezdve az autómosási tilalmakig. Legutóbb Dél-Franciaország egyes részein tiltották be az úszómedencék árusítását, hogy így próbáljanak takarékoskodni az értékes erőforrásokkal. Ez a térkép mutatja a vízhiány által
A TikTok tele van nagyszájú felhasználókkal, de legtöbbük inkább csak átvitt értelemben az. A platform egyik sztárja viszont bebizonyította, hogy nála nagyobb szája senkinek nincs... de nem átvitt értelemben.
Május 7-9. között Magyarországra látogatott Jane Goodall világhírű természettudós. „Büszkék vagyunk rá, hogy támogatója lehettünk a legendás tudós magyarországi programjának, mert munkássága számunkra is példaadó” – mondja Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője.
Nem túl gyakran fordul elő, hogy egy új szuper- vagy hiperautó olyan teljesítményt nyújt, amely messze felülmúlja bármelyik riválisát, de a Rimac Nevera pontosan ezt teszi.
Csehországnak érdeke, hogy elmélyítse kapcsolatait Olaszországgal, kiemelten a védelem, az energetikai biztonság, a kultúra és a űrtechnológia fejlesztése területén - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában, miután tárgyalt Giorgia Meloni olasz kormányfővel.
Az Európai Beruházási Alap (EBA) és az UniCredit bankcsopot megállapodást írt alá 1 milliárd euró összegű beruházási hitelről kis- és középvállalkozások számára hét közép- és kelet-európai országban, köztük Magyarországon - közölte az alap és a bank szerdán az MTI-vel.
Szabadka városa az európai és a balkáni kultúra ötvözeteként a középkorban jött létre. Ma 150 000 fős város, amelyet multietnikumú és multikulturális környezet jellemez.
A Magyar Posta Zrt. új postapartneri programja keretében újra kinyithatott a posta Füzéren, ahol az üzemeltetési együttműködési megállapodást Horváth Jenő (Fidesz-Kdnp), a település polgármestere és Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója írta alá.
Új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.
Magyarországon jelentős számban fordul elő magas vérnyomás betegség. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a magas vérnyomás a világ népességének kb. 20-30%-át érinti, és az életkorral növekvő gyakoriság miatt a felnőtt korosztály egyik leggyakoribb betegsége.
Sallai Roland szombaton meglepetésre kimaradt az RB Leipzig elleni bajnoki keretből, a hazai pályán 1-0-ra elveszített találkozót követően az újságírók kérdésére Christian Streich vezetőedző azt mondta, "gondolkodási szünetet" adott a játékosnak.
A használtautó-behozatallal indította a vállalkozást a rendszerváltoztatás környékén Barta József, aztán márkakereskedők lettek. Nevük összeforrt a Suzukival, megvették az Avis autókölcsönző magyarországi licencét, és ma már egy tízmilliárdos bevételű cégcsoportot irányítanak. A generációváltás óta zömmel már az alapító lánya, dr. Barta Anita.
A jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói olyan paradicsomfajtát hoztak létre, melynek kisebb a vízigénye, és aszályos körülmények között is nagy mennyiségű termést hoz.
Hamarosan elkezdődik az esküvői szezon, az idén házasuló pároknak azonban fel kell készülnie arra, hogy a költségek idén mintegy negyven százalékkal nőttek. Egy lagzi eleve nem olcsó mulatság, ám mégis a szerelmespár egyik legfontosabb napja, ezért mindenki szeretne hatalmas kompromisszumok nélkül egy gyönyörű, emlékezetes kézfogót ünnepelni.
Május 1-jén adták át Keszthelyen a Balaton legújabb topszállodáját. A Hotel Sirius "csak" négycsillagos, de a tó partján már több ötcsillagos hotel is található. Annak jártunk utána, hogy az elmúlt évszázadban milyen elképesztő építészeti ötletek születtek a Balaton partján.
Újabb 1,2 tized milliárd dolláros katonai segítséget ad Washington Ukrajnának. A NATO főtitkára pedig a lőszergyártás felgyorsítására kérte a katonai szövetség tagországait, hogy kiszolgálják az ukrán igényeket a frontokon. Közben újabb videót tett közzé a Wagner zsoldossereg vezetője, amelyben kritizálja az orosz vezetést, amiért a csapatai nem ka