Pallagi Anikó az Új Színházban is dolgozott. Egy másik alapító, Márta István szerint „szívvel, hittel, kitartással és szerényen, csendesen, becsületesen tette a dolgát”.
Sok vállalat próbálta visszacsábítani az irodába a pandémia miatt home office-ba távozott dolgozóit, az egyik „mézesmadzag” a felkínált ingyenes étel volt. De vajon miért kínálnak a vállalatok továbbra is ingyenes ételt a dolgozóknak, új kutatások ugyanis azt sugallják, hogy ez a juttatás továbbra is megmarad a legtöbb cégnél.
A G7-ek és az EU tisztviselőinek csúcstalálkozóján döntést született arról, hogy megtiltják az orosz gázimportot azokon az útvonalakon, amelyeken Moszkva korábban már leállította a szállítást. Ez az első eset, hogy a nyugati hatalmak blokkolják a vezetékes gázkereskedelmet Ukrajna lerohanása óta – számolt be róla a Financial Times.
Oroszországi oroszok és más nemzetiségűek százezrei, talán milliói tartják tragikusnak, amit Putyin csinál. Egy valaha Kárpátalján élt magyar is, aki megdöbbentő szókimondással írt levelet.
16 év, 300 verseny, 4 világbajnoki cím, 53 futamgyőzelem és 57 pole-pozíció. A tavalyi Abu Dhabi Nagydíj végén véget ért Sebastian Vettel 16 évig tartó utazása a Forma-1-ben. A német nemrégiben adott nyilatkozatában elárulta, hogy nagyon hiányzik neki a versenyzés és az ezzel járó izgalom is. A megannyi F1-ben eltöltött év után most eléggé furcsa
Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 46 044,03 ponton zárt pénteken, 286,69 ponttal, 0,62 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
A Reuters információi szerint az első részeredmények szerint jelentősen vezet Recep Tayyip Erdogan fő riválisa, Kemal Kilicdaroglu előtt a vasárnapi köztársaságielnök- és parlamenti választásokon - írja a BBC.
Strandkocsi, amit nem húzni kell, feltűnni vágyó és persze tehetős felnőttek játékszere. A homokfutók klasszikusa a VW Bogár fődarabokból és nyitott műanyagidomból összerakható Buggy, melyet Bud Spencer és Terence Hill tett világhírűvé. A népszerű modellből a Volkswagen elkészítette az elektromos változat, de az ID Buggy szériagyártására még várni
A Reuters információi szerint az első részeredmények szerint vezet Recep Tayyip Erdogan fő riválisa, Kemal Kilicdaroglu előtt a vasárnapi köztársaságielnök- és parlamenti választásokon - írja a BBC.
Reméljük, hogy már tudod, hogy a fényvédelem mennyire fontos – és be is tartod ezt az arany bőrápolási szabályt, azaz mindennap bekened az arcod, a nyakad és a dekoltázsod.
Azért kellett időközi választást kiírni, mert szétesett az ellenzéki összefogás, és lemondott a volt momentumos polgármester. Kammerer papíron független jelöltként indult, de valójában a Fidesz áll mögötte. Nagy arányban győzött a volt DK-s alpolgármester ellen, és az egyéni választókörzetben is ő nyert.
Ashley Graham nyíltan beszél énidőről, arról, hogy úgy döntött nem szoptatja tovább az ikreit, őszintén nyilatkozik arról, hogy milyen anyaként megváltozott testben élni, és arról is, hogy milyen az élet a modellvilágban három fiú nevelése közben.
A brit Munkáspárt fontolóra vette, hogy kormányra kerülése esetén kiterjeszti az általános szavazati jogot a Nagy-Britanniában letelepedett EU-állampolgárokra - közölte vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő egyik vezető politikusa.
A hivatalos állami hírügynökség, az AA adatai alapján nagy előnyben van minden fronton a kormányoldal, az ellenzék vezérei szerint azonban a valóság éppen az ellenkezője.
Teljes a 32. Művészetek Völgye programja, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján 2000-nél is több lehetőség közül válogathatnak a látogatók: új és megújult zenei helyszínek, még több színház és gyerekprogram, irodalom és kiállítás tölti meg élettel július 21. és 30. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend udvarait.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán A baleset a XIV. kerületben a Szentmihályi út és Kerepesi út kereszteződésében történt – írták. A helyszíni szemle ideje alatt a HÉV egy vágányon, felváltva halad. A gépjárműforgalmat a környező utcákra terelik - tájékoztattak. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Nagyon úgy tűnik, jövő szerdán lezárul a magyar bűnügyi történelem egyik legrejtélyesebb ügye, az ítélőtábla döntést hoz az öt és fél éve eltűnt VV Fanni ügyében - írja a Blikk.
Az évek óta tartó politikai bizonytalanság újabb fejezethez ért Szlovákiában, miután lemondott a már amúgy is ügyvezetőként működő kormány. A szeptemberi választásokig egy magyar származású bankár, Ódor Lajos fogja vezetni Szlovákia történetének első szakértői kormányát. Az egyik legismertebb felvidéki magyar politikust, Csáky Pált kérdezte a Hetek
Három településen tartanak ma időközi helyi önkormányzati választást: Dörön polgármestert, Gödön polgármestert és képviselőt, Kiskőrösön pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Ferenc pápa beterjesztette a Vatikán új, a kor követelményeit figyelembe vevő alaptörvényének tervét, amely a II. János Pál pápa által 2000-ben kiadott alkotmányt válthatja fel - jelentette be szombaton a Szentszék.
Ellenőrzést rendelt el a mentőknél Pintér Sándor belügyminiszter, azt vizsgálják, megfelelően képzettek-e a mentésirányítók. A vizsgálat oka Gálvölgyi János színművész esete, akihez először nem küldtek mentőt, mert nem ismerték fel nála az életveszélyt. A színészt most lélegeztetőgépen tartják, tüdőembóliája van. A vizsgálat többek szerint is szük
Helyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 7 órakor) Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek a köztársaságielnök- és parlamenti választásokon.
Nagyon úgy tűnik, jövő szerdán lezárul a magyar bűnügyi történelem egyik legrejtélyesebb ügye, az ítélőtábla döntést hoz az öt és fél éve eltűnt VV Fanni ügyében - írja a Blikk.
Az évek óta tartó politikai bizonytalanság újabb fejezethez ért Szlovákiában, miután lemondott a már amúgy is ügyvezetőként működő kormány. A szeptemberi választásokig egy magyar származású bankár, Ódor Lajos fogja vezetni Szlovákia történetének első szakértői kormányát. Az egyik legismertebb felvidéki magyar politikust, Csáky Pált kérdezte a Hetek
Közlekedési változásokra, korlátozásokra kell készülni vasárnap Budapesten, a Tour de Hongrie mezőnyének megérkezésekor, a lezárások BKK-járatokat is érintenek – írja az Index.
Három településen tartanak ma időközi helyi önkormányzati választást: Dörön polgármestert, Gödön polgármestert és képviselőt, Kiskőrösön pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Ferenc pápa beterjesztette a Vatikán új, a kor követelményeit figyelembe vevő alaptörvényének tervét, amely a II. János Pál pápa által 2000-ben kiadott alkotmányt válthatja fel - jelentette be szombaton a Szentszék.
Elérte Banglades és a szomszédos Mianmar partjait vasárnap reggel a Mocha ciklon, a várható károk miatt a két országban már több százezer embert evakuáltak, a hatóságok pedig földcsuszamlásokra is figyelmeztettek.