2023. május 2. kedd

máj. 2
18:24
Hétmilliárd forintba került Ferenc pápa három napja Magyarországon (SzMo)
A költségvetés minimális részét fedezte az egyház, míg az állam fizette a helyszínek kialakítását, a biztosítást és minden egyebet.
máj. 2
18:24
Ha szégyen a munkahelyen a menopauza, akkor a tünetek gyakran még erősebbé válnak (WMN)
A transzparens kommunikáció mellett pár apró változtatás is sokat segíthetne a változókorban lévő nőknek. Koch Mária menopauzakutatóval beszélgettünk.
máj. 2
18:24
Egyhangú szavazással Báder Márton lett a kosárlabdázók új vezetője (Magyar Hírlap)
A leköszönő elnök, Szalay Ferenc gazdag örökséget hagyott az utódjára.
máj. 2
18:24
Ferenc pápa látogatása történelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségű volt (Demokrata)
Az állami és az egyházi szervek 100 százalékban megtették kötelességüket.
máj. 2
18:24
A Mercedes végleg elbúcsúzott Oroszországtól (Autószektor)
Mercedes gyártás Oroszországban anno...Fotó: Mercedes Benz Több mint egy évvel az ukrán háború kezdete után a Mercedes-Benz teljesen kivonult az orosz piacról. Az orosz leányvállalatok részvényeit egy befektetőnek adták el, amint azt a társaság kérésre bejelentette kedden Stuttgartban. Megtörtént a szükséges hatósági engedélyek megadása és a szerző
máj. 2
18:24
Közép-Európa egyik legnagyobb régészeti lelőhelye a magyar határ közelében fekszik (Helló Magyar)
A magyar határtól csupán 40 kilométerre található az 50 000 lakosú fővárosává fejlődött Carnuntum régészeti lelőhelye:
máj. 2
18:24
„Az órán csak játszanak!” – Miért baj, ha a szülő beleszól a tanításba? (egy.hu)
Persze sokszor építő az észrevétel, de van, amikor a tanár számára azt jelenti, hogy az árral szemben kell úsznia.
máj. 2
18:26
Amerikai jelentés: Műholdakra szerelhető lézerfegyvereket fejlesztenek a kínaiak (hirado.hu)
A jelentés szerzői figyelmeztettek, az Egyesült Államok 2032-re elveszítheti a Kínával szembeni űrtechnológiai fölényét.
máj. 2
18:27
Dörzsölheti a tenyerét Csányi Sándor (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 667,80 pontos, 1,49 százalékos emelkedéssel, 45 490,01 ponton zárt kedden.
máj. 2
18:30
Elhallgatta az olasz sajtó Ferenc pápa magyarországi látogatásának legfőbb üzeneteit (hirado.hu)
Az olasz lapok és hírportálok csak a pápa budapesti programjáról számoltak be.
máj. 2
18:30
Mostantól a kosárlabda szövetséget sem fideszes politikus vezeti (444.hu)
Báder Márton 98-szoros válogatott kosárlabdázó váltja Szolnok fideszes polgármesterét a szövetség élén.
máj. 2
18:30
Nyolc futamból ötöt engedett a Bora – Swan Croatia Challenge (AQUA)
A Swan Croatia Challenge indította el a ClubSwan Racing idei szezonját, a szél- és időjárási viszonyok öt futamot tettek lehetővé a 10 ClubSwan 36-osnak. Az Aci kikötőjében állomásozó versenycsapatokat először klasszikus bora – erős északkeleti szél – fogadta az Adriai-tengeren, de az ereje hamarosan csökkent, és ideális versenyfeltételeket biztosí
máj. 2
18:30
Önnel is találkozna Münchenben a cargo-partner (Márkamonitor)
A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szolgáltató ismét képviselteti magát 2023. május 9-12. között a müncheni szakkiállításon. Az iparág egyik legmeghatározóbb eseményén a cargo-partner ügyfeleivel együtt ünnepelheti 40. évfordulóját, és bemutathatja az e-kereskedelmi, Emergency, raktározási és digitális szolgáltatásait.   Münchenben 1978 ó
máj. 2
18:30
Bekérették a lengyel ügyvivőt Moszkvában a varsói orosz iskola épületének „lefoglalása” miatt (Magyar Hírlap)
Jacek Sladewski ideiglenes ügyvivő mintegy húszperces megbeszélést követően távozott a minisztériumból.
máj. 2
18:30
Kreml: Légből kapottak a Fehér Ház értesülései a bahmuti orosz veszteségekről (Demokrata)
„Teljes mértékben légből kapottak az amerikai hírszerzés Fehér Ház által közölt adatai.”
máj. 2
18:30
Új fázisához érkezett a Széchenyi István Egyetem innovációs parkjának fejlesztése (Üzletem)
Új fázisához érkezett a Széchenyi István Egyetemen épülő Tudományos és Innovációs Park fejlesztése.
máj. 2
18:30
Május 22-én adják át az M3-as metró teljes vonalát (Telex)
Öt és fél éve várunk erre a napra.
máj. 2
18:30
Razziázott az Europol a dark neten, több száz embert vettek őrizetbe (Telex)
Készpénzt, kábítószert, kriptovalutát és fegyvereket is lefoglaltak az összehangolt akció során a rendőrök.
máj. 2
18:32
Gyorsan terjed egy új koronavírus-variáns (Magyar Hírlap)
Naponta kétszázötven ember hal meg az Egyesült Államokban a covid miatt.
máj. 2
18:33
Van még remény! Ezt állítja az ismerős Kucsera Gáborról és Tápai Szabina kapcsolatáról (Metropol)
Idén februárban egy érzelmes interjúban jelentette be Tápai Szabina, hogy Kucsera Gáborral a válás mellett döntöttek.
máj. 2
18:36
Böröndi Gábor: ütőképes, elkötelezett haderőt kell létrehozni (ATV)
Harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni a Magyar Honvédség képességeit és ehhez a megfelelő ember a Honvéd vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, újságíróknak.
máj. 2
18:36
Az MNB-nek fogalma sincs, mire adott ki engedélyt? (Azenpenzem)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igen jelentős, 300 millió forintos bírságot szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re annak jogosulatlan hitelezési tevékenysége miatt. A cég értetlenül áll az egész eljárás előtt, mint ugyanis állítják: az MNB elmulasztotta figyelembe venni nem csak a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó jogi szabályozást, de
máj. 2
18:36
Tovább bővül a kecskeméti Mercedes gyár (Autónavigátor)
Nagy feszültségű akkumulátorok összeszerelésével foglalkozik majd az új üzemrész, ahol a jövőben Kecskeméten készülő, elektromos hajtású Mercedesek számára építenek majd
máj. 2
18:36
Hill csodálja Tostot, de elérkezettnek látta az időt a váltáshoz (m4sport.hu)
„Úgy érzem, egy kicsit elfogyott az ereje.”
máj. 2
18:36
A háborúknál is több áldozatot szed ez a veszélyes állat, valóságos gyilkos és nincs előle menekvés (Promotions)
Kevesen sejtik, mennyi áldozatot szed évente ez a rettegett faj.
máj. 2
18:39
Mégsem hallgatták le az amerikaiak a magyar kormányt? (Menedzsment Fórum)
A Nemzeti Információs Központ azt állapította meg, hogy nem hallgatták le az amerikaiak a magyar kormányt, s a Pentagon-iratokként elhíresült, kiszivárgott titkos információk Magyarországot érintő megállapításai nem ilyen forrásból származnak.
máj. 2
18:42
Karácsony Gergely bejelentette: már nem kell sokat várni a 3-as metró átadására (Portfolio)
Május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak - jelentette be a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.
máj. 2
18:42
Az amerikai cégek jelentős része felkészült a Kínából való távozásra (hirado.hu)
Az amerikai kereskedelmi kamara által megkérdezett tagvállalat 38 százaléka érezte úgy, hogy a külföldi cégekkel „igazságtalanul” bánnak Kínában.
máj. 2
18:42
Dánia rekordösszegű katonai támogatást nyújt Ukrajnának (Magyar Hírlap)
85 milliárd forint értékben segítik őket.
máj. 2
18:42
Kötelező bolti akciók – az áruházak véleményét is meghallgatja a kormány (Mandiner)
Az intézkedés társadalmi egyeztetése jelenleg is zajlik.
máj. 2
18:42
Mi kell a fajtaelismeréshez? (Magyar Mezőgazdaság)
Nemesítéssel a termesztett növények számos tulajdonsága javítható az eredményesebb gazdálkodás vagy a jobb termésminőség érdekében. A kertészeti növények közül a gyógynövényekből jóval ritkábban jelenik meg új fajta, mint például egyes zöldségfajokból.
máj. 2
18:44
Bulgáriának mintegy 1,6 millió euró kárpótlást kell fizetnie a volt bolgár királynak (Magyar Hírlap)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kötelezte rá az országot.
máj. 2
18:44
Orbán Balázs: Mintha Gyöngyösi Márton elfelejtette volna, hogy a Jobbik EU-s zászlókat égetett (Mandiner)
A Twitteren keveredett szóváltásba a miniszterelnök politikai igazgatója és a Jobbik-Konzervatívok elnöke.
máj. 2
18:45
Megható módon köszöntette családja a szülinapos Bereczki Zoltánt (Metropol)
Kislánya sem feledkezett meg a szülinapos sztárról.
máj. 2
18:48
Milyen rádiót hallgat most a magyar? (ProfitLine)
A hagyományos rádióhallgatás messze a legnépszerűbb; az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 40 százalék körül mozog; a világjárvány időszaka pedig markáns nyomot hagyott a médiafogyasztási, ezen belül a rádióhallgatási szokásokon – többek között ezekre derült fény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) legfrissebb kutatásából, ami 201
máj. 2
18:48
Détár Enikő máig nem dolgozta fel, ami a családjával történt (Ripost)
Soha nem tudta átbeszélni szüleivel a történteket.
máj. 2
18:48
Azonnal kórházba kellett szállítani egy 16 éves fiút: testének 75 százaléka megégett (BorsOnline)
A család bízik benne, hogy a tini felépül.
máj. 2
18:48
Hamarosan saját tévéműsorral jelentkezik Nagy Melanie - G.w.M exének karrierje a szakítás óta szárnyal (Life)
A rapper G.w.M, alias Varga Márk volt párja, Nagy Melanie már nem szomorkodik a szakítás miatt. Egyedülálló anyaként is remekül megállja a helyét, ráadásul, amióta külön utakon folytatják volt férjével, az álmait is sorra valósítja meg.
máj. 2
18:48
Oroszország megduplázza a rakétagyártó kapacitását (Magyar Hírlap)
Szergej Sojgu szerint a múlt hónapban több mint 15 ezer ukrán katona esett el.
máj. 2
18:48
A rendőrtanúk vallomásainak ellentmondásairól szólt Fekete-Győrék füstgyertyás tárgyalása (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 2
18:54
Valósággal szárnyal a magyar tőzsde: jól járt, aki ide tette a pénzét? (Pénzcentrum)
Teljesen ledolgozta a BUX index a márciusi veszteségét: az index 44 822 ponton zárta a hónapot, ami 5,9 százalékos emelkedésnek felel meg.
máj. 2
18:54
Új üzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-gyár (hirado.hu)
A vállalat tavaly júliusi bejelentése értelmében a Mercedes-Benz több mint 1 milliárd euró értékű befektetéssel készíti fel kecskeméti gyárát a jövőbeni feladatokra.
máj. 2
18:54
A rendőrtanúk vallomásainak ellentmondásairól szólt Fekete-Győrék füstgyertyás tárgyalása (Telex)
A vád szerint 2018-ban a Momentum elnöke egy másik politikussal hivatalos személy elleni erőszakot követett el, amikor füstgyertyát dobott a rendőrök közé egy tüntetésen.
máj. 2
18:54
A Met-gála bemutatta, hogy a divat is lehet unalmas, aztán jött a macskának öltözött Jared Leto (Telex)
Voltak szép számmal menyasszonyok, Pedro Pascal pirosban villantott térdet, és sztárrá vált egy csótány is. A Karl Lagerfeld előtt tisztelgő esemény épp olyan extravagáns volt, mint a tervező maga.
máj. 2
18:57
Pert nyert az Újbudai Önkormányzat, kérdésessé vált a Déli Körvasút (Menedzsment Fórum)
Megmenekültek a Hamzsabégi úti fák, ugyanis megsemmisítette a Déli Körvasút beruházás környezetvédelmi engedélyét a Fővárosi Törvényszék.
máj. 2
19:00
Jogerősen hat év szabadságvesztére ítéltek Romániában korrupcióért egy volt pénzügyminisztert (hirado.hu)
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal vádolta a szociáldemokrata politikust, hogy miniszteri kinevezése előtt, 2010 és 2013 között, Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe.
máj. 2
19:00
Több száz embert vettek őrizetbe egy, a darkneten végzett művelet során (Magyar Hírlap)
Egyesült Államokból állították elő a legtöbb embert.
máj. 2
19:00
Kovács Zoltán: A pápa valamennyi beszéde kifejezte a béke iránti vágyat (Demokrata)
Magyarországon az állam és az egyház együttműködésének új modellje jött létre.
máj. 2
19:00
Újra megnyílt a ProSuli tananyagfejlesztő pályázata (Üzletem)
A negyedik alkalommal meghirdetett ProSuli digitális tananyagfejlesztő-pályázatra ezúttal tíz témakörben jelentkezhetnek a pedagógusok. A pályázat célja, hogy támogassa a tanárokat a digitális oktatást segítő lehetőségeik bővítésében.
máj. 2
19:03
Verheti a falba a fejét, aki nem reggel váltott eurót (Privátbankár)
A forint 0,5-0,7 százalékkal gyengült kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

Keresés