A Honvédelmi Minisztérium közlése emlékeztet, az 1867-es kiegyezéssel létrejött Magyar Honvédség vezetésére megalakult tárca is a budai Várban kapott helyet. A minisztérium elárulta, a kiköltöztetett Hadtörténeti Múzeum a Bálnában, valamint Székesfehérvárott kap helyet.
A 25 éves Republic Group és a Kolorádó Fesztivál nagy erőkkel dolgozik egy nem mindennapi zöld ötlet megvalósításán, az esemény kommunikációs munkatársai most először szerveznek ki kreatív feladatokat. Idén a helyszín megközelítéséhez a rövid gyaloglást választó látogatók egy erdei útvonalat végigjárva izgalmas funfacteket, érdekességeket fedezhetn
Az ősi bölcsességek idővel számos esetben visszaigazolást nyernek, vannak azonban olyan közmondások, amelyeket nyugodtan el lehet venni. A párkapcsolati szakértő szerint ilyen például az is, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
Frederico Pedreira hamisítatlanul portugál regénye a melankolikus nosztalgia nyelvén szól hozzánk: fájdalmas óda az elmúló kilencvenes évekhez, az odaveszett gyerekkorhoz és egy kaotikus, diszfunkcionális nagycsaládhoz. Az emlékezés és az emlékezetvesztés, otthonosság és idegenség könyve, s nem utolsósorban egy szorongó értelmiségi nevelődésregénye
A nemzeti ünnep alkalmából köszöntötte az orosz elnököt az észak-koreai vezető. Szerinte az igazság győzedelmeskedik, és az orosz nép új diadallal gazdagíthatja győzelmei történetét.
Kismértékű gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, így továbbra sem tud jelentősen eltávolodni a 370-es lélektani szinttől a magyar deviza. A következő bő egy hétben elsősorban a jegybankokon a világ szeme, hiszen előbb a Fed és az EKB, majd a jövő héten az MNB döntéshozói is összeülnek. Egyelőre a piacok nem tulajdonítottak túl na
Egyenletes, de gyenge kereslettel és a szokásosnál magasabb árakkal indult a német paprika idénye – hívja fel a figyelmet a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Robert Greenway: Biden nem akadályozza meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson, a Közel-Kelet kampánytéma lesz Amerikában, és Magyarország vehetne izraeli gázt orosz helyett.
Bizonyos korlátozásokat vezet be Ausztrália legnagyobb bankja, a Commonwealth Bank of Australia (CBA) a kriptotőzsdei átutalásokra: lassítani fogják a tranzakciók
Egy friss uniós tanulmány szerint a magyarok rendkívül tájékozottak a szellemi tulajdon fogalmával kapcsolatban, és csak a fogyasztók 9 százaléka bizonytalan a hamis termékek felismerésében - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.
A Gazprom közlése szerint a Török Áramlaton keresztül Törökországba, valamint Dél- és Délkelet-Európába kék üzemanyagot szállító gázszállítás a június 5. és 12. közötti tervezett karbantartási munkálatok után újraindult. A Magyarországot földgázzal ellátó vezeték ellen robbantásos merényletet akartak végrehajtani az orosz hadsereg közlései szerint.
Az aszály, infláció, eszközleértékelődés, illetve a szabályozási kihívások idején is megőrizték pénzügyi stabilitásukat a nem banki intézményi befektetők a tavalyi évben. A jegybank erősítette a fogyasztóvédelmi felügyelést a biztosítói, pénztári és tőkepiaci szektorokban és nagy súlyt helyez a fogyasztói tudatosság további növelésére.
Egy éve a Jobbik követelte vissza Jakab Pétertől a mandátumát, amikor kilépett a pártból, most viszont ő követelné ezt a jobbikosoktól, akik szerinte szakítanának az ellenzéki összefogással.
Nagyinterjút adott Sváby Andrásnak Borkai Zsolt, a 2019-ben szexbotrányába belebukott egykori győri polgármester. A politikus beszélt arról, mi történt a jacht fedélzetén 2019-ben, de kitért arra is: szerinte Szájer Józseféhez képest az ő ügye volt a "nagyobb".
Zuckerberg a vállalat minden egyes termékébe beépítené az új technológiát, de azt nehéz megítélni, hogy ezzel szórakoztatóbbá vagy még idegesítőbbé teszi majd a Meta közösségi csatornáit.
Az amerikai közgazdász és politikai elemző a Hír TV műsorában utalt egy titkos feljegyzésre, amelyben Ukrajna Nato-tagságát Oroszország számára a lehető legfájdalmasabbnak szánták.
Az olaszok ötven év után tértek vissza a világ leghíresebb hosszútávú megmérettetésének csúcskategóriájába, a 499P hypercar pedig első nekifutásra felért a dobogó legmagasabb fokára.
Nem is volt olyan rég, amikor a teherautó-sofőrök papír alapú térképpel tájékozódtak. Telefon, GPS híján ahány országot jártak, annyi térkép volt behajtogatva a kesztyűtartóba, a nagyobb városokról külön-külön is egy. A nem túl távoli jövőben önvezető, teljesen autonóm kamionok kommunikálnak majd egymással és a termelésben szükséges adatokat folyam
Majdnem két éve járt nálunk Jogg Balázs, az Enerhash operatív igazgatója és társalapítója Online Meetup keretében, amiben röviden bemutatásra került az Enerhash és szó volt a bitcoin energiaigényéről és az azzal járó környezetterhelésről. A cég életében azóta óriási változások történtek, legújabb sajtóközleménye szerint hamarosan tőzsdére lép. “A B