Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekményének gyanúja miatt indult eljárás abban az ügyben, amelyben 4000 liter pálinkának szánt alkoholt, 4500 liter cukorcefrét és desztilláló berendezéseket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Bács-Kiskun vármegyei településen.
Magyarország legnagyobb baromfifeldolgozója, a Master Good 2020-ban vásárolta fel a Ságát, hazánk piacvezető baromfi húskészítmény gyártó vállalatát, mely olyan márkákat tudhatott magáénak, mint a Selyemsonka, a Dino vagy az éppen idén 25. születésnapját ünneplő Füstli. A vonatkozó sajtóközlemény szerint most jött el az idő arra, hogy a Master Good
A humorista szerint a kormánynak semmi szüksége arra, hogy keményebb eszközöket alkalmazzon a hatalma megtartása érdekében. A Nagy Ervin-Rákay Philip vitát véleménye szerint a kormánypárti influenszer nyerte meg.
Az MCC 2021 áprilisa óta kisebbségi részvényese a Libri Csoportnak, ebben az időszakban a vállalatcsoport óriási fejlődést mutatott fel, üzletileg és pénzügyileg még sikeresebbé vált – közölték a felek. Az MCC részesedésének 98,41 százalékra történő növelésével a továbbiakban is stratégiai-pénzügyi befektetőként kíván hozzáadott értéket nyújtani a
A Nissan nem kispályás az elektromos kisáruszállítók piacán, 2017 és 2021 között kategóriájában minden harmadik eladott elektromos furgon e-NV200 volt. Ha a nagyobb járműveket is ide soroljuk, a teljes villanyhaszonjármű-piac 22 százalékát uralta a márka ezzel az egy kocsival. Mivel az elektromos haszonjárművek részaránya a 2021-ben elért 4 százalé
A kormány szűkíti az oktatásra, egészségügyre, környezetvédelemre fordított kiadásokat, miközben 2000 milliárd forintnyi adóbevételről mondhat le különböző adókedvezményekkel 2024-ben.
A fix áras energiaszerződések felülvizsgálatát kéri a kormánytól a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, melynek elnöke részletezte az immár adatokon alapuló javaslatot az InfoRádióban.
Nagyot nőttek az elmúlt egy évben a magánegészségügyi ellátások árai, ezzel egyidőben pedig folyamatosan emelkedik az öngondoskodási hajlandóság - véli saját adatai alapján a Prémium Egészségpénztár.
A kormánynak folytatnia kell a felelős külpolitikát, amely távol tartja az országot a konfliktustól és garantálja a magyar emberek biztonságát – hangzott el az Országgyűlésben.
Nagyot nőttek az elmúlt egy évben a magánegészségügyi ellátások árai, ezzel egyidőben pedig folyamatosan emelkedik az öngondoskodási hajlandóság. A vékonyabb pénztárca felértékeli az egészségpénztárak szolgáltatásait.
Harry herceg és Meghan Markle egy igen fontos családi eseményre nem kapott meghívást, ami mutatja, hogy milyen jelenleg a kapcsolatuk a királyi család tagjaival.Az eseményIII. Károly király a jövőhéten ünnepli születésnapját, melynek ünnepségére egy forrás szerint Harry és Meghan nem kapott meghívást.„Attól tartok, ez a kapcsolatok jelenlegi állapo
Többségi részesedést szerez a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány a Libri Csoportban, miután több mint két éve már kisebbségi részesedéssel rendelkezett a könyvértékesítő vállalatban.
Szendrei Bíborka mindössze egy hónappal a harmadik születésnapja előtt hunyt el. Korábban nagyon ritka és gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála.
Bár mindannyian vágyunk a feltöltődésre és pihenésre, a nyaralással és a hosszabb távollétekkel otthonunk és értékeink iránti aggodalmunk is megnőhet. Mi lesz addig a halakkal? Hogyan vigyázhatok a házra, amíg nem vagyok otthon? Hogyan maradhat addig is tiszta az otthonom?
Út- és járdafelújítást végeznek, csomópontokat építenek át és bicikliutat létesítenek egy a pécsi belvárost és a panelházas Kertvárost összekötő szakaszon. A csaknem másfél milliárd forintos európai uniós támogatásból folyó fejlesztés az év végéig valósul meg - tájékoztatta a baranyai vármegyeszékhely önkormányzata az MTI-t.
Történelmi csúcsra menetelt az Apple részvényeinek árfolyama a hétfői kereskedésben a technológiai részvényeket övező optimizmus közepette, amire rásegített az is, hogy múlt héten bemutatta legújabb termékét az amerikai óriásvállalat. Az elemzői célárak átlaga alapján már nincs további komoly felértékelődési potenciál a részvényekben, de persze ez
Szerződést kötött a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány leányvállalata az Sq Invest Kft.-vel a Libri Csoport 67,48 százalékos részvénycsomagjának adásvételéről. A tranzakcióval az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos Mcc válik a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének 98,41 százalékos tulajdonosává. A cégcsoport vezeté