Foglalkozásegészségügyi-vizsgálaton az új munkahelyre való belépéskor és aztán meghatározott rendszerességgel mindenki részt vesz, aki szervezett munkavégzés keretében alkalmazásban áll. A munkáltatónak kötelező munkaalkalmassági vizsgálatra küldeni a munkavállalót, akinek pedig meg kell jelennie ezen. Hogy miből áll, milyen költségekkel jár, milye
Rosszul kezdte a második negyedévet az ipar, áprilisban a termelés volumene 2,5%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A szektor gyenge teljesítménye növeli a valószínűségét, hogy a magyar gazdaság a negyedik egymást követő negyedévben is zsugorodhat.
Az elmúlt időszakot döntően a „Medárdot” idéző csapadékos időjárás jellemezte. Szélsőséges határok között szinte minden nap hullott csapadék, helyenként akár kéthavi átlagnak megfelelő mennyiség is esett, viszont több körzetben alig volt csapadék.
Nyolcvankilenc éves korában, kedden elhunyt Cormac McCarthy amerikai író, akinek az amerikai határvidéken játszódó, nihilizmus ihlette, erőszakos történetei és apokalipszis utáni világképe számos díjat, filmadaptációt és álmatlan éjszakát szerzett olvasóinak.
Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Sokan haladnak a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, valamint az 51-es főúton Dunaharasztitól a főváros irányába. Az M0-s autóút keleti szektorában, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, a 31-es főút csomópontjában és az M4-es autóúti csomópontban is sűrű a forgalom. A Megyeri híd Budakeszi felé t
Kétmillió forint összdíjazású, többfordulós hallgatói ötletversenyt rendeztek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Penny üzletlánc együttműködésével.
A Greenpeace aktivistái felmásztak szerdán reggel a Deutsche Bank frankfurti székházára, hogy tiltakozzanak a bank befektetési politikája ellen – írja a Reuters.
Kimi Räikkönen és felesége Minttu tegnap este jelentette be, hogy megszületett a harmadik gyermekük. A finn ex-versenyző 2021-ben döntött úgy, hogy végleg búcsút int a száguldó cirkusznak. Azóta 2007 világbajnoka kipróbálta magát a NASCAR-ban is, de első sorban családjára és fia karrierjére koncentrál. Az influenszerként tevékenykedő Minttu még tav
A Hungária Értékpapír Zrt. ügyében több milliárdos sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt a két tulajdonost 8, illetve 7 év börtönre, 4 társukat pedig rövidebb szabadáságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletével.
A vállalatok erősen preferálják a közösségi oldalakon keresztüli „jelöltvadászatot”, amit csak az online állásközvetítő portálok előznek meg. Továbbra is a belső ajánlások rendszere számít azonban a legkedveltebb toborzási formának.
Németországban gyorsult a nagykereskedelmi árak csökkenése májusban éves és havi összevetésben - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis szerdán.
Vannak bizonyos dolgok, amelyeket még a hozzánk közel álló emberekkel, például a barátnőinkkel sem osztunk meg szívesen. Ennek hátterében legtöbbször a szégyenérzet vagy a sebezhetőségtől való félelem áll, de olyan is előfordul, hogy néhány dologról egyszerűen csak nem szeretnénk beszélni.
A kormánybiztos tájékoztatása szerint a felkészülési időt követően a pályázatot a szerdai naptól kizárólag elektronikus úton, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. felületén keresztül lehet benyújtani július 14-ig.
9 fő intézkedés mentén nemzetközi pályára állítaná a kormány a magyar kutatásokat: kiszámítható életpályát biztosítanak a magyar kutatók számára, kedvezményt adnak a hazai vállalkozásoknak és feltalálóknak a szabadalmi eljárásokban, és ösztönzik az innovációs tevékenységeket a tudományos előmenetelben is. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) s
A kuvaiti cégbíróság bejegyezte a Navigator Investments Nyrt. és a National Technologies Enterprise Company (Ntec), a Kuwait Investment Authority leányvállalata által alapított, Navigator Middle East Ltd. elnevezésű vegyesvállalatot - közölte a magyar cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Az osztrák OMV többségi tulajdonában álló OMV Petrom romániai energiaipari vállalat tegnap közölte, hogy új kőolaj- és földgázlelőhelyeket fedeztek fel, az új helyszíneken kitermelhető nyersanyagok a vállalat tavalyi teljes termelésének mintegy háromnegyedét tehetik ki.
Gyászol Olaszország! Megrázta az olaszokat a volt miniszterelnök, Silvio Berlusconi halála. Szerdára országos gyásznapot hirdettek meg, és a római kormány és parlament a következő napokra felfüggesztette munkáját. A temetésre 50 ezer embert várnak. Olaszországból Jánosi Dalma tudósított.
Magyar idő szerint este nyolckor jön az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő ülése, illetve ezt követően Jerome Powell jegybankelnök sajtótájékoztatója. Jelenleg a piac szinte teljes bizonyossággal 95,3 százalék esélyt adott annak, hogy az amerikai jegybank egyelőre nem emel tovább, hanem marad a jelenlegi 5-5,25 százalékos kamatszint.
A 86 éves korában elhunyt politikus-üzletember szerdai gyászszertartásán Sergio Mattarella államfő mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vesz.
A válság és az elmúlt években történt rengeteg változás bizony kihívások elé állítja a márkákat, a marketingeseknek pedig szembe kell nézniük azzal, hogy a korábbihoz hasonló eredmények eléréséhez ma már nem elég a jól bevált „rutinkommunikáció” – muszáj feltérképezni és kiaknázni az újabb eszközökben és csatornákban rejlő lehetőségeket.A digitális